Rövid lélekzetre
Nagy játéktér a tág határ, |
– Mégis van: a szél a búzákon, |
|
Ni, milyen szép a margarét: |
|
Mint piszkos vízbe mártott, |
s most lecsurgatni tartott |
|
Olyan a hold most, mint egy óriás |
s a csillagok, mint csodájára csődült |
|
Az ég olyan, mint rossz festő tájképén |
a tenger: olyan mereven-habos. |
És a város sok csúcsával, tornyával, |
mint egy szálkásan eltört faderék. |
|
Együtt aludtam benne az apámmal, |
s ahogy megnőtt a karom és a lábam, |
egyre kíjebb szorítottam belőle, |
s most ő a sírban s én – magam az ágyban. |
|
|
|