|
|
Ó, gyermekes gyermektelenség – |
alig tucatnyi nap meg éj, |
sokezer kétszín monotónia, |
színváltó, borzalmas határ, |
végképpen megtapasztalom, |
nem tömheti a mindenség se, |
nem tömheti be majd az űrt! |
|
a naptárból azt a napot, ami… |
|
hogy az idő megzavarodván |
elvétené, mit ír az okmány, |
|
s mert nem is lenne az a nap, |
|
s a nap helyén húzódna egy |
pirostaréjú, csöppnyi heg, |
|
hová zarándok-hálámat viszem |
|
Jól tudtam, tudtam én ezt – |
|
már látom: fognom is kell, |
|
S ha csak ritkán s esetleg |
hogy is lennél enyém úgy, |
|
s hogy nem leszel: „Ha van: jó, |
ha nincs, hát akkor is jó”? |
kit napra nap helyett el- |
|
csapkod bennem. Nem alszom. |
|
Csak tegnap lenne legalább, |
de holnap lesz, és így tovább, |
|
3, 2, 1, 0 (nulla) – majd ha |
jutok a végső pillanatra: |
hogyan állnak majd kint a fák? |
ág lesz-e majd az eddig-ág? |
|
Elágazik, s megy hegyre-völgybe, |
s lesz út: ki-tudja-hova torkoll – |
s lesz ő, kit a messzi letorkol, |
s mind ritkábban fog visszaszólni, |
s végül én is hiába (mint ki |
virágát a tengerbe hinti, |
s így gyászol, mert azt tudja csak, hogy |
szerelme a habokba halt ott) |
fürkészem lelkem nyugta végett |
|
Aljasodom lassan: a félelem |
az érkezőtől elzülleszt egészen, |
már olykor azt is… úgy is… azzal is… |
hogy a halál… hogy akkor hát…, ha már… |
szóval: meg is gyilkolnám érdekemben, |
legyek végképp túl azon a napon, |
s őrajta is –, Isten bocsássa meg! |
|
Begyújtom a kályhát. Hány óra is van? |
Jó meleg legyen, mire hazaér. |
Szekrényeiben ruhái, cipői, |
holmijai: milyen kedves szoba! |
tele vele mindig, ha nincs is itthon, |
tele vele –, de ha nem ér haza? |
ha már sose lesz itthon mindörökké? |
ha szekrényei, ruhái, cipői, |
holmijai? ha sompolygó szagok? |
ha elözönlik, megszállják, legyőzik |
volt birodalmát? |
Iszonyú szoba! |
|
huszonöt szép év illan át, |
s a könnyem befele szakad, |
|
Kezdődött ez az év halállal, |
majd folytatódik fél-halállal, |
s mert fél-élettel folytatódik, |
nem sír, nem is vigasztalódik. |
|
Így az utolsó lesz ez is. |
|
hagyom magam: csapjon be, rajta! |
Hitesse el, hogy messze még |
|
Holnapután, igen. |
Sötét van, |
majdnem-éjjel. Alszik nyugodtan, |
ágya körül tigrisek ülnek, |
ágya körül bárányok ülnek, |
szekrényén bölcs baglyok ügyelnek. |
|
„Aki van, s akinek hatalma van, |
adja meg (úgysem adja meg), |
hogy ne veszítsem el soha.” |
Mert hát ki bírhat az idővel? |
|
Ahogy a szíj a húsba vág, |
úgy élte már belém magát, |
megszoktam, kell, körébe nőttem: |
lesz-e időm bár harmad-ennyi? |
|
Ritkulnak, mert rövidül az idő, |
az ismétlődések reményei: |
a sajgás például szívem körül, |
ha késve jön meg, a pajtáskodó |
tréfák, a jó-szót-váró bánatok, |
a … s így hát egyre inkább hajlamos |
vagyok, hogy búcsúzkodjam, s részletes |
leltárral voltjaim közé tegyem |
vele-egy dolgaim. |
De nem tudom |
fölfogni még és mégsem igazán, |
mi is folyik, hogy egyszer széttörik |
lábam alatt az út s arcom előtt |
az idő, széttörik egyáltalán |
a valahai rend, s többé soha |
össze nem áll, mert váza kiszakad… |
|
Csak megszokás… Ha mással így… |
hogy magamtól ha… vagyis a |
halálom sem lesz majd nagyobb |
|
Fülem körül sípolni kezd a levegő: |
én felülről le lentről meg föl a világ |
előbb a fejeket látom aztán a lábakat |
fejek lábak fejek lábak fej-láb-ek-ak |
megállás nincs lehet hogy túl a földön is |
a föld színén túl befelé a földszinig |
a másikig s tovább a másfelé-ürig |
lehet az is |
De voltaképp az óriás |
hangfény után mit robbant két ellenkező |
irányú mozgás egymás mellett elfutó |
egészen mindegy hogy mi lesz a folytatás |
nagyon sokáig még vak és süket leszek |
|
Az egyetlen az egyetlenegy |
élet mért csonkul ennyire meg? |
|
Lássam magam csak a fajfenntartás |
szolgájának? így lesz megnyugvás? |
|
s ha fölcseperedett az utód |
|
s nekem coki legyen bele- |
avatkoznom többé ügyeibe? |
|
mel mért néz rám oly melegen? |
|
mért leplezem le egyre-másra |
hogy engem idéz a mozdulása? |
|
hogy asztrál-testként közvetlenül |
ott lebegek a bőre körül? |
|
s ha őt megsebzik nekem is fáj |
s ha engem akkor neki is fáj? |
|
mért kellett össze-vissza kötődnünk |
ha majd el kell szigetelődnünk? – |
|
Közhelyek közhelyek kopott |
|
rabvallatók terror-legények |
|
s jól tudják hogy mikor melyik |
|
kínzásmód látszik sikeresnek |
|
gyámoltalan ronccsá amely |
|
Hát megtörtént… meg… pár órája… ma… |
hogy is volt?… lássuk!… kezdené a toll… |
de csak az Arany János-i szavak: |
|
|
|