Most, majd

Lehet, hogy az irodalomnak se oka, se célja, szeretjük ezt mondogatni, igaznak is tetszik, mégis a nagy íróktól folyamatosan tanulunk, megtudunk valamit erről az egészről. Hogy merre, hány centi. A nagy íróknak helyük van, terepük, táj, amely az övék, amelyet megmutatnak nekünk, láttatnak, mondjuk egy városmajori utcából, egy kertből, Budából, az Alföldből, az agyból, a szívből.

Mándy terepe a mennyország, az ő írásai a mennyországban játszódnak. Mondott vidék nem egészen ismeretlen előttünk, ott is vannak lepasszolt presszószerűségek, pályák és szélek, homályos hallok, terek, árusok, bódék. A menny, mint tudjuk, abban más, hogy ott lakozik az Úristen, ott lakol.

Elképesztően nagy távolságok vannak Mándyban. Hol látni még erőnek és erőtlenségnek ezt a folyamatos együttállását! Vagy azt, hogy ez az utolsó mandzsettagombig arisztokratikus jelenség tán a legnagyobb plebejus írónk. Ő nem hajol le, hanem lent van, hibátlan öltönyében. De egy rozsdás zihherhejctű is összefoghatja nagyvilágin a télikabátot. És aztán van ez a csöndes pogányság, kemény szembenézés a ninccsel, a nincs nagy írója ő, ami azt is jelenti, a nagyság, hogy a nincsből vant csinál. Nem diadalmas vant, kicsi, poros vant, majdnem passzét, ám nincs és van közt ég és föld a különbség.

Pontosan annyi. Vagyis… vagyis neki elhisszük azt a bizonyos beszélgetést Istennel ott a kávéházi asztal mellett. Nem akarok túlozni, de azt hiszem, senki másnak, senki más írónak nem hinnénk így el ezt az üldögélést, nem mintha nem volnának más nagy írók, de valahogy mégse. Vagy az Isten miatt, vagy az üldögélés miatt. Senki a világon (és azon kívül) nem tud úgy üldögélni, ahogy ő. Olyan fáradtan és vészterhesen, tisztán és keményen és rémülten. És lazán, linkül. Ez is kell a beszélgetéshez.

Mándy nem megemeli a valóságot, hanem megváltoztatja. Ég és föld. Nem kér kegyelmet. Nem akar semmit az égiektől, noha láthatóan nekik dolgozik…

Nem tudok Mándyról múlt idejű mondatokat írni (gondolni). Áldott az a baj, amelyik egyedül jön. Most majd megtudja, hogy hová is lett az Úr humora. (Micsoda humora volt!) Erre most nyilván lesz alkalom. Bár ha az Úr nem akar beszélni – azt is megérti, most is.

Majd azután mi is meg fogjuk tudni, kicsit később, holnap, holnapután.