Szocrealizmus
Elsüllyedsz, ha a lábad elé nem nézel. A tájék |
dús ürülék-halmok temetője. Ni, moccan is! Ó, csak |
patkány, semmi egyéb. Nyisd már a kaput! – Kinyitottad, |
vagy helyesebben: – volna, de nincs mit nyitni. Az udvar |
gyim-gyom, bűzlő trágya, szemét. Csipás eb ugat meg, |
menni se tud. Kukkants be az ablakon! Ájulatos szag |
vág orron. Ha szemed jó, látsz is bent valamicskét, |
hallani hallhatsz: aggastyán nyöszörög, csecsemő rí, |
férfi morog, mocskos-nyűtt szalmacsomó a sarokban. |
Jaj, jaj, mennyi nyomor! hagyd abba, elég az örömből! |
Reszket a szív, a gyomor. – |
|
|
S jön a Tárgyilagos, jön a Józan, |
„föltár”, „megmutogat”, „rögzít”. Már kész is a Nagy Mű, |
olvasd: „Illatosan kígyózó erdei ösvény |
fut ki a rétre, bokám fűszálak, zsenge virágok |
csókdossák. Idelángol a kastély tornya a dombról, |
rácsos díszkapun át lépek be az isteni parkba, |
mint parkett-padló, oly tiszták, szépek az utak, |
boldog gyermekhad kurjongat, mászik a fákra, |
itt egy férfi mereng békésen, amott gyönyörű hölgy |
bámul az erkélyről a kicsikre, satöbbi, satöbbi…” |
Így ír hát ama Tárgyilagos, dokumentumot így szül. |
|
Csak törölöd szemedet, nagyokat csípsz tenfarodon: tán |
álom, szédület ez? Másként van-e lény, aki érti |
hogy s mint történt, mint vesz az alja-mocsok ragyogó mezt, |
hogy lesz hó a koromból, gyöngy-patyolat csunya sárból, |
áldás átokból, betörőből angyal? |
|
könnyű, tárd ki füled s jól véssed agyadba: a bűvös |
égi varázs, e sereg csoda anyja: a szocrealizmus. |
|
|
|