Jó tanácsok egy fiatal költőnek

Hogy már az elején elkerüljük a zavart: a fiatal költő én vagyok. Hogy miért fiatal? Ez már szokás nálunk, és én sem vagyok mindenáron a magam ellensége: örömmel nyugtázom ezt a besorolást. Istenem, milyen jó is örök fiatalnak lenni! Ha elgondolom, hogy az emberiség mennyi velőt és túlórát fordított már a nagy titok megfejtésére, s lám, a hazai irodalmi kritika mintegy mellékesen feltalálta a csodabalzsamot. Le a kalappal! Addig örüljünk, míg valami mást fel nem talál.

Milyen alapon adok tanácsokat? Azon az alapon, hogy én tartom el ezt a fiatal költőt, én vigasztalom, ha kétségbeesik, én viselem szertelenkedéseinek következményeit, én bocsátom meg tévedéseit. Nélkülem felkopna az álla, vagy mehetne slágerénekesnek! Meglehetős tapasztalattal is rendelkezem, mert sajna, ha ő nem is, de én lassan már beérkezem a higgadt férfikorba, rám, becsületes állampolgárra nem vonatkozik a kritika bűbája. S annak idején meg, bizony már tizenöt éve, mikor valóban fiatal voltam, elmulasztottam tanácsokat adni magamnak. Most egy füst alatt ezt is pótolom.

Első jó tanácsom, sajnos éppen ezért, idejétmúlt is: ne menj költőnek! Válasszál valamilyen értelmesebb és nyugodtabb pályát! A XX. század második felében vannak már civilizáltabb változatai a mazochizmusnak. Például… De hát ezzel a tanáccsal már úgyis elkéstem.

Második jó tanácsom már bölcsen tudomásul veszi ezt a baklövést, s igyekszik legalább megkönnyíteni a helyzetet. Így hangzik: ne ugorj be a világ hőmérséklet-ingadozásainak, természeti jelenség az, melynek része és nem parancsolója vagy. Dermesztő télben kezdted ezt a pályát, télikabát nélkül, ahogy a nagykönyvben meg van írva, füled tele volt az üvegvágó csikorgó muzsikájával, s mire éppen eltaláltad a hangnemet, olvadni kezdett, s zavarba jöttél makacsságod miatt. Már a kezdésnél megspórolhattuk volna a reumát. Ugyanakkor persze ne is állj be a levelibékák helyezkedő seregébe, más szakma az és nem is fizetik olyan jól, hogy megérné. Költői megrendüléseidet és örömeidet is időtállóbb anyagból gyúrd össze, gondolj arra, hogy mindenféle változást az emberiség egy része mindig túlélt – tarts velük, lesd el a titkukat, övéké a jövő! Hogy ez nem hősi magatartás? Szerencse a bajban, hogy csak költőnek mentél!

Harmadik jótanács-kévém óvatosabb, hiszen könnyebb megmondani, mit ne csinálj, pláne utólag, s tulajdonképpen lehetetlen előre megmondani, hogy mit csinálj; még az esztéták is melléfognak néha. Tehetséged, ha van, úgyis rátalál az egyetlen s neki való megoldásra. Ne fogóddz sokáig az elvekbe, de fogóddz halálodig az anyanyelvbe: anyagod, levegőd, talán megtartód is; s elég időtállónak látszik. Ne hidd, hogy könnyű, nyugodtan rábízhatod magad: csendesen, de tévedhetetlenül kidob magából, ha vadhajtásnak bizonyultál. Ezt elvvé is fokozhatod: a nyelvet néped élteti, használja, s meglepően bölcsnek mutatkozik a kiválasztásban. Légy ezeken kívül erkölcsös, de csak míg nem ártasz vele; ne gyötörd meg hajlamaidat, örömre billenő kedélyedet, tréfára hegyesedő eszedet. Az erkölcs történelmi képződmény, te, mint biológiai képződmény, valamivel régebbi vagy. Egyetlen tudományod is, hogy a faj tagja vagy, de ezzel ne hencegj, mert nem vagy egyedül. Van persze némileg különböző sorsod, célod is, de ez csak akkor ér valamit, ha nem különbözik túlságosan. Sorsodból, ha éppen akarsz, csinálhatsz példázatot, de hát az sem bizonyos, hogy többet ér, ha mások csinálnak belőle. A kíváncsiságod legyen mérhetetlen, ne pedig harci kedved. A költő harca a mindent kimondás kiváltságáért folyik, kardja-pajzsa a jó fogalmazás és az igazság, s szerényen lásd be, hogy nem értesz a városépítéshez. Legyen meggyőződésed: hogy amit írtál, arra csak az ihlet kényszerített, s még így sem biztos, hogy remekmű kerül ki a körmöd közül. Függetlenségedből se csinálj programot, vegyülj csak el nyugodtan a magamfajta kisfizetésűek közé, mi sem szekálunk mindig tanácsokkal. Általában, azt az egy kisiklást leszámítva, elég sok a hasonlóság köztünk.

S végül, nem is tanács, inkább kérés: hangoljuk össze skizofréniánkat. Fifti-fifti. Hajlandó vagyok többet engedni, gürizni, izgulni, csak írjál nyugodtan, s néha engedj részesülni abból az isteninek látszó kéjes önelégültségből, amit akkor érzel, mikor megszültél egy verset, de még nem adtad oda a szerkesztőnek.

Üdvözöl már nem olyan fiatal feled:

 

Csukás István