|
A bokrok is épek még nagyjából, a fák is. Tele még a világ a nyár kellékeivel, s tovább is telítődik a gyümölcsökkel.
De a szél tud már valamit. Ürességet, sivárságot fúj, bár hozzá akaszkodnak a gazdagság illatai.
Változik pedig a bőség kulisszákká. S nem hisz nekik a szem. Mert a szél átfúj a bőrön, anatómiailag meg nem határozható mélyrétegekig hatol, s azoknak elmondja az igazat. S ott már meg is kezdődik a gyász.
És füstössé válik a szem. Tükrözné a jelenvalókat, de belülről kilöki őket a félelem.
|