Kertem

Húszegynéhányadikszor
látom, ahogy
e kert az őszbe lassan
beandalog.
E kert, mely ugyanaz még,
s nem ugyanaz,
mert sok halottal ért meg
egy-egy tavaszt.
S ha a halott fák, bokrok
közé megyek,
az is valaki holt lesz,
nem én leszek.
S nem is egy, – rajnyi holt jár
a gyomtakart
utakon, s tudhatatlan,
ki merre tart,
melyik már-nincs bokornál
áll meg, s motoz,
melyik már-nincs fa árnyán
dől fűbe most,
melyik már-nincs gyümölcsből
s hányat szakít,
melyik már-nincs virágra
csodálkozik. –
Húszegynéhányadikszor
– s még mennyiszer?
Lesz majd egy ősz (s talán már
itt van közel),
mikor az élő nem küld
már holtakat,
s a kertben szellemek nem
bolyonganak,
csak a tárgyak zörögnek,
míg nyugtató
csönddel nem száll le rájuk
a néma hó.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]