Bátyám ravatalánál
| Ő csak feküdt ott fölpattanva szája |
| s mondta a pap kezében bibliája |
| A halottasház ajtaja az egyik |
| rosszul betámasztván zörögve megnyílt |
| Volt aki ingujjban jött más megint ki |
| feketében nyakkendővel vonult ki |
| A gyászhuszárok szinte félcivilben: |
| kék-szürke nadrágban s kék-szürke ingben |
| S a kondoleálók sorjában egyre |
| hol csak kezet szorítva hol ölelve |
| A fejnél két vas kandeláber ormán |
| spirituszláng égett izgága-formán |
| S ő csak feküdt horgassá vált az orra |
| s nyakát mintha kissé behúzta volna |
| szokatlanul hiszen tartása állva |
| s jártában is olyan volt mint a szálfa |
| Ki bagatellizálta a világot |
| most íme ő is bagatellizált volt |
| kit nem soká a föld alá bedugnak |
| étkévé sok jóétvágyú kukacnak |
| de így is most is még csodák csodája… |
| Feküdt feküdt csak fölpattanva szája |
|
| S nem szenvelgés ez – Isten látja lelkem – |
| félig sajnáltam félig irigyeltem |
|
|
Nagy család
| Testvérek gyűlnek össze testvér |
| temetésén |
Előbb valami változás |
| nyomait fürkészgetik egymás |
| arcán hisz újra kevesebben |
| szégyenkeznek hogy éppen az |
|
Átlátszik rajta
| Ez bizony már a kisebbik csapat: |
| két fiú, két lány, aki itt maradt. |
| Három fiú, két lány s anya, apa: |
| túl a család nagyobbik hányada. |
|
| Az öt gyerek most már nyugodt lehet: |
| szülők őrködnek életük felett |
| vagy hát holtuk felett… Vagy hát az ott |
| miféle ismeretlen állapot? |
|
| És a szülők? Két asszony-lány keze |
| gyűrt napjaik az fényesíti be, |
| s három bátor fiú áll oldaluk |
| mellett, ne essék semmiképp bajuk. |
|
| S mi négyen itt, a szétroncsolt család. – |
| A súlypontunk nekünk is odaát, |
| köröttünk e világ elvékonyul, |
| s átlátszik rajta mindinkább a túl. |
|
|
A halott hozzátartozóihoz
| Most kell a földet megszeretnetek, |
| vagy most kell Istent megszeretnetek. |
| Ki eddig egymagán is létezett, |
| eztán már az idők végezteig |
| csupán csak jóvoltukból létezik. |
|
Otthon
| múltat a jelent a jövendőt |
| alig száz méter út a szemnek |
| fönt repülőgépek galambok |
| lent egyre-másra kő meg aszfalt |
| s a nappalok sötét burokban |
| Csak útszél ez s a szél a vendég |
| s a föld forog nincs más idő itt |
| de biztos pont határi őrhely |
| fészek várbástya menedékzug |
| s akik szorosabban lazábban |
| Pár száz méterre a szülőház |
| látnám a temetőt is innét |
|
Fordítva inkább
| Lehet, hogy egy reggel nem indulsz: |
| lerogysz, lábad végképp kitörve. |
| Meglódul a lakás bolondul, s |
|
| Toporgok majd – béklyóban állat –, |
| erőm kifogyva nem menekszem. |
| Nézem cipődet és ruhádat, |
| néhány perc, s éveket öregszem. |
|
| Gonosz vagyok: fordítva inkább! |
| Úgy nyilván könnyebb lenne sokkal. |
| Nekem könnyebb, s neked? – Kibírnád. |
|
| Hogyan? – Miként rossz napjainkat |
| értem s helyettem is kibírtad. |
|
|
Érzelmes
| Érzelmes lesz, sőt érzelgős esetleg, |
| ha, amit hétköznapjaim teremnek, |
| azt írom meg… például, hogy a múlt |
| hetekben néha minden régi volt, |
| vagy mintha az lett volna –: mind a három |
| lányunk itt ült az árvult lányszobában, |
| itt ült, s csak ők, s csak kettőnkkel, velünk, |
| és több mint tíz év tűnt el mögülünk, |
| és én, bár nem gondoltam rá, mi történt, |
| előre néztem, aggály nem gyötört még, |
| s tervek nélkül is tervekkel tele |
| hintáztatott az álmok tengere; |
| …vagy azt, hogy elborult az ég fölöttem, |
| az utcáról mikor reggel bejöttem, |
| már kettesben, mert messzi unokánk |
| s egyik lányunk elment pár hét után, |
| s bizony eszemben járt, mint másilyenkor, |
| hogy tán… (Vén lettem, s gyönge az ilyen kor.) |
| Mellem nagy őszi rétté változott, |
| s ott gyászos varjúhad kiáltozott. |
| Érzelmes, sőt érzelgős, mit tagadnám… |
| De hát az élet is jobbára szokvány, |
| s akkor vagyunk valóban benne, ha |
| apró ügyeknek is kerít sora, |
| s önámító, ki pódiumra állva |
| magát különlegesnek titulálja. – |
| Lám, érzelmes, sőt érzelgős vagyok, |
| mint a kicsik, nagyok s az átlagok. |
|
Költözködés
| Nézem a szemed nézek a szemedbe az én szemem néz vissza rám |
| magam nézem hát magamat s furcsa módon |
| űrbe néz mégis ez az odavissza |
| körkapcsolásos kutatás az űrbe |
| s az űr megtöltődik valamivel |
| valami színessel ahogy a levegő is |
| elszínesedik ha belé tekintünk |
| Űrbe néz ez a szem én kicsi lányom |
| kis anya-lányom űrbe néz e szem |
|
| S az űr két oldalán a dolgaid |
| költözéskor az udvarra tett bútorok |
| meghittségét viszik a szabad ég alá |
| s míg köztük jár a költöző „Az én |
| házam az én váram” biztonsága veszi |
| körül csak hogyha túllép rajtuk akkor |
| fogja el a sem-itt-sem-ott riadt |
| kiűzöttsége |
Ó kis anya-lányom |
| költözöl néhány éve már szünet nélkül csak költözöl |
| az otthon bútorai fontos nem fontos tárgyai |
| az udvaron sorakoznak az utcán |
| s még messzebb: nyargaló s országhatárokat |
| átvágó utak partszegélyein |
|
| Költözöl kisdeddel karodban |
| költözöl viszed bútoraidat más otthon falai közé |
| és úgy viszed hogy mindig azt ami még a legközelebb |
| ami hozzánk legközelebb és lassan egyenként kicsúsznak |
| látókörünkből dolgaid s velük te is te is |
| és karodon a kisded is |
Aztán pár lépés az időben |
| s karodról a kisded leszáll kisdedet vesz karjára ő is |
| az ismétel és így tovább és folyik a költözködés |
| Majd pár új lépés az időben |
| s kihullunk mi te s az a kisded is |
| elporlanak a bútorok a tárgyak szemétre kerülnek |
| vége lesz a költözködésnek vége lesz végérvényesen |
| s a sorban a negyedik ötödik kisded csak hírből tudja már |
| hogy téged más otthon nevelt fészkében én kis anya-lányom |
|
|
Más
| Elment |
Ma úgy nincs mint ahogy |
| akkor nem lesz |
Csak annyi a |
| különbség (csak? nem is lehet |
| ennél nagyobb s kegyetlenebb) |
| hogy most innét ment el s ide |
| jön és innét megy majd haza |
|
Ötösfogatom
|
Unokáimnak
| visztek s tudom hogy jó felé |
|
| s a harmadik s a negyedik |
|
| S bár így szétosztva ha vagyok |
| engem fog észlelni tovább |
|
| verseknél felsőbb hatalom |
| szám szélét – nézzetek ide! – |
|
|
Kilencedik hónap
| Duzzadt hasfal, méh és burok. |
| Bent, hol minden naturalista, |
| ki gubbad: Jancsi vagy Juliska? |
|
| Űrhajósénál ezerszer nagyobb |
| kaland, amibe nemsokára fog. |
| Most még érzékei bezárva, |
| lebeg puha, meleg homályba. |
|
| Sok százezer éve. – Már nem csodálja |
| sem a tudós, sem a falu bolondja. |
| De nékem lélegzetem szaporább, |
| s nyelem könnyem, mikor lányom kibontja |
| a milliárdnyi páratlan csodát: |
|
| Más hangja nincs a csecsemőnek. |
| ostobaságok, bölcsességek |
|
|
Unoka-rigmusok
| Elér-e még a föld felett? |
| hogy már csupán emlékemet? |
|
| A nap feljött rég az égre, |
| hogy először bújt a fénye |
|
| S Ábel? – Ő csak félnapos, |
| rigmus nincs még róla most. |
|
| Engem meg már Kháron vár. |
|
|
|