Így először

Összebékülve a tavasszal
nem bántom, ő se bánt:
nem traktálom vénség-panasszal,
s ő jó a vén iránt.
Csak nézem – már békés kiváncsi –
makacs, kápráztató
szorgoskodását, egy-világnyi
pangást megmozgatót.
Csak nézem – eddig így először,
hogy benne s kívüle;
a kert, lám, duzzad, égre gőzöl,
telik telis-tele.
Kívül, hát tisztán, torzulatlan –
hajszák, csapdák, cselek,
miket, mivel magam becsaptam,
rég hozzáképzelek:
látom: sehol. De láz, reménység
gyöngéd és eltökélt
űzi a tél hideglelését,
a nedvet és a vért.
Hálás vagyok. Leépülőben
nyugodtan tervezek.
Bárhogy rendeltessék felőlem:
leszek, leszek, leszek.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]