A gyermek álmai

Kezdenek visszaszállani a gyermek álmai – Az akkor még tündéri lomok ma már azilumok A sírnál fönnakad mint part falán a hab az öncsaló remény hogy túl is lenne fény S ami most még csak kevés botló incselkedés érzem hogy lassacskán tele lesz életem vele Ha azt mondom: halál már nem patetizál de fejem mellé se tesz olyat mi félelmetes S a fényszóró tudat mindenen áthalad s ami valamit ér föltámad újra él Míg tér idő lazul mindinkább izmosul töményül a csodás köznapi ragyogás Amit érzékszerveim s érzékfölöttijeim felfogni képesek nem volt még élesebb Már pontos óra van kezemben s untalan rá-rálesek: miképp tudnám dúsítani még tovább a pillanat úgyis agyondagadt csöpp bugyrait s rafinált mód átverni a halált ha mással nem hevem tüzével színeivel hogy meghökkentse ha rám fájna már a foga mert gyermekálmokat talán neki sem szabad ha nincs rá súlyos oka csak úgy szétrúgnia