Novemberi nap és nappal

Feljött, de láthatatlan – köd fogja, áthatatlan. Szavát galamb se tudja, hangját a csönd befutja. A sötétből sötétbe a láb botolva lép be, s a mell is nehezebb lesz, mikor lélegzetet vesz. Csak elindul az ember, s jut is szándéka ellen valami kedvszegőbe, kopasztott temetőbe. S nem fut riadtan onnan, jár a hullt, lomha lombban, s talán egy régi kripta kő-ajtaját benyitja...