Halálos csöndben
Testvéreim, anyám alusznak; |
én még írok. Víz csepeg a fazékba |
a fedőről; pattog a tűz néha. |
Béke van: sok bújtó gond kushad. |
|
Béke van. Az eszembe se jut, |
hogy halottak. Pedig nem is moccannak, |
s lám hugom is: lélekzése halkabb |
hallásomnál. Bő a mese-kút, |
|
s csordul, csordul szivárvány-vizet. |
– Ma beláttam: örülni kell, hogy élünk, |
ha az élet kín-sárt gyúr elébünk, |
akkor is. Ki bús, az ráfizet. |
|
Öröm-mézzel be kell önteni |
az epét is és csárdás dallamára |
temetni, mert ezerjó, hogy máma |
mellénkcsaptak a sors ölyvei. |
|
|
|