Kagyló
Én, tenger a kagylóba zúgást adtam, |
a nyálkás hús kipusztulhat belőle, |
ki füléhez emeli, hallja abban |
zúgásomat… Kész, megmásíthatatlan. |
|
Történet volt, szép örömök szülője, |
világ kezdett teremtődni a habban: |
csillagok, nap, hold gyúltak a tetőre, |
lett aztán mindennek a temetője. |
|
Mert a kagyló készségesen kitárult, |
a működő világ hangját beitta: |
én, tenger érte zúgtam és miatta. |
|
Most már rám nincs szükség, mert megmaradt a |
hang, a zene, és hallhat a halandó: |
csak zúg a kagyló, zúg a, zúg a kagyló. |
|
|
|