Kárcsi avagy egy szlovák hazafi

Valakit megismerni nem veszélytelen, gondoljunk csak a nőkre vagy a férfiakra, hogy mást most ne említsek. De nem megismerni és úgy együtt lenni, az még kockázatosabb. Ez igaz népekre is. Ha két nép a történelem folyamán egymás mellé kerül, azonnal egy hatalmas öt órai teát kell szervezni, aprósütemények, szalvetta, satöbbi, ahogy kell, s a két népet sorban egyenként egymásnak bemutatni. Az ötlet nyilván reális, bár kétségtelenül babrás, de Károly, Karol, Karl, Carlo hiányában csak hülyeségeket gondolunk egymásról, vagy tiszta ráfogásokat, vagy a valóságban gyökerező hülyeségeket, vagyis kliséket, amelyek mindig és mindenkor, vagyis sose igazak, így lesznek az olaszok macskazabálók, a franciák a csigáké, a németek nagypofájúak, a magyarok, mik is?, szalmaláng természetűek, és akkor még jól jártunk, a szlovákok meg tótok, a tótok meg semmilyenek.

 

Mindez a Szlovák Intézetben jutott az eszembe, a múlt héten, amikor a Mészöly Miklós-ünnepségek zajlottak épp. De volt ugyanakkor egy másik, titkos ünnepség is, az Intézet igazgatója búcsúzott, Karol Wlachovský.

Mi, magyar írók, tárgyszerűen elfogultak vagyunk vele kapcsolatban, neki mint fordítónak, szerkesztőnek, kiadó-igazgatónak, irodalmi mimindennek olyan sokat köszönhetünk. Szögezzük le: a magyar kultúra köszönhet neki sokat, vagyis az ország. Ha nem tüsténkedtünk volna annyit a hagyományos írószerepek fölmondása körül, akkor íróként még mindig reprezentálnánk az országot, tehát az országom nevében köszönhetném meg neki a működését. Hát ennek vége, de a magam nevében azért ezt most örömmel megteszem.

Kárcsi, köszönöm. (Én ezeket a totocskás á-kat külön szeretem a beszédében, minthogy Palócföldön nevelkedtem, először palócul tanultam meg, csak aztán magyarul.)

 

Ám most inkább a fordítottjáról beszélnék. A Szlovák Intézet Wlachovský vezetése alatt a budapesti kultúrszcéna fontos helye lett. Egyenrangú olyan nagy tekintélyű és nagy tapasztalatú intézményekkel, mint mondjuk a Goethe vagy a Francia Intézet. Nem egyszerű megmondani, min múlik az ilyen, mitől lesz valaminek húzása. Kell a program is persze, de főként egy személyiség kell, akinek a szellemi, kedélybeli sugárzása meglátszik a házon.

Karol Wlachovský ilyen volt. Az ember szívesen ment oda hozzá, persze érdekes volt a konyha is, és a sörök is rendben. Az utóbbi néhány évben kevés ember tett annyi jót Szlovákiának, mint ő. Egy jól és rokonszenvesen működő kultúrintézet roppant sokat tehet egy országról való képünk formálásában. Az a Szlovákia, amelyet Karolon keresztül ismerhettünk meg, nyugodt, szorgalmas, intelligens, érdeklődő ország benyomását adja. És egy olyan országét, amely ismer minket, hát hogyne ismerne, hisz a szomszédunk. Hasznos az ilyen tükörbe nézni, olyat is meglátunk, jót, rosszat, amit magunktól magunkról nem látnánk.

Ezért jó egy jó szlovák hazafi. Ha Karcsira gondolok, akkor még a magyarokról is jobbakat képzelek.

 

P. S. Kár, hogy elment vagy leváltották vagy kirúgták, vagy rendben lejárt az ideje; nem tudom, ki jön helyébe, remélem (a szlovákok és magyarok érdekében), ő is jó szlovák hazafi lesz.