Valakit valamikor valahogyan

 

 

 

 

A legszebb hang is

Mit tettem több, mint ötven éve?
Írtam ezt-azt… de csak kedvem szerint.
Nem hallgattam csábra, ijesztgetésre:
voltam tehát többször se bent, se kint.
Eztán még inkább ezt csinálom.
Most fontosabb a vers, mint bármikor.
Most fontosabb, mint életem, halálom,
s nem-írni többé – többé nem birok.
Pedig tudom már, hogy hiába:
a legszebb hang is nyávogás, hörej,
szorul siralmas perifériába
szemben az élet törvényeivel.

 

 

 

Szó

Ha végre
mint ötven éve –
Félholt gally
néhány levélke
Zörög kong
idő perc óra
Soha a
régi folyóba
Ha (nem megy!)
mégis mehetne
az a láb
már nem lehetne
Szó szó szó
több hadseregnyi
Próbáltam
csatát nyeretni
Megtörtént?
Nézek zavartan
bokáig
pállott avarban
Ők majd ők?
Vagy szétveretve
vissza a
szórengetegbe?
S álom vágy
szépség helyébe
kenyér víz
szex és egyéb se?

 

 

 

Csak egy-egy szó

Se rím, se ritmus, se külön nyelv,
se hang, se tűz, se szárnyalás:
csak egy-egy szó, amit különben
vagy úgy nem mondott még ki más.

 

 

 

Mégis megszólalok

Miről tudnék beszélni még?
Miféle főnevek s igék
lapulnak számban s nyelvemen?
Kitalálhatnám? – nem hiszem
Mikor a szükséges szavak
s az egyetlen hő s indulat
s a körülmények bokrai
űznek akármit mondani:
ilyesféléket képzelek – –
Hanem más módon is lehet:
hogy össze nem jönnek soha
És én mégis megszólalok
mint akibe villám csapott
s az égig visszavág jaja

 

 

 

Rikító képsorok

Lassan csak a szándék a szokás (az ösztön?)
cifrázza a fantáziát
Ne próbálkozzál: ajánlja az ész
még gyávábbá tenne egy-egy kudarc:
nem lenne már csupán a te ügyed
De talán tévedés is: valami más
valami sokkal több
valami fontosabb
működik benned
te kis szolgája vagy csak
s rájött vagy rájön egyre jobban
hogy folyton
kevesebb haszna van belőled:
félrelök
és vigasztalásul
kárpótol a rikító képsorokkal

 

 

 

Bizonytalan

Alaktalan de a fő baj nem ez
inkább hogy így is folyton változik
Mire nagynehezen kimondanám
már nem illik egyetlen szó se rá
Gyors az idő de dolgát megteszi
egyetlen napnyi hét mint rég az év
s ha fölkelek más a fülem szemem
egészen más mint tegnap este volt
A tükör csak halvány igazolás
legföljebb vérrokon néz vissza rám
S mint akit százszor tengelye körül
megforgattak bizonytalan vagyok
S alaktalant lát az alaktalan
a folyton változó meg változót
s a szókat megutálja csöndesen
mint amikkel már nem megy semmire

 

 

 

A régi szenvedély

Időzavar? Ez még talán nem az
Előttem a fél tél egész tavasz
a nyár s az ősz aztán megint a tél
Az ember (én) mindenfélét remél
holott jól tudja mily esetleges
ha eddig élt ha már majd-hetvenes
olvassa hallja: a legtöbb halott
nála fiatalabban távozott
nem számíthat hát ő se… Mégis ő
pimasz mértékkel méri az időt
Költő? szelid megnyugvó? ó dehogy!
Belül még mint a vulkán háborog
öklét harapja hogy veszít veszít
csinálná vissza hulló perceit
Ürülnek a napok erőlteti
hogy bírja őket újra-tölteni
De élvezőt kíván az élvezet
felelni-képest aki kérdezett
Az ember – ha ép – kívánság-gubanc
s ha nincs kívánság – nyögdelő kudarc
Erőltetem – nem megy: színükhagyott
hevek idéznek gyönge látszatot
s a hiteles látszat ma már csak az
csak az maradt az egyetlen vigasz
s lehet tavasz nyár ősz és újra tél:
lesz szenvedés a régi szenvedély

 

 

 

Tolmács

Tolmács – nem nyelvről-nyelvre
alig ismert világé
az érzékek fölöttié
Ami az én feladatom
(lehetne)
azt alig
fogcsikorgatva bár
Rétegek alatt rétegek
és újabb rétegek
még százszor és ezerszer rétegek
én meg csak a legfelszín felszínén
Majd jönnek rendhagyó napok
mikor a rétegek
elolvadnak
egymásba folynak
keverednek
új minőség
születik eddig még nem létező
s már mosolyogva
már közvetlenül
elég lesz a láthatóról beszélnem

 

 

 

Odajutottam

Odajutottam hogy akár egyetlen szóba botlok
az is erősebb az erőmnél
Nekimegyek szorítom elhanyatlok
facsarnám ki – hiába
Ó mennyi értelmet beszív beszívhat pár betű is
miközben történelme zajlik:
homályosat vakítót tárgyszerűt is
és százezernyi formát
Se beszélni se írni – az lehetne legmerészebb
védekezés a próba ellen
Legbölcsebben teszem ha fütyörészek
vígan vagy szomorúan
A szökdelő hangok sora sehogyse kényszeríthet
és semmilyen megfoghatóra
csak ringathat tompíthat élesíthet
félálom bölcsejében

 

 

 

Szépség

A kórus tagjai más-másneműek –
Ezer évig csiszolt kavics
tegnap bomlott virág
pillanatig létező égi kép
játékos kiscicák
magasztos eszmékért csatába szállók
önnön testükkel éhet oltók
szobrok zenék
versek
lányok fiúk
természetes
és nem természetes csodák – –
És felőlük nap árad
és teljesség és meleg árad
és közelükben
hálával fulladásig megtelünk

 

 

 

A szavak bolyhai

Bújnék a szavak bolyhai közé:
ha hagyom őket tetszésük s kedvük szerint
fészekbe gömbölyödnek
(ó hagynám őket tetszésük s kedvük szerint!)
Nem hagyják hagyni őket
gazdájuk van uruk van
és ha hagynák se hagynám
megromlottam irántuk
terelem kövült minták medribe
De egy-egy szökevény ha
kiillan börtönéből
ellenem s mások ellen
mintha felhők közé-között repülnék
fészek bolyha cicázna körbe
nagyon
könnyű vagyok
súlytalan szinte
szinte boldog

 

 

 

Marad-e még valami

Erőszakos erők
működnek
köz- és magánrendezők
(sokunkon már meglátszik is nyomuk)
Így a láb amúgy a kar
a fej a nyak a szem az arc
s a szó igen a szó ez a legfontosabb
s nemcsak a mi hanem a hogyan is
lehet hogy egyenlő súllyal az is lehet
de így úgy mindig s csak ezért csak azért
Sokunk meg ugrik engedelmesen ahogy
az utasítás mondja
az utasítás mondja De a gyakori
kar-láb-bicsaklás kancsalítgatás grimasz
hazug mi és hogyan természetellenes
nyilatkozásai között
belőlünk vajon
marad-e még
valami
ami mi vagyunk?

 

 

 

Valakit valamikor valahogyan

Valakit valamikor valahogyan megérint
valakit valahogyan ha közelébe jut –
Ez pedig megtörténhet
 
képtelenül bonyolult kanyarok
 
véletlen kombinációi révén bármikor
Emberi használatra kell alakítani
 
amit elérhetsz és ami elérhet
S nemcsak az alap-dolgokat: az eget földet
 
életet halált és egyéb hasonlót
hanem az árnyalatok árnyalatait az esetleges
 
ritkaságokat is
mondjuk hogy egy nő kendőbe burkolózva áll az
 
ablakban és vár miközben gyermekek
 
hancúroznak az ablak alatt s a nő mögött
 
megszólal a telefon de ő nem hallja s
 
nem is veszi fel a kagylót
Vagy: egy kőfal oldalában szamócatő fészkel
 
s még piros termést is kínál –
s lehetne még sorolni: egyedül az a fontos hogy
 
halálodig ne hagyd abba ne fáradj bele
a többi ne izgasson
valaki valahogyan valamikor a közelébe jut
valakit valahogyan valamikor megérint
valaki valahogyan valamikor gazdagabb lesz
 
vele és általa

 

 

 

Sok költő…

Sok költő – rég-rég vátesz… próféta… jós…
mostanában pocsolya-gödrökben hajóz
mostanában nem jósol meg semmit nem révül el
mostanában magaféltő s inkább magára ügyel
Sok költő mostanában száraz tárgyilagos
pénztárcája ha netán dagadt is érzelmi zsebje lapos
forgatja fondorlattal a hatásos szavakat
s a vers a végén műanyag-csemegés kirakat
Sok költő mostanában nem költő – ügyes kisiparos
eszközei boltban kaphatók de a költő válogatós
amit szépen-rendben árul a kereskedő
dühös eredetiség indulatával összezavarja ő
Sok költő mostanában főként arra hajlamos
hogy illetlenné tegye a hajdan ildomost
sok költő mostanában grimaszokat vágni szeret
s szereti grimaszosnak láttatni is az életet
Sok költő mostanában szégyelli ha röpte magos
és úgy igyekszik szülni hogy előtte nem is állapotos
sok költő (költő?) mostanában párnáján éjjel noha sír
nappal hidegen (ön-)gúnyolódik ha előtte a papír
Sok költő mostanában fenemód öntudatos
pedig a portékája ezer emberből jó ha egy számára kapós
emiatt most is szokás az ósdi szokás:
a költők közt irgalmatlanul tombol a marakodás
Nincs vátesz vérével nem írja „Hazám” senki a porba most
pedig a történelem folyosója manapság is elég huzatos
ha megtartani akarunk és megtartatni – tán vissza kellene lépni valamit
vátesz lenni érzelmes pózos patetikus legalább egy kicsit

 

 

 

Másfajta nóta

Azokhoz képest mik közeljövőben
lesznek hozzám jövendők egyre inkább
kölykösnek érzem a szót a beszédet
s leírva is egyáltalán a nyelvi
kifejezés-formát akármilyen
A testben történőt csupán a test
képes hív módon pontosan közölni
különb-különb sajátlagos jelekkel:
a szív változó ütemeivel
görcsökkel kisebb-nagyobb rohamokkal
vérzéssel izzadással köhögéssel
nyögésekkel ordítással jajokkal
s mindennemű rokon nyilatkozással
esetleg könnyű alhas- vagy here-
bizsergéssel (vagy éppen semmivel)
méghozzá egy-az-egyben stilizálás
nélkül
nélkül Hát folyton gyanakvóbb vagyok
s hitetlenebb a verssel szemben is
ha testi dolgokról próbálna szólni
mert úgyis csak pipiskedés lehet
a mély s igaz másfajta nóta mellett

 

 

 

Ha más dallamra

A lelkesen éneklő – akiből buzgón ömlik az ének –
nem nézi sem a helyet sem az időt ha kedve támad
lehet zsúfolt buszon csúcsforgalomban
munkakezdés előtt után reggel vagy este
lehet ágyában éjszaka esetleg egy presszóban dupla mellett
a nap bármely szakában hogyha rájön
a lelkesen éneklő énekelni kezd
persze úgy hogy nem hallja más csak ő maga
de aki ránéz s akinek van érzéke az ilyesmihez
tudja hogy valami fennkölt történik benne ünnepélyes
sőt ünnepi sőt ünnep (mondjuk: szerelem)
és ez az ünnep társas-ünnep-igényű azt kívánná
hogy ünnepeljen vele az egész világ
A lelkesen éneklő épp ezért ingerült
ingerült és elutasító ha nyűgös arcokat lát
ha más dallamra kornyikálnak fülébe s megzavarják

 

 

 

Egy új versesfüzetre

Végére érek-e?
Nem a riadalom kérdezteti velem
csak a kiváncsiság
Az utolsó betű
az utolsó lapra íródik-e?
Vagy az utolsó
betű után
még sok marad fehér lap?
Mintha a temetőre hó esik – –

 

 

 

Az én szavaim

Várnak még engem alkalmas szavak
hagy így vagy úgy egymáshoz álljanak
legyen belőlük szervezett halom
könnyen bomló nehéz bonyodalom
Mert vallom: aki költő mindenik
számára s mindig elrendeltetik
valamiféle mondat- s szóanyag
mit ő tud illő rendbe rakni csak
ő képes árammal telíteni
a halálból életre kelteni
s elhozhatni a világba elébb-
nem-ismert érzések igézetét
S csak ő csak ő – Viszont ha bármi ok
igyekvésében gátnak állni fog
a védtelennek a szegénynek ez
pótolhatatlan vesztesége lesz
mint bimbajában megfagyott virág
csak félig-teljesült szerelmi vágy
a cél előtt leroskadt távfutó
főnév nélkül magányos névutó
aszályban felhőt szél ha elsodor
halott után gödörbe szórt csokor – –
és nem derül ki többé már soha
mi is vetélt el mily zengő csoda

 

 

 

A költészetről

Végül is minden vers minden szép szó amit
költők (nemcsak a hivatásosak mert több a költő)
tehát költők kimondtak az emberiség kezdete óta
pontosabban azóta hogy ezek a versek szép szavak
valamiképpen (kopva olykor) megmaradtak
végül is helytelenül ragadnak korhoz néphez
ehhez vagy ahhoz a névhez s hoznak különb-különb
dicsőséget ennek vagy annak s kényszerítik az utókort
emlékezetre tiszteletre adatokra évfordulókra
ahelyett hogy a készletet gyönyörűen összekevernénk
s csoportosítva valahogy (semmiképp kor nép név szerint)
kinyomtatnánk mindegyiket egy roppant antológiában
sok-sok kötetben s úgy hogy e kötetekhez aki akar
hozzáférhessen forgathassa őket kereshesse ki
a nagyon neki szólókat és a költőt
egyetlen (ezerarcú de bizonytalan) személynek
gondolva olvashassa a szép és tápláló szavakat
s köztük és közte ezután többé semmi se álljon

 

 

 

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]