A norvég rák

Az embernek más a sorszáma német-római császárként és más magyar vagy, spanyol királyként, gondolta Bérevő Egy, ki sorszámát az Élet és Irodalom magas uraitól nyerte. Éhes volt, méltatlanul egy bérevőhöz, akinek munkaköri kötelessége kéjből enni, nem pedig éhségből. Szépség és igazság csatájában Bérevő Egy az előbbi alattvalója, miután e kettő immár reménytelenül széjjelvált.

Éppen a Kattegat vagy Skagerrak szorosan hányódott egy ladikban, hogy a kettő közül melyiken, azt nyilván soha nem fogja megtudni. A ladik írókkal volt teletömve, kik mindahányan a norvégiai Björnson-fesztiválra voltak hivatalosak. Ettől még nem kellett volna éhesnek lennie, de valahogy elmaradt az ebéd, hipp-hopp: és elmaradt. Vagy nem vette észre. Nem tudta, hogy a norvégek nem vetnek súlyt az ebédre. Mintha össze volna keverve a reggelivel, a reggeli meg nincs definiálva. De lehet, hogy félreértette. Itt most hogyan lehetne megmagyarázni a gábelfrüstüköt? Mihez képest gábel?

Björnsterne Björnsonról sem sokat tudott. A nagy Ibsen nagy kortársa. Azt hitte, evvel megússza. Ám álnok módon kiderült, hogy a kiváló norvég főként két dologról nevezetes: a. a század elején nagy humanista kampányba fogott a szlovákok érdekében, akik senyvedtek a gonosz magyaroktól, és b. lelkesen csatlakozott volt Zolához a Dreyfus-pörben, ahol bizonyos Esterházy kapitány játszott gyászos szerepet. Mármost szegény Bérevő Egy más sem volt, mint magyar és Esterházy. Hát ezt jól kifogtam, mormogta magában, és persze a rá oly jellemző hazafias zúdulással azonnal kijelentette, hogy ő mint magyar természetesen a kisebbségi szlovákok pártján áll, és igazán csak parentézében jegyezné meg, hogy ez idő szerint a magyarok azok, mik hajdan a szlovákok, kisebbségiek, éljen Björnson! Björnson, fájdalom, örök. Ugyanígy csatlakozott másnap a Dreyfus-pörhöz, kiegészítve, hogy ama baljós kapitány nem is igazi (!) E. volt, inkább Walsin, legföljebb, ha az édesanyja, egy kicsit, talán. Ezen is jót mulattak a norvég emberek.

A csónak a közeli kis szigetre tartott, ahol valamiféle hal- vagy halászati múzeum várt arra, hogy őtet a sok író intellektuálisan bekebelezze. Bérevő Egynek szembe kellett avval néznie, hogy ő egy szárazföldi patkány. Félt ott a vízen. Megérezte a tenger erejét, azt, hogy az bármire képes volna, ha akarná. Még jó, hogy nincsen tengerünk, gondolta történelmietlenül, egy gonddal kevesebb. Persze mondanom sem kell, ilyen hozzáállással nem lehet országot gründolni.

A Fiskerimuseet érdekes volt, a múlt század közepi viszonyokat idézte, Dreyfus még boldog volt akkor, a szlovákok már nem, akkor épp a magyarok sem, ekkor tájt kezdődött, hogy a világnak szép lassan elment a kedve önmagától, manapság már nem is mer a tükörbe nézni, annyira.

És akkor hirtelen kiderült, hogy errefelé, ilyenkor, öt óra körül is van valami, neki Mittagessennel fordították, de ennek nem volt jelentősége, itt a nyelv nem szent, hanem praktikus dolog, meg is értik egymást, Bérevő Egy legyintett, tudom, mondta, gábelfrüstük. De azért örült. Körbeültek egy asztalt, hoztak kenyeret, vajat, könnyű fehérborokat, meg egy kosárfélét (garabolyt), amelyben mik voltak? Bizony, rákok. Rákfélék. Olyan rákocskák. Nézte a norvég kezeket, ahogy belemarkoltak, mintha cseresnyéstálba, és ő is vett. Majdnem scampi nagyságú állatok voltak. Mellette az olasz kolléga kapkodva, gyorsan evett, letörte a rák fejét, és a többit mintegy páncélostul rágcsálta. Trieszti módszer. A norvég nők, mert inkább nők voltak a norvég nők, mint férfiak, akkurátusabban dolgoztak, a farkot is letörték, és a hüvelykujj egy évszázados mozdulatával kifordították a rákhúst a páncéljából, és nem is ették meg azonnal egyenként, hanem összegyűjtötték, és úgy.

Bérevő Egy kombinálta a trieszti és oslói módszereket. Hol türelmes volt, hol türelmetlen. Órákig eszegettek. Szemben vele egy szlovák ember ült, mellette egy román. Olykor biztatóan egymásra pillantottak. Most így hárman, gondolta felelőtlenül, picikét csámcsogva, meg bírnánk oldani az országaink közti problémákat. Ekkora linkség hallatán, mert Bérevő Egy kifinomult belső hallással bírt, elszégyellte magát, s gyorsan benyúlt a kosárba, hogy a maradék rákokat a két másik elől elegye. Már nem volt éhes. Kelet-európai ízlelőbimbói a kozmoszt ostromolták.