Érzelmes
Érzelmes lesz, sőt érzelgős esetleg, |
ha, amit hétköznapjaim teremnek, |
azt írom meg… például, hogy a múlt |
hetekben néha minden régi volt, |
vagy mintha az lett volna –: mind a három |
lányunk itt ült az árvult lányszobában, |
itt ült, s csak ők, s csak kettőnkkel, velünk, |
és több mint tíz év tűnt el mögülünk, |
és én, bár nem gondoltam rá, mi történt, |
előre néztem, aggály nem gyötört még, |
s tervek nélkül is tervekkel tele |
hintáztatott az álmok tengere; |
…vagy azt, hogy elborult az ég fölöttem, |
az utcáról mikor reggel bejöttem, |
már kettesben, mert messzi unokánk |
s egyik lányunk elment pár hét után, |
s bizony eszemben járt, mint másilyenkor, |
hogy tán… (Vén lettem, s gyönge az ilyen kor.) |
Mellem nagy őszi rétté változott, |
s ott gyászos varjúhad kiáltozott. |
Érzelmes, sőt érzelgős, mit tagadnám… |
De hát az élet is jobbára szokvány, |
s akkor vagyunk valóban benne, ha |
apró ügyeknek is kerít sora, |
s önámító, ki pódiumra állva |
magát különlegesnek titulálja. – |
Lám, érzelmes, sőt érzelgős vagyok, |
mint a kicsik, nagyok s az átlagok. |
|
|