Fekete füzet
gyümölcsei lebbenve hulló |
villogó gyolcsok tág mezői |
a szavak is fekete varjak |
még ha nem hangzanak is el |
és belepik be véges-végig |
be lassan a fehér mezőket |
szélverésre se szállanak föl |
|
Ó hogy minden fekete fekete |
|
hát igen a királylány sutba kényszerült |
trónszékről sutba kényszerült |
|
Sutba került a királylány |
|
Kinek játszik a lecsúszott |
Kevés fillérjét dühvel csörgeti |
így sokszorozza |
De ha hiszik is: |
galamb vállára nem repül már |
kezére pille nem repül már |
legföljebb irgalmas kutya nyalintja |
|
Csak hártya-jég volt s beszakadt |
és ez már végképp így marad |
|
Ölthetnek díszruhát a fák |
kémény lengethet pántlikát |
|
Fázósan megy s üres tenyérrel |
Napra bőségre mikor ér el |
mikor várja szegett kenyérrel? |
|
Szünt csillag fénye forrásától |
önállósult fény ezredévekig |
fölfogható |
A szem harmóniát |
gondol pedig gyökértelenség: |
szirmot sodor a szél s egyszer leejti |
|
nemcsak a hangsúly esik le a hang is |
hulló kézlegyintés hallatszik át |
|
Napnyugtának tavasznak levegőnek |
természeti s gépi zajoknak |
|
Tartásáról szeméről látható |
hogy ünnepi dolgokból érkezett |
|
Megjelölve: örökre tudni fogják |
hogy iszonyút cselekedett |
|
Föloldozni csak áldozata bírná |
|
Mert emeltetése szükségszerű volt |
aláhullása is szükségszerű |
|
|
|