Hétfőtől vasárnapig

Ó józan hétfő, napok legjózanabbja, nagyon tiszta és éles vonalú tájékodról a vasárnap bozótos, ködös zegzúgaiba kétkedve nézek vissza. Mint idegen: kétkedve, mint, aki sose járt ott. Nem hihetem, hogy bennem volt egyszer annyi mámor, s voltam annyi mámorban, amennyi ottan szédül. Hegytetőn állok és nekiindulok a völgynek; mindennap egy határkő s a lejtőn, s minden kőnél burjánzottabb a fű-fa, s a levegő mérgesebb. S lassan a hétfő válik nem-érthető-furcsává, s egyre megérthetőbbé a sok-leplű vasárnap. És odaérek végre, s mint aki hazaért, úgy vetem magam belé a hivogató és kedves bozótokba és ködbe.