Látogató
a part, a fűzfák, és az ég, |
|
s túlra is megjöhetne még |
a zöldség és a szürkeség, |
|
s mely az út mellett álmodik, |
|
s arrébb a kocsma s udvara, |
délután szólt a banda már, |
s táncolt pár ostobácska pár, |
|
a szomszéd ház előtt a pad, |
s akikkel ott ült néhanap, |
|
s kikhez hűtlen lett; – volna mód |
amíg, ki izgul, fél, remél, |
a töltéshátra föl nem ér. |
|
De fönt, fönt mit lát? Köd terül |
majd szél jön, s könnyen elviszi, |
és amit hitt, már nem hiszi: |
|
mert más minden, tehát üres, |
a folyó marad csak vigasz, |
|
|
|