Félig értem
| Fölvonulnak kik rám hatottak: |
| valóságos vagy ál-halottak |
|
| kik süllyedvén időbe-térbe |
|
| Többüktől a verset tanultam |
| többüknek jóbarátja voltam |
|
| többük gáncsolt ahogy tehette |
| többük körüldicsért helyette |
|
| többük csábított mert akartam |
| többnek csábítatlan maradtam |
|
| volt ki ha elment vitt magával |
| mást én űztem szóim fagyával |
|
| megint mást szédülten kívántam |
| de fölkopott gyakorta állam |
|
| – Most már ha jönnek bármifélék |
| a régi brancsnak vége végképp |
|
| mint féligismert társaságot |
|
| melyben a szót is félig értem |
| s csak félig érthető beszédem |
|
|
Hol vagy W. S.?
| Sándor hol vagy? Hol vagy barátom? |
| Hogy föld alatt azt nem hiszem |
| Nyilván lebegsz egy lepkeszárnyon |
| Most már kedved szerint mozoghatsz |
| akármilyen dologba foghatsz |
| Közelről nézheted mit itt még |
| bár tisztességgel tette tisztét |
| Meghaltál? Meghaltál valóban? |
| De éltél-e? Oly kis küszöb |
| feküdt két létformád között |
| Mi persze kik még itt maradtunk |
| sopánkodunk: „Mily veszteség!” |
| Értünk vállaltad és miattunk |
| Milyen roppant ritkán nevettél |
| ritkán éltél mint mások úgy |
| e másságért meg is fizettél |
| dúltak kint-bent nagy háborúk |
| Most béke lett kint-bent s örökké |
| Örökké? Nincs-értelme szó |
| s számodra nem lesz soha többé |
|
Káptalan u. 6.
Martyn Ferencre emlékezve
| egy vitrin s benne néhány |
| szót szól vagy dünnyög inkább |
| s arcom fürkészve már-már |
| hallgat hallgat s figyel – – |
|
| csak emlékként csak úgy jó |
|
|
Csanádi Imre elszólíttatott
| Te Imre hát mi lett veled? |
| benned az a csöpp láng is ami még |
|
| Te Imre s mit tettél velem? |
| Jól most mikor viselkedem: |
| vagy csak tudomásul veszem? |
|
| hisz oly puhán oly vastagon |
| takart be mindig mindenik szavad |
|
| s elfoglalt engem is sereg bajom |
|
| szálas hajú gyötrött fejed |
| Volt-e vajon még annyi szál hajad |
| amennyit a fájás kitéphetett? |
|
| Te Imre most mégis nagyúr |
| állsz fekszel: ennél többet és tovább |
|
| Széjjelhullsz bennem s egybeállsz |
| kizársz magadból s visszazársz |
| meggyűlöltetnek elcsábítanak |
|
| ami tetszik mindent szabad |
| pótolhatod kedved szerint |
|
| eltűntetek!… Túl már ki van? |
| Sorolgatom: egész csapat! |
| Bújnék közétek szinte boldogan |
|
| vásárba jutsz kérlek figyelj: |
| legalább fél szemmel nézd a kaput! |
| (Lassan nekem is menni kell) |
|
|
Sirató
|
É. T.-nek búcsúzóra
| A nagy család tovább apadt – |
| Szegény öcsém! szegény öcsém! |
| Csak tudhatnám csak érteném: |
| Mi történt? Hol vagy? Mid maradt? |
|
| nem néz többé és nem mozog |
| Mi lesz? Hisz én is indulok |
|
| Folyton maróbban szúr belém |
| lehetett volna máshogy is |
| mondjuk hogy nem ismerlek én |
|
| Szegény öcsém szűk ötven év |
| (millió éve hogy vagyunk) |
| Előbb-utóbb eggyé fagyunk |
| Mért keressük egymás kezét? |
|
| Sírhatnékom van – Oktalan |
| és fekszünk végképp boldogan |
|
|
Föltartom kezem
|
A 80 éves Kiss Tamásnak
| Körülöttem közelben három ember… |
| Isten? véletlen? törvény? micsoda? |
| Ha szélesebben suhint a kasza |
|
| A holdon leszálltak: tudom |
| acélt nyes testetlen sugár |
|
| növő zavar gyámoltalanság |
| ámításra se jó halandzsák |
| tőlem másnak mástól nekem |
|
|
Családi haláleset
| Most itt vagyok megint Atyám |
| halottam van kihez mehetnék? |
| Elbóklásztam figyelj reám |
| megnyugvást új kedvet szeretnék |
|
| ne fűtsön rongyrázó tudat |
| emelj a tenyeredbe s tarts ott |
|
| nekem válnék hasznomra főleg: |
| nyomorult rabja az időnek |
|
|
Üres
| Üres az ég és üres a világ |
| Tompulnak csúcs-sarkos tragédiák |
| csak ami a vagyont szorozza |
| tehát konyhára pénzt hozott |
| Próbáltál a ráncok a tört térd |
| fátylat tartson befedjen? |
|
Elvégeztetés
| Az éhség és a szomjúság – |
| Kialudt bennem mind a kettő |
|
| pisla fény – drága reszketés – |
|
| Föl-fölráz és tudom hiába |
| ez a végső híd éjszakája: |
|
|
Vajon?
| Kezdeni? Mit? Még több nőt, férfit kötni magamhoz? |
Hogy még több szálat kelljen eloldani majd? |
|
Mit mondana?
| Milyen lenne mit írna mondana |
| Csokonai Petőfi Ady Endre |
| vagy József Attila e korba ha |
| még élne? |
„Jobb volt jobb lent a csendbe!” |
|
Visszajött P.
| Kell Petőfi és kell az ünnep |
| s hol Petőfi – ott mindig ünnep |
|
| Az ünnep nem halt meg vigyázva |
| beköltözött egy tiszta házba |
|
| S ott várta hogy őszinte szókkal |
|
| Petőfi arcát úgy mutatták |
| ahogy kis kóklerek tanulták |
|
| Verseit úgy rakták csokorba |
| miként fondor szándék akarta |
|
| S ő csak nézett és tőr-szemével |
| átszúrt álarcon maszka-képen |
|
|
Hol van Ady Endre?
| Szájon, könyvben, polcra rakva, |
| verseit, sorsát erre-arra –: |
| ne ott keressük Ady Endrét, |
| ahol csak volt, csak múlt, csak emlék. |
| Ott élő, mert él, most is, él benn |
| a lények, a tények szövetében, |
| szem-villanásokban a gonoszra, |
| vivátokban a jobbra újra, |
| hevekben, marsot harcra fújva, |
| társpillantásokban a nőkre, |
| fészek-vágyásban, nem hunyóban, |
| folyton bujdokló bújdosókban, |
| rettenetes, zúzó ökölben, |
| békesség-termő, csendes ölben, |
| szótlan kérdés-feleletekben, |
| mélységekben, felületekben, |
| vállhoz feszült baráti vállban, |
| tömegbe vegyültben s kiváltban, |
| gyöngében, kinél nincs erősebb, |
| félősben, kinél senki hősebb, |
| ahol – sárban vagy fellegekben – |
| ott mozdul még (vagy már?) az ember. |
|
Kölcsey visszagondol a „Vanitatum vanitas”-ra
| valami többnyire szívnek hívott de nem szív) |
| rohannak át rajtam sűrű sorokban |
| Összegörnyedek (meg se moccanok) |
| Ó egyéb miatt vagy épp emiatt |
| gyötörnek éjszakai fölriadások napközi ijedelmek? |
|
| De ha már így van rend legyen |
| Jó hogy rájöttem: hiábavaló |
|
| Akartam másokat akartam magamat |
| a föld színénél kissé magasabbra |
| legalább annyira hogy talpaink alól |
| ne por bufogjon föl lábujjaink közt |
| akartam másokat akartam magamat |
| kénytelen legyen embereknek mondani |
|
| tenni esetleg csak megmagyarázni |
|
| „Kezdet és vég egymást éri” |
|
| „Bárminő színben jelentse |
| Jöttét a vándor szerencse, |
| Se nem rossz az, se nem jó: |
|
| Nem sikerült iparkodásom – |
|
| Vagy sikerült? – nem is tudom |
| végiglátni igazmondó szemekkel |
|
|
Dolgára megy
| Szépen levetkőzöm s átöltözöm |
| hálóruhába… Így lesz holnap is |
|
| De az „után”-ok már „talán”-ok |
| ez a mostani is lehet „talán” |
| mert csak egy botlás egy ütés a szívre – |
|
| Néhány napig központ leszek: |
| ilyesfélét még nem csináltam – |
| Majd mindenki dolgára megy |
|
|
Húsz-harminc
| Így lesz tudom majd akkor is: |
| (Vagy szenvelgés ez? Húsznak-harmincnak talán?) |
| A mozik színházak sőt kabarék |
| éppúgy játszanak mint nemrég mikor |
| te mentél el kedves rokon |
| akire most sűrűbben gondolok |
| s legföljebb kissé élénkebben él bennem |
| mint amikor még testben élt |
|
| már ott csüggnek a kis propellerek |
| bár zöldek még s csak csöppet súlyosak |
| ezért még nem is készülődnek útra |
| Mikorra majd megérnek s majd mikorra |
| nyugodtan vetik le maguk s pörögnek |
| akkorra tán én is betársulok |
|
| talán húsz-harminc embernek fogok |
|
|
Se föl se le
| a mérleg egy helyben marad |
| nyerés vesztés nem jár vele |
| úgy múlik mint szokott a nap |
|
| mint a nagyvilágban szokott: |
| itt győztesen ott rongyosan |
| lesz áldott és lesz átkozott |
| lesz boldog és boldogtalan |
|
| a földön egy-szemernyi sár |
| nem csúfos ám csöppet se szép |
| semmi többlet és semmi kár |
|
| A nagy világ-statisztikán |
| nem változik meg semmi sem |
| fölösleg sem lesz úgy hiszem |
|
|
Szegény Lady
| Szegény Lady bolond kutya ki olykor |
| egyetlen vakkantás se jön ki többé |
| Egy kiskocsin eltolt hajnalban innét |
| – nyilván valamilyen dögtemetőbe – |
| egy közömbös pofájú csúf alak |
|
| Így aztán nem történik már soha |
| figyelmeztető forte-ja után |
| kisvártatva majdhogynem biztosan |
| csengő a bejárati ajtóm fölött |
| (mert mindig így volt s van ma is |
|
| s meglátlak ólodból hason kilesni |
|
|
Vissza halott anyámhoz
| már réges-régen holt anyám? |
| Vagy úgy fogadnál ha megyek |
| mint olykor egy-egy délután |
| lépcső legfelsőbbik fokán? |
|
| Én csöndesebb lettem kicsit |
| már nem volnék oly lobbanó |
| ha szádból bár szándéktalan |
| Már jól tudom mi mennyit ér |
|
| Szaglásom félig elhagyott |
| s mind sürgetőbben hív haza |
| és nincs más otthon nyugtatóbb |
| nincs más mint a szülőanya |
|
|
18 + 55
| Ki lőtt közénk? Alig vagyunk |
| Hová lett a csikó-csapat? |
|
| Néhánya írt még többje nem: |
| félig vagy végképp elveszett |
| Meghalt névvel vagy névtelen |
| rosszkedvű tabló része lett |
|
| S mi itt? Rokkant ki így ki úgy: |
| öt év csúnyán elbánt velünk |
| Magunkkal vívtunk háborút |
|
| Lám ez szegény itt mintha a |
| Az meg hadar: zavart agya |
| kelésként olykor fölfakad |
|
| szégyelli bár nincs rá oka |
| Úr lett a test: bármit csinál |
|
| s hogy megkopasszon arra is |
| görcs álljon kézbe karba is |
|
| Tizennyolc s hozzá ötvenöt |
| Ki lőtt közénk? Hányunk maradt? |
| Jól tudta dolgát bárki lőtt |
|
| Ne érzelegj! Ne is dacolj! |
| Kövesd inkább Babits szavát |
| Kérdezz mint ő s ne válaszolj |
| A fű a fű… Úgysincs tovább |
|
|
Steve
| Csak mástól, csak hírből tudom |
| lakókocsiban élte. Nem szegény-fokon, |
| sőt épp, mert bátran élhetett |
| fő-hobbijának: szinte folyvást |
| úton volt, s így otthont talán |
| nem is kívánt úgy igazán, |
| s félt is hogy tárgyai lefogják. |
|
| Vagy mert sosem volt otthona |
| (rokon család nevelte fel), |
| vagy mert alig tartotta a haza |
| és szó nélkül engedte el. |
| S ha mégis lett lakása végül |
| csak épphogy, és csak mert szokás |
| meg hogy a postát a lakás – |
| Cím is lehet címzettje nélkül. |
|
| Haza jött olykor s hidegen |
| fölött, hasonlítgatta ridegen, |
| hogy másutt… s hogy mik milyenek |
| s hogy itt gyalázat és hogy eztán |
| lábát többé be nem teszi, |
| s ha elmegy, csak azt élvezi, |
| hogy képes volt átélni tisztán. |
|
| De újra jött és újra jött, |
| és váltig méltatlankodott, |
| holott a konkolyok között |
| talált egy-egy termő magot. |
| Jött minthogy csak dühét kiadja. |
| Ám furcsán csillogott szeme: |
| és szelídült mindegyre útja. |
|
| készült pedig megint haza. |
|
| Steve Pista onnét a halálon |
| akárhol vagy: egy porszemed |
| ó bárcsak, én szegény barátom! |
|
|
Thinsz Géza halálán tűnődve
| Amikor megjelent a végső elszámolásra |
| amelyen fölsorolta mit tett mit nem amit |
| meg kellett volna tennie de nem tett |
| vagy nem kellett volna sőt szabad sem volt |
| hogy ki előtt felelt fogalmam sincs viszont |
| ha el kell képzelnem: nyilván a Legfőbb Úr előtt |
| De azt még elképzelni sem tudom |
| milyen nyelven történhetett a vallomás |
| vagy milyen nyelven hallgattak mivel |
| az is lehet hogy ott a szó fölösleges |
| mert Aki megmér tud minden kis részletet |
| s aki megméretik rájön hamar: nem érdemes |
| szavakkal mondatokkal elbajlódnia |
| mert ő még éppencsakhogy kezdené |
| s a Másiknál már a pont is helyén van |
| Mégis makacsmód föl-fölötlik bennem |
| hogy a két nyelv fölényes tulajdonosa |
| (szelíd szolgája) mint köszönt |
| melyik nyelven jelenkezett a végső |
|
Búcsú két hangra
| Hát újra búcsúztatnom kellene: |
| majd félszáz év hogy itt éltem vele |
|
| Barátom volt most rákerült a sor |
| Már nem is izgat mint esett s mikor |
|
| Mondhatnám a szokásos kegyelet |
| gép-szavait hűlt hullája felett |
|
| hogy benne szó kevés legyen ha lesz |
| s mint gyászjelentés-űrlap: – félüres |
|
| melyen a szem átsiklik s meg nem áll |
| csak ott hol már órát s napot talál |
|
| Mondhatnám de nincs kedvem erre se |
| búcsú? búcsúztatás: cécós mese |
|
| Meghalt hát meghalt nincs hozzá közöm |
| „Ma nékem, holnap néked” – dünnyögöm |
|
| Sőt… búcsúzás búcsúztatás helyett |
| élesztek illetlen emlékeket |
|
| például hogy mi: két vidám legény |
| hipp-hopp és már egy asztal tetején |
|
| vigasztaltuk a bús asszonyokat |
| akiknek férje soká elmaradt |
|
| (volt akié örökre volt olyan |
| akit vártak s meg is jött boldogan) |
|
| s ilyesféléket… Gazdag esküvőt… |
| disznótort… sok órát elmélkedőt |
|
| Így volt… S benned? A rogyó hús a csont |
| őriz-e még valamit ami volt? |
|
| Talán beszélsz de nyelved mint a szél: |
| hallom s nem értem hogy miről beszél |
|
| Ha volna műszer megmérhetni hogy |
| benned belőlem mit találhatok |
|
| megdöbbennék: űr üresség üres |
| látnám: a műszer semmit sem jelez – |
|
| Barátom: cirkusz mégis szenvedek |
| szám nevetésre áll s könnyem pereg |
|
|
Vita Illyés Gyula Színész-barátaim c. versével
A költő 90. születésnapjára
| Szél nap a test nedvei vér inak |
| izmok zsigerek szervek lüktetések |
| sejtek regenerálódó ereje |
| pigment a szőrszálak hagymáiban |
| bőr-rostok kéz- és lábizületek |
| gerinc-csigolyák fogzománc |
| szemrugalmasság dobhártya ujj-begyek |
| cáfoljátok hogy „Meg kell halni”! |
|
| Lehetetlen hogy aki mindig |
| megszólalt mikor szólni kellett |
| egyszercsak soha-soha többé |
| Lehetetlen hogy hetven-nyolcvan évre |
| szabályozza a törvény hogy utána |
| már csak analógiák kezesítsék |
| Lehetetlen hogy a tízmillióval |
| együtt nyögő zúgó örvendező |
|
|
Állócsillag
|
Az élő Nagy Lászlónak
Laci, kedves Laci, Nagy László! Betöretlen csődör, fehér galamb, fatörzsben villám-reccsenés, rigó-ének, fészek-tenyér, kalapács-ököl – –
Most fonákoddal fordultál felénk, csak azzal; s most először, s immár tudhatóan egyetlenegyszer.
Jaj, gazdátlanná váltak törvényeid, s váltál nekünk patává, ököllé, reccsenéssé, nekünk, akik nagyon szerettünk.
De Nagy László nem fog sokáig bizonytalankodni. Mert erős maradt megingása ellenére is, és hamarosan úrrá lesz megint törvényein. S attól fogva mind az idők végeztéig csak a színét fordítja azok felé, akik szeretik: a csődör bársony-száját, a tenyeret, a rigó-éneket.
Az is ki fog derülni, hogy a vízszintessé tehetetlenült test, a temetés, a sírások, jajgatások nem is voltak igazak. Vagy ha valami mégis igaz volt belőlük: az kevés, jelentéktelen, elhanyagolható.
Történt viszont valami sokkal fontosabb. Egy új állócsillag jelent meg az égen. S aki ismeri a csillagokat, tudja, hogy ez a csillag egyidős az Univerzummal s egyidős is marad vele.
|
Áprily-gemma
|
„s titokzatos szót mondtam akkor: Erdély” |
|
|
Szavak
|
„Nyelvéből kiesve: létének céljából is kiesik az ember”.
Sütő András:
Engedjétek hozzám jönni a szavakat
|
| A szavak… Rongyos, üldözött |
| kölykök rossz felnőttek között. |
|
| Kölykök: félénk-riadt sereg, |
| bújkálnak és menekszenek. |
|
| S hol itt, hol ott fülük, szemük, |
| karuk, lábuk – les mindenük, |
|
| hogy meghallhassák, amit a |
| Mester beszél, a Szó ura, |
|
| s elém tud állni biztosan, |
|
| ki látja, hogy e védtelen |
| nyájat sarcolják féktelen, |
|
| hogy ők az egyetlen jövő, |
|
| s róván a rossz felnőtteket |
| Engedjétek, – szól – jöjjenek |
|
| hozzám e gyermekek, hiszen |
| ki nem lesz, mint most ők, ilyen, |
|
| meg nem kaphatja semmiképp |
|
| hozzám e gyönge gyermekek, |
|
| én számból nyújtok enniük: |
|
| hogy épségben megérjenek, |
|
| Száz év, ezer – maradjanak, |
|
| s egy pillantás elég legyen, |
| hogy fölnyíljék az értelem |
|
| bennük, bent, mélyen, mint ahogy |
| akikben egy-vér szív dobog, |
|
| a szó, a szó, a drága pánt. |
|
|
|
Európa
| Gyámoltalan szavakkal Európa |
| nem mertem hozzád szólni soha-óta |
|
| Vitézkedtem itthon szidtam dicsértem |
| hetykélkedtem beképzelt küldetésben |
|
| A mérce: mércém a számomra jó: jó |
| becsültem azt ami hozzám hasonló |
|
| De lassan rájöttem: hogy öncsalás volt |
| mert Európa bennem lakva társ volt |
|
| Hisz belőlem is ó kínok sajognak |
| vagyok látó szeme szegény vakoknak |
|
| akik jöttek mind többen hogy e földet |
| belakják végig – majd gödrökbe dőltek |
|
| mint én fogok maholnap Európa |
| senkinél sem méltatlanabb lakója |
|
|
|