A féllábúA féllábú minden este ott volt a Conti utca és a Bérkocsis utca sarkán. Mankói hegyét beigazította egy-egy repedésbe, s nekitámaszkodott a rozsdás redőnynek, súlyosan, mint egy harangnyelv. Nézte a nőket, tejszőke arca fehér fényben izzott. Három nő szokta körülállni, ha éppen nem volt vendégük, a kövér Ilona, Rózsi, aki színésznőnek készült és Mari vagy Méri, akinek a férje börtönben ült. Gúnyolták a fiút tehetetlen dühvel, egymást, magukat heccelve; néha elérzékenyülve, nyáladzó önsajnálattal. A többiek fel-alá sétáltak, betévedt férfiakkal sustorogtak, vagy csoportba verődve viháncoltak. Egy-kettő a harisnyáját igazgatta, fehér combok, lábszárak villogtak a ritkás fényű estében. Fiatal rendőr sétált arra minden este, tüntetően lassú léptekkel, nyaka feszült a szűknek érzett gallérban, de nem törődött a „lányokkal”. Nem az ő dolga. Majd jön a razzia, ha jön, és elviszi őket, ha akarja. De tudta jól, hogy nem szívesen razziáznak a prostituáltakra, hiszen mindig kiderül, hogy mindenik nőnek szabályos az igazolványa, állása van, férje. Nem lehetett velük mit csinálni. A vérbajosokat és akinek súlyos priusza volt, ott tartották, a többivel felsúroltatták az őrszobát, aztán elengedték őket. Egy hónapja jártunk ide, hárman, „jogi gyakorlatra” – ahogy a halszemű zsidó fiú szokta mondani, akit röviden Tódornak hívtunk. Tódor sokdioptriás szemüveget viselt, szemgolyója mintha az üvegre lett volna rajzolva, tisztára olyan szeme volt, mint a halnak. A második egy széles vállú dzsúdós volt, a harmadik én. Egy szobában laktunk, pénzünk sohasem volt, már minden kiskocsmából kinéztek bennünket, mikor Tódor felfedezte ezt a helyet. Azóta ide jártunk szórakozni, teljesen ingyen és teljesen „szárazon”, azaz a lányok nem tekintettek vendégnek, sőt férfinak se bennünket, ahogy a dzsúdós keserűen megjegyezte. Eleinte még le-leszólítgattak, s mi fontoskodó pofával, a szánkat elhúzva sokalltuk a röpke kéj árát. Aztán nem törődtek velünk. A dzsúdós egy ideig még úgy tett bosszúból, mintha nyomozó lenne, összehúzott szemöldökkel figyelte a nőket, de azokban nem volt érzék az ilyen lelki finomságok iránt. Így vettük észre a féllábút. Találgattuk, hány éves lehet, miből él; az hamar kiderült, hogy vagy nincs pénze, vagy rettenetesen gyáva, mert még eddig egyik nővel se ment el. A rendőrrel mi sem törődtünk, hiszen félig-meddig mi is bennfentesnek számítottuk magunkat a jog és igazságszolgáltatás rendszerében. A dzsúdós szokta mesélgetni, hogy van egy negyedéves ismerőse, aki a rendőrségen töltötte a gyakorlati évét. S mi is kerülhetünk oda.
A féllábú összehúzott szemmel hallgatta a három nő egyre gyorsuló beszédét. Marit nézte, vagy ahogyan ő hívta magát: Mérit, akinek a férje börtönben ült. Eddig még csak pornográf fényképeken látott meztelen női testet s lassan, módszeresen vetkőztetni kezdte gondolatban. Mikor a csípőjéhez ért, behunyta a szemét, és rekedten felnyögött. Billent egyet a mankóin, mint egy súlyos harangnyelv. – Láttál már cicit? – Láttál már p…? – Nyaltál már p…? A villanyfény táncolni látszott a szélben. Az alacsony kőkerítések mögül erjedő dudva nehéz szaga áramlott, édeskés tavaszi levegővel keveredve. Rózsi, aki színésznőnek készült, a harisnyatartóját igazgatta, csípőből forgatta telt combját. Ilona ellágyultan merengett. Méri, aki ihatott már egypár féldeci kevertet a Rákóczi téri talponállóban, kezdett megvadulni. Idegesen toporgott, csapkodott a karjaival, s odanyomakodott a féllábú tejszőke arcához. – Az ilyen nyomorékokat én mind becsuknám! Te, te… mit akarsz itt? Az anyáddal szórakozz! A féllábú mozdulatlanul hallgatta, s megint elölről kezdte a vetkőztetést. „Nagyon kicsi melle van – gondolta –, de a csípője széles, hasa feszesen domború.” Felsóhajtott. Méri, aki valamiféle válaszra várt, hogy dühe kirobbanhasson belőle, megfogódzott ebben a sóhajban. – Mit sóhajtozol, az anyád kurva istenit! Ilona lépett közbe. – Ma este megint nem akad pali. – Persze, csak ilyen nyomorékok… És kezdődött elölről: „Láttál már? Nyaltál már?”
Egy kövér, szőke nő gurult elénk. – Máguk kik? – kérdezte kedveskedve, elnyújtva az a-t. – Doktorok – röhögte Tódor. – Fogorvos nincs köztük? – De, ő az! – mutatott rám, s kacsintott a halszemével. A nő odaállt elém. Vettem a lapot, hogy megtréfáljuk a barátkozó nőt, de olyan ostobán tátotta a száját, hogy elfanyalodva továbbmentünk. A razzia olyan hirtelen jött, hogy csak a rabszállító kocsi fékcsikorgására ijedtünk fel. Gyorsan szedték össze a nőket. Ilonáék szétrebbentek, Méri is ugrott, de a féllábú elkapta a csuklóját, az egyik mankóját bedobta a kerítésen, és a nőt hóna alá véve elindultak kifelé a gyűrűből. A fél láb rángatózva harangozott, ahogy mentek. A rendőr sípolni akart utánuk, de aztán legyintett. Többet nem láttuk a féllábút, majd mi is elmaradtunk, mert Tódor felfedezett egy kerthelyiséget Budán, ahol ismerős pincérre akadt. |