Megbékülés
A napok össze-vissza ráztak, |
míg bennük voltam. Mint pénzező gyerek |
rázza markában a filléreket. |
|
Én a napokkal harcba szálltam, |
de póruljártam: jók voltak a falak |
és összetörtem rajtuk magamat. |
|
Kigyógyultam és bölcsebb lettem: |
nem bántom őket és ők sem engemet |
és életem most fölöttük lebeg. |
|
S mint hídról a habos folyóra, |
nézek le rájuk. Akárhogy zajlanak, |
életem örök-nyugalmú marad. |
|
|
|