„…a halálnak sincs fegyvere”

Illyés Gyula halálára

„És ellene

a halálnak sincs fegyvere”

– Féléve csak

hogy e szavak…

Köszöntve mégpedig

dús nyolcvan éveit –

S most mint zavart

rossz jós ki csalt

szégyenkezem

hogy hát igen:

hogy mégis rátalált

lám a halál

Ő már vízszintesen

az függőlegesen

(Ó a szép rendnek e

fordult derékszöge!)

Ő már vízszintesen –

Pedig sosem

vállalt ilyen esett

test- s lélek-helyzetet

hogy el kell tűrnie

hogy csak tesznek vele

és ő semmit se tesz

– félelmetes!

– Bárhogy történhetett

mégsem lehet

szenvedő ige alanya

Illyés Gyula

Ami most szenvedő

az már nem ő

az csak egy elhagyott

lak melyben nap lakott

s e nap most fölrepült

és a zenitre ült

és eztán fenn ragyog

mint az örök Nap ott

Ám minthogy földi volt

bút bajt nyomort

tapasztalatból ismer ő

de el nem ismer ő:

figyel nagyon

az égi vándorutakon

és mindenütt

mindenhová besüt

ahol

sötétség és hideg honol

vakul a szem

s a fog vacog keservesen

– S mi akkor ünneplő hommage

volt az ma vallomás

és mert akusztikája a

legvégső csönd maga:

most árad zeng tolul

győzelmi kórusul

hogy „ellene

a halálnak sincs fegyvere”

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]