Az ész makacs sóvárgása

Szakmabelinek, érdeklődőnek ritkán adódik költőibb példahelyzet, a költővé válás megfigyelésére tanulságosabb folyamat, mint Petri György első kötete. Annak ellenére, hogy Petri ingerülten utasítja el a „költői elemeket”, programszerűen ellenük ír verseket. Valójában persze éppen ezért. Óvatosan kikerülve az olcsó paradoxonokat, kicsit még tovább kell menni ezen a gondolatsoron. Petri György „értelmiséginek” vallja magát, s ebből most csak annyi fontos, hogy fölényes biztonsággal tudja: a költészet legnagyobb terhe, megsemmisítője a költőiség.

Ez a felismerés, különös módon, éppen úgy elvezethetne egy másfajta „költőieskedéshez”, ironikus stíljátékokhoz, intellektuális mutatványokhoz – ám Petri helyes érzékkel, nem lankadó aggállyal, szigorú szkepszissel figyeli saját tehetsége, lelke működését is, s igyekszik elkerülni a csábításokat. Ez a – szinte kívülről figyelő – önelemzés látszik legjobb tulajdonságának.

A folyamat sorrendje (hogy az ész sóvárgása az önismerésre, avagy a kedély vágya az önkifejezésre) tulajdonképpen nem fontos: együtt teremtik a költőt. A kettéválasztás sem biztos, hogy szerencsés, bár Petri hangsúlyozza az ész rangját. Ironikus hitvallását írja le az értelmiségi állapotnak, hivatásának, ám például sokkal komolyabban igyekszik kitörni belőle. Életének díszletei, formái, időbeosztásai, eseményei – kétségtelenül érdekes helyi színek, „réteg életérzések”, de Petri szabadon lép túl rajtuk az egyetemesebb felé: önmaga felé, s önmagán keresztül az ember felé. És nem a szólamok szintjén, hanem sanyargatóan-bevallottan konkrétan, dátumnyi, helyrajzi pontossággal.

Képzelt tükör a nő is, a szerelem: magát akarja látni, önmagára kíváncsi. Fel-feltörő érzelmességét tárgyilagossággal hűti a legjobb versekben: fegyelmezi (vagyis erősíti).

A költővé válás küzdelme, érzésünk szerint, eldőlt a költő javára. S ugyanakkor e tehetséges kötetben kibontakozik egy új küzdelem a dalért: a költői teljesítmény legnagyobbjáért, amelyben már a „folyamat” nem látszik, az erőfeszítések lent maradnak a földön, s „Az ész makacs sóvárgása a tény után” minőségileg új helyzetbe emelkedik.