Csikorgó
| fagytól didergő hátgerinc |
|
A biccenést is
| A teljes létezésig hallásig |
| hány szemnek fülnek kell még |
| s fölkészítenie közölhetőre |
| a közlendőt |
Csak csökkenne a restség |
| fogynának a félfordulatok is |
|
Mit ér?
| Várjam mit rendre várni kell |
|
| Nincs mit beléjük rakhatok |
|
| mind súlyosabb tájról jövök |
|
| Ám hol leszek ha ott leszek? |
|
| Vagy ott is kongás vesz körül |
|
| Kint hull a hó kertem fehér |
| Ha így ha úgy: mit ér mit ér? – |
|
|
Váltakozások
| Forog bennem Hol áll meg ó melyik |
| képet nagyítja ki a képzelet? |
| Mostanában többnyire hervadásos |
| jelenetek s a végső hervadás |
| másfelöl meg velem bujálkodó nők |
| vetítődnek agyam vásznára sorban |
| Pirosnál pirosabb és feketénél feketébb |
| színekbe öltözködnek és öltöztetnek engem is |
| És mindez úgy történik hogy hiába |
| nézek ki a kertbe vagy az utcák |
| nyüzsgésében seregnyi emberarcra |
| az én lépéseim hibátlanul |
| tartják szokásos rendjüket |
| S ha olykor-olykor közéjük vetül |
| valami más is csak pár pillanatra |
| s jönnek megint a régiek: |
| jelenetek s a végső hervadás |
| meg a velem bujálkodó nők |
|
Egyszerűbb
| Így egyszerűbb de nem igaz – |
| Belémászni egy kormos lébe |
| feketét mindenben akárhol – |
| Kezdődött friss kasmír-színűként |
| (a szemnek meg talán a szív) |
| s ahogy a szív fáradni kezdett |
| úgy halványult a tarkaság |
| Majd szürke lett a nagyvilág |
| aztán – már régtől – fekete |
| észlelném ha hagyná a szív |
| de úgy látszik kényelmesebb |
| nincs ínyemre – hát csak hagyom |
| a feketét – így egyszerűbb |
| így egyszerűbb bár nem igaz |
|
Sántító jelek
| hogy nem jó vége lesz hogy |
|
|
Én híveim
| Fel akarok ülni fáj nem sikerül |
| le akarok feküdni fáj alig megy |
| Egy-két lépést akarok tenni szédülök |
| Pedig akarok nagyon akarok |
|
| (esetleg szélkönnyű vágyam termékei) |
| nem mozgathatják már kedvem szerint |
| a bunkó testet melynek még álmaim |
| bozontos bokrai között is |
| valamiképp szabályos rendje volt |
|
| („Nem érdekli a nyomorom”) |
| nem tudtam elképzelni sem |
| elvált egymástól a lélek s a test |
| és mindkettő saját útjára tért |
|
| villámcsapás idézi vissza bennem |
| az emberhez méltó hajdani |
| katonás fölé-alárendelést |
|
|
Annyi sem
| Csoszogás? Méghozzá az én talpam felől? |
| Sose hittem volna hogy erre sor kerül |
|
| Akiket csoszogni láttam járdán kövön |
| sajnálva búcsúztattam tudtam rájuk mi jön |
|
| Hát az jön rám is? Tán lassan tán hirtelen |
| tán elkoptatva melyben már nincs is értelem |
|
| Zene lesz ez a hang mely elcsöndül hamar |
| vagy nyikorgás amely gyötörve szétkapar? |
|
| Vagy már nem is gyötör mert annyi sem marad |
| amennyi kell hogy kínnal mozdítsam lábamat |
|
|
Űr utánam
| Akkor tehát megfosztva végképp |
| szobámtól szememtől virágaimtól |
| fiókjaimtól írótollaimtól |
| kedvem szerint választott rám parancsolt |
| s kint a kertben fáimtól bokraimtól |
| vagy messzebb a Széchenyi tértől |
| a szelíden hajló Mecsektől |
| s ami mindenek közt a legkegyetlenebb |
| megfosztva önmagamtól is – |
|
| (De ki lesz megfosztva mindezektől |
|
| magam a mindenségben szétoszolva |
| de úgy hogy nem magam már) |
|
| Jobb volna még előbb begyűjteni |
| régi természetes zsákmányaim |
| s mindegyiket a saját eszközével |
| a saját rendje szerint helyrerakni |
|
| Hogy űr utánam ne maradjon |
| űrt utánam senki se lásson |
| legföljebb csak az az egyetlenegy |
| hajszálaim számát is ismeri |
|
|
Bokorrá nő
| Ahogy mikor már megállt a motor |
| tovább forog még a különböző |
| apró-nagy részlet-szerkezet-kerék |
| de akinek ilyenre van füle |
| az hallja már hogy a forgás mögött |
| csak a kerék gyűjtött ereje jár |
| a tehetetlenségi nyomaték |
| melyet a súrlódások szájai |
| lassacskán végképp fölemésztenek |
| és a kerék mozgása megreked |
| úgy a mai modern homéroszi |
| hasonlattal példázva folytatom |
| a régi cifra szertartásokat |
| (hitét vesztett hívő a nagymisét) |
| s közben bokorrá nő lábam körül |
| a tovább nem használható szemét |
|
Ha tudnánk
| Gyanútlan biztonság sejtelmetlen erő |
|
| Ha tudnánk mennyi buktatót |
| lépünk naponta és hallanánk a |
|
| s látnánk az ellenünk kelő |
| a rettegés fogadna gyermekévé |
|
|
Az okos ég
| Jó lenne azt gondolni: rég-rég |
| az ember még nem látta végét |
| nem látta s holtig mint az állat |
| élt s nem töprengett hogy mivégre |
|
| Jó lenne – ám csaló a látszat |
| Olvasd Salamon bölcsességét |
| a többit bízd az Okos Égre |
|
|
Az egyszeregy prózája
| Cifrázgatom teszem-veszem: |
| ez most az én történetem; |
| a helyszín is – sehol kulissza, |
| s az idő: nem jön az se vissza. |
|
| Nem kéne-e módszert cserélnem, |
| igazabban, nyersebben élnem |
| hogy hol mit átszínészkedem, |
| abban való részem legyen. – |
|
| Szépelgés, lábujjhegy-dumák… |
| Alany, állítmány – nincs tovább. |
| az egyszeregy prózája kéne. |
|
|
Extázis
| hová csak legmélyebb álmaiban |
| és benn a leglény közepében – |
|
| a legkisebb lábujj az is még |
| zsoltáros Dáviddá növekszik |
|
|
Kettő
| Két száj beszél a saját nyelvén mindenik: |
| s két szempár egyre kérdezőbb |
| egyre kutatóbb tanácstalanabb |
| egyre sűrűbb legyintéssel behintve |
|
| Ó hajszálra azonos hajnalok |
| sokféleképp meglett sokféle kép |
| de nemhogy műfordító bűvködés |
| még hű tolmács se jön segíteni |
| sebességgel rohannak távolodnak |
|
|
Csak pislog
| A test hatalmas bölcsessége – |
| az agyé éppúgy mint a nyelvé |
|
|
Csak pislog mint gyámoltalan mécs |
| ezek mellett az elme fénye |
|
|
Kész
| Ledörzsöli egy óriási kéz |
|
Tévesztve
| azért van hogy erő legyen |
|
| hogy foghatatlan jeltelen |
| hasson míg él míg létezik |
|
| ki egyszer fölfuvalkodott |
|
| de látja mily nagy lett a kár |
|
| kellene víz tűzhely kenyér |
|
| céljához társtalan nem ér |
| kiáltozik kér vár nagyon – |
|
| Ám az portálja csak magát |
| s hadarja: én én – s nincs nyoma |
|
|
Mostanában
| az élet értelmét én mostanában |
| mindegyre inkább a halálban |
| találtam eddig másban semmiben |
| hogy épp e förtelemben meglelem? |
|
Nem
| Ki sose hitt – annak tilos tagadnia |
| Csak kiről mint a seb hege |
| apránként s kissé véresen |
| joggal csak az mondhatja: nem
|
|
|
Karácsony táján
| Mindentudó! – Kis fázó csecsemőként |
| tudtad-e Jézus első éjszakádon |
| amit én már tudok hogy mit csinálnak |
| veled majd harminchárom év után a |
| kereszt előtt majd aztán a kereszten? |
|
| Tudtad-e ezt? Ha igen s hogyha harminc- |
| három évig képes voltál kibírni |
| enni inni aludni mosolyogni |
| ha képes voltál élni: akkor én nem |
| vehetlek példának mert akkor ember- |
| alakban-bőrben sem voltál te ember |
|
|
Nagypéntek
| Most ezekben az órákban halott, |
| most nagyon hideg van, nagy árvaság van. |
| Jó, hogy kétfelé kacsintgathatok: |
| elöl s hátul fény ég az éjszakában. |
|
| Azon csodálkozom, hogy nyugaton |
| ment le a nap ma is, hogy a növények, |
| házak nem állnak tótágast, azon |
| hogy még maradtak élők, akik élnek. |
|
| A fő törvény kisiklott: bongva-csengve |
| zuzódhat széjjel mind a többi rajta. |
| A harangok némák – iszonytató! |
|
| Csak három nap… Harminchárom ha lenne, |
| a világra új jégkorszak szakadna. |
| De holnap már harang zeng, szól a Szó. |
|
|
1989 Húsvét
| Három nap és lezajlik minden ami az élet magja volt |
| Jó azoknak akik mostanában búcsúztak el: |
| jó az ifjú színésznek, aki pár hete lett szülő |
| jó a középkorú könyvtárosnőnek aki egy félig illetve egy egészen |
| felnőtt gyermeket és egy férjet hagyott itt |
| mert a gyászolók alig mentek haza |
| s könnyük még szivárgott is egy kicsit |
| mikor az első Feltámadás megragadta halottjukat |
| s vitte (vagy hozta) a Feltámadásba |
| Nincs hát ok a sajnálkozásra |
| sőt a vigadozásra is lehetne |
| csakhogy ezek mind értelmetlen szavak valahol |
| a helyszín és cselekvések formája logikája más |
| Mert kérdezték a villogó ruhájú ismeretlenek |
| „Mit kerestek nincs itt feltámadott” |
|
| És attól kezdve meggyorsult a történelem |
| az iszonyatos és gyönyörű napokat |
|
|
Róla – magamról
| Róla? Nem róla csak magamról |
| Vagy akképp róla hogy magamról |
| Élő nyomát kutatva bennem |
| mindig mindig csak rája leltem |
|
| Persze hogy dicsérem hatalmát |
| mellyel ízeimbe hatolt át |
| persze hogy folyton róla van szó: |
|
| Ha sikerül – bár sikerülne! – |
| formálni képét gyönyörűre |
| az lenne (lesz?) méltó eredmény |
| mert bennem is csak úgy dereng fény |
|
|
Nem bírnak el
| Világosság jön-e a sötétségre? |
|
| Az emberélet útjának felétől |
| sőt előbb jócskán az ocsúdás kezdetétől |
| ahogy egy-egy csillag kis nap kigyulladt |
| belém elém s nagyobb fénykör nagyobb |
| érzékelési kört nyitott körém |
| a sötétség folyton kövéredett |
|
|
|
|