Közhírré
| Hallgass meg kedves olvasó: |
|
| és elképzeltem így is úgy is |
| és napról-napra képzelem még |
| nem kívánok könnyű halált |
| s ha bírom ez tán visszaadja |
| becsülését hisz annyiféle |
| eszközzel módon módszerekkel |
| irtották ki vagy igyekeztek |
|
|
Lehetetlen
| Kezdem fölfogni kiskölykös kalandnak – |
|
| Most itt bujkálok embertestbe bújva |
| majd félig porrá válva vagy egészen |
| s részben egyéb mássá átalakulva |
| vers helyett állatot növényt csinálok |
| s a körforgásból soha nem esem ki: |
| ha egyszer meglettem már lehetetlen |
| akármiképp is semmivé lehetni |
|
|
Különbségek
| vizsgálják nagyító üveggel |
|
| ifjúhoz vénhez – nem s igen |
| meleg társulhat csak meleggel |
|
| Hát nem látják hogy összeér |
| hogy szinte összeér a két pont |
|
| hogy köztük leheletnyi tér |
| s eggyé torlódik öröm és gond |
|
| hogy messzebbről nézvén kicsit |
| és úgy próbálván összevetni |
|
| csak illenék inkább nevetni? |
|
| a mindenképp arasz porondon |
|
| szélrózsa-szabadságra gondol |
|
| s épít egy bölcsebb életet |
| az ember magában s magának |
|
| többé kísérteni se járnak |
|
| s talán győz vagy talán kiáll |
| a csatasorból lágy mosollyal |
|
| s a gyaloghad fölébe száll |
| aggódással kis szánalommal |
|
|
Virrasztó
| szór a hold színezüstöt. – |
|
| Mind zavartabban kapkodok, |
| hogy több nyomom maradjon, |
|
| ezt-azt, mit az emlékezet |
|
| például egy-egy szót, amely |
| (hisz télbe tart az ember, |
| s jég fonja be tüskéivel) |
|
| vagy egy-egy lágy tekintetet, |
| mely, míg félelmem áradt, |
| rámcsillant, megdédelgetett, |
| s tudtam: nem tőrt vet – ágyat. |
|
| S reggelre úgy indulhatok, |
| rajzolt egy szétmázolt lapot, |
|
|
Hagyatkozó
| hogy a valóban egyszer-valóban |
| házát kertjét saját magának |
| ingerülten nézték s talán |
|
Előrelátás
| A nyájból még ki nem szakasztva |
| úgy hogy többé nem jutva vissza |
| s lótás-futás csak összevissza |
| s az életnek már semmi hossza |
|
| Nézem őket kik addig értek |
| ijedt arcok kíntörte térdek |
| egy-kapkodás bűzlő önérdek |
| se benn se kinn egyéb se fér meg |
|
| magam kegyekbe elhelyezni |
| igyekszem módokat kilesni |
| rangom ha a vak rend kikezdi |
|
| mikorra engem is bezárnak |
| lényemre hályogok ha szállnak |
| s kik látnak szégyenemre látnak |
|
|
Szerepek
| Napról-napra nagyobb erő kell |
| hogy ellenkezzem az idővel |
|
| ezer kéz sem volna elég hogy |
| megtarthassam a maradékot |
|
| folyton romlik az ál javára |
|
| s a rejtett-sejtett bizonyosság |
|
| bizonyosság? – bizonyosságok! |
| testemmel pusztuló világok: |
|
| a színek formák a szememmel |
| az ízek nyelvemmel inyemmel |
|
| a hangok… ám minek soroljam: |
| völgymély is van hegycsúcs ahol van |
|
| s teljesség… ó csak az ne látna |
|
| aki előtt csak ha magasba |
| ha lefelé az már a rosszba |
|
| s aki előtt gyakrabban egyre |
| kell vállalkoznom szerepekre |
|
| mígnem minden mímet levetve |
| leszek külső sötétre vetve |
|
| s többé nem gesztus maszka szólam |
| – meztelenség vall néki rólam |
|
| s nem érti hogy egyszerre mást lát: |
| csak elfordul s megvonja vállát |
|
|
Oda
| Oda hol összeér ezerszeresre nyújtott |
| messziségből a két út dombokon völgyeken |
| hegygerinceken át sztyeppés síkságokon |
| ki-kifulladva olykor tervével föladásnak |
| markolva körül a hóba a forróságra |
| hideg borogatást rakni megnyugtatásul |
| aztán föladva a föladást menni mégis |
| S ott otthont lelni otthont |
|
Előre-hátra
| Ha visszafelé úgyis rossz úgyis rossz ha előre |
| Görbül a föld az idő szintén fut a szem üres levegőbe |
| Tegnap egy fontos (fontos? fontos?) levelem érkezett |
| holnap ünnep lesz hívja föl rá figyelmem az emlékezet |
| Egyik se nagyon érdemel szót – de a ma az igen |
| az összegző s új alapot rakó buzgóság perceiben |
| A percek a percek az idő útjának zúzaléka |
| ha ők lazák becsúszik könnyen a láb a szakadékba |
| Különben is: a folytonos előre-hátra-fordulások |
| úgy meggyötörnek mint afféle testi tatárdulások |
| s az akkor még vagy az akkor már két távoli idegen ikre |
| múltból jövőből végül is esik egyazon gödörbe |
| Barátaim tudjátok-e hogy az idő nekem nagyon fáj |
| hogy nagyobbat nem ismerek ennél a fájdalomnál |
| hogy az időről hallani sőt rágondolni sem akarok |
| (ostoba strucc hiszen velőmig bennem van én meg benne vagyok) |
| S a percek is… határaik között maradni éppúgy képtelenség |
| hisz egyetlen perc is lehet kettős irányú végtelenség |
| amelynek tágassága oly roppant szűk hogy összemorzsol |
| Barátaim előbb-utóbb tudom hogy a halál kisorsol |
| nézzétek el ha tán olyannak látszom mint egy oktalan állat |
| sajdítóan iparkodom az is legyek ami a látszat: |
| belőlem az idő (úgy! úgy!) még nyomaiban is kivesszen |
| kívül meg? – föld barom növény ahogyan őket úgy vezessen |
|
A gyermek álmai
| Az akkor még tündéri lomok |
|
| S ami most még csak kevés |
| érzem hogy lassacskán tele |
|
| csöpp bugyrait s rafinált |
|
|
Hiány
| Én tudom, hogy mi a hiány: |
| érezni, hogy milyen, ha a |
| bal s jobb kéz egymáshoz talál. |
|
| S más mozdulat is, hány, de hány |
| vész már, míg meg sem lett, oda, |
|
| Most bennem roppant lyuk szakadt, |
| támadt újfajta csonkaság, |
| de sejlik rajt a másik át, |
|
| mely végképp élő seb marad. |
|
|
A kisebb út
| Vissza csak anyagért s válogató |
| szemmel és nem sóvár nosztalgiával – |
|
| még mindig jönnek és jöhetnek új |
| jelenségek megismerésre méltók |
|
| amikhez hasznosak a már tudott |
|
| vissza csak élő tanulságokért |
| mert az út lényege nem változik |
|
| csupán a horizonton túl eső |
| látótávolságra közeledett |
|
| s mi rég az agy futó vendége volt |
| ma már a szív bejelentett lakója |
|
| így hát sosem elölről sosem újra: |
| a kisebb út nyilván izgalmasabb |
|
| lesz élettannak s anatómiának |
|
| személyes és félre-nem érthető |
| telitalálat-demonstrációkkal |
|
| meg kell tanulni a kimaradást |
| a játékszerek békés elhagyását |
|
| fehér papírdarabkák százszínű |
| látását a kaleidoszkóp-csövekben |
|
| a visszaszámlálás gép-közönyű |
| hanglépcsőin „óh”-ok közt mászni le |
|
| magamhoz ölelni az iszonyút |
| megkeresni benn a fenségeset |
|
| beteljesítő közelebb jutását |
|
| Livingstone-nál jobb Livingstone-ja lenni |
| a rejtélyes öregség-Afrikának |
|
| hogy talán a későbbi utazók |
| s hogy én is addig is otthonosan – |
|
| hiszen „Quid est turpius quam senex |
| vivere insipiens?” – Régi szó: |
|
| „Van-é rútabb annál mint ha az ember |
| bolondmód éli vén korát?” |
|
|
Anagógé
| Még elégne el nem viselné |
| sodorja ámbár édes örvény |
| forróba forró légi vonzás |
| nemcsak ájul sebeket is kap |
| nyílókat a szervek tövéig |
| még elégne de így sem áll meg |
| mire odaér csupa seb lesz |
| oda csak csupa sebbel érhet |
| s ha csupa seb lesz át se látszó |
| akkor néz majd rá az a Nagy Szem |
| kristályos hegyi levegőn át |
| akkor lát rajta át a Nagy Szem |
| s egy-forróságú véle akkor |
| nem ég el ég örök örömben |
|
Istenről, öregedőben
| Hogyha ezerszer öregebb is, |
| tárgyalhatnánk egymással végre úgy, |
|
| Ő nyilván sokkalta tudósabb |
| természetes, sőt túl-túl szimpla is tán, |
|
| Bár így, romlandó testben élni, |
| hogy mit jelent, azt nála én |
|
| Még akkor is, ha sorsot, álmot |
| rám (ránk) ő rendel, oszt, |
| de a saját lábán a cifra úton |
|
| Nagyrészt megtettem már a dolgom, |
| hogy felnőttként kezeljen arra |
|
| Szeretnék mellé ülni csöndben, |
| elmondani gondot és örömet, |
|
| Hogy ő tud róluk? Jó, de fontos, |
| beszélhessek, kiönthessem a szívem: |
|
| S vitatkozhassak is, ha úgy jön, |
| lássa be, hogy ő is lehet hibás, ha |
|
| Örömmel tennék mint kölyök még, |
| ölébe bújtam, s elnyúltam vidáman, |
|
| Most szégyellném ezt: némiképpen |
| hozzánk – ó jaj! – az méltó csak, ha így-úgy |
|
|
Danse macabre
|
| „Április, a kegyetlen, kihajtja |
| Az orgonát a holt földből…” |
| (T. S. Eliot – Vas István: Átokföldje) |
|
| Hát kihajtja… és már március is |
| és nemcsak az orgonát ki az őszi |
| levelekkel betakart passzív (szenvedő |
| nem tevékeny) szívből is a már hunyt szemű |
| s végső alvásra készült álmokat |
| és vágyakat és indulatokat |
| kihajtja kihajtja s töredezik |
| a felszín és csillagsugár-irányban |
| szétrobban az örvendő fájdalom |
| Kihajtja a gyermeket aki ott lóg |
| élő apja kezén silabizálja |
| a cégtáblákat: Concordia („c”-vel) |
| Temetkezési Vállalat Paunz („z”) |
| és Kuttna Rövidáru és Szövet |
| (néhány napja volt az évforduló) |
| iszonytató delet bátyám (halott |
| ő is) jöttét a hírrel hogy papa… |
| s kihajtja sorban a megboldogult |
| szerelmeket hogy újra éljenek |
| pedig a roncs idegpályák veszélyes |
| játékba sodródnak |
Lám a libák |
| a Duna-töltés oldalán s Tera |
| az első a mezitlábas parasztlány |
| a tizenkét éves csodálatos |
| gyereknő az első varázsital-korty |
| ami óta nincs mélyebb fájdalom |
| mint a könyörgő szóra érkező „nem” |
| Hát kihajtja azt is ami csak épphogy |
| vagy úgy se süllyedt még alá a holt |
| földbe amit jó lenne csöndesen |
| nagyon mélyre temetni hogy ne csak |
| április legyen véle tehetetlen |
| hanem egyéb erőszakos erők is |
| mikor kegyetlenségre vetemednek |
| Kihajtja kihajtja… Rabló idő |
| hagynom kellene hogy mit egyszer |
| markába fog vihesse békén |
| körmöm szakítva elragadja úgyis |
|
| Ó a vénség bohóc-mozdulata |
| hogy a bohóc nem tudja hogy bohóc |
| s megdöbben ha régi áhítatára |
| nevetések buffannak innen-onnan |
| holott úgy szeretné hogy ami szép |
| gyöngéd figyelmes kedves és komoly |
| (mert volt ideje megtanulnia) |
| benne legyen mind mind e kései |
| egyetlen méltó ceremóniában |
| s a nevetések fintorok helyett |
| ünneplő hangulat venné körül |
| Kihajtja (most már április valóban) |
| a hajszák bokros szorongásait |
| melyek többé nem ökölbe szorítják |
| mivel kivédhetetlenek hiszen |
| belülről támadnak miként a fontos |
| belső szervek megzökkenései |
| mikről nem tudni még mivé lehetnek – |
| Szégyen… szégyen… szégyen… szégyen… kihajtja |
| április a kegyetlen a zajos |
| zenebonákat vér vigalmait |
| s kényszeríti a fáradt lábakat |
| hideglelős bakkecske-hoppszaszákra |
|
| Ó sallangos rikító danse macabre! |
|
|
A latin nyelvtan
| A latin nyelvtan bennem szétesőben, |
| állott pedig meg-nem-rendíthetően, |
| s nemcsak magamagát tartotta bennem, |
| vigyázott rám is egy-egy csúf időmben. |
|
| Fogódzhattam belé mindig nyugodtan, |
| akárhány földrengéses pillanatban, |
| ha tárgy-, részes- vagy birtokos esetbe, |
| ha bármilyen másikba is jutottam. |
|
| Latin idézet jött nemrég a számra, |
| de közepét a feledés kirágta, |
| s főnévvel a melléknevet nehéz volt |
| egyeztetnem esetbe, nembe, számba. |
|
| És megriadt bennem valami akkor: |
| ilyen furcsán is támad az öregkor, |
| hogy egy biztosnak-vélt részünk leporlik, |
| mint orr, fül, kéz, lábujj egy kőszoborról? |
|
| És kapkodás lett bennem és üresség, |
| fölbomlott egy öröknek-hitt szövetség. |
| Ó, latin nyelvtan, rend, erő, szilárdság, |
| ó, tisztességtelen, csaló öregség! |
|
|
Veszélyes volna
| Lehet hogy fölborzolódik az út |
| és szétrepeszti tégla-köpenyét |
| s a járdaszéli akácsor lehet |
| hogy karvékonnyá ifjul vissza majd |
| s megjön napjában háromszor a kis |
| harang szava a harangláb közé |
| s föláll megint a régi nyárfasor |
| ami a parttal együtt vízbe dőlt |
| s lehet hogy a suszterműhely nyitott |
| ajtaján kihallszik a kalapács |
| és kifüttyent a jókedvű barát |
| lehet hogy mint a túlpuccos ruhát |
| ledobja mái külsejét a táj |
| és régi szépségében meztelen |
| elébem tündöklik… lehet… lehet – |
| Akárhogy is: ha meghányom-vetem |
| veszélyes volna a találkozás |
| talán összezavarna engem is |
| mert kudarcaim romjai alól |
| hamisan szólna a lelkendezés |
|
Portréfilm
| Mikor rólam portréfilmet csinált |
| a Tv, más egyéb helyszín között |
| elvittek egy kis faluba is, a |
| Duna mellé, mert gyermekségem és |
| ifjúságom tucat boldog nyarát |
| töltöttem ott, s úgy látszott, s joggal úgy, |
| hogy a teljesség kedvéért nem árt |
| néhány ottani kép s néhány személy, |
| ki most is ott él, s el tud mondani |
| közös múltunkról egy s mást. |
| közös múltunkról egy s mást. |
Mielőtt |
| bementünk volna a faluba, kint |
| a partszélen filmeztek még kicsit: |
| a fűzfák közül teátrálisan |
| néztem a délelőtti, hézagos |
| árnyékú víztükröt. |
Míg járt a gép, |
| megpillantottam pár méternyire |
| a stáb hangmérnökét: a partszegély |
| fölött, drótjánál fogva, szinte már |
| a vízbe lógatott egy mikrofont, |
| s tartotta áhítattal; majd mikor |
| utána megkérdeztem tőle, mit |
| bűvészkedett, mosolygott egy kicsit, |
| s azt válaszolta, hogy vízcsobogást |
| rögzített hang-aláfestésül az |
| előbbi néma képsorhoz. |
A fel- |
| vételt később folytattuk, bent, gyerek- |
| kori barátom házánál gyerek- |
| kori barátaimmal, lelkesen |
| s versengve mondtak rólam szépeket, |
| de én mindjobban szégyelltem magam, |
| mert egyre inkább foglalkoztatott |
| a gondolat, hogy mily fölösleges |
| és nevetséges az igyekezet |
| „megörökítésemre”, s hogy csupán |
| a vízcsobogást, azt volt érdemes |
| fölvenni, (bár azt meg vajon minek, |
| hiszen amúgy is örökkévaló). |
|
Könyveim
|
| Zöld ruha, piros ruha, sárga barna… |
| A könyvek varázsa odavan ma. |
| (Babits M.: Zöld, piros, sárga, barna…) |
|
| hogy egyik-másik mit jelent |
| hogy rég-rég hány cinkos napot |
| s én azt hittem hogy titkaik |
| ha minek hozzám köze lesz |
| hogy a rejtélyek könnyedén |
| simábban megy mint nélkülük |
| meggyújtani kell s oltani |
| véve nézni csak úgy lehet |
| s nem élvezni – kibírni kell |
| viszont a könyvek… ők viszont |
| ők biztos biztonsági pont – |
|
| Hát így – De most már renegát |
| s ha levesz egyet kézbe fog |
| szíve gyorsabban nem dobog |
| s ha lapoz benne s ha megáll |
| mert csöppke bogarat talál |
| – bár mákszemnél is kicsinyebb – |
| boldog borzongás lepi meg |
| s úgy nézi már a szöveget |
| hisz több ő több mint az egész |
|
|
Ars poeticák a XX. századból
(Följegyzés a hasonló című könyv olvasása közben)
| Miután más-más ars poeticák |
| amit komoly nevek leírnak |
| de aztán lassan kezd megzavarodni |
| mert halmozódnak a hideg-meleg |
| fehér-fekete ellentétek és |
| nem is az egyéniségek jegyében |
| hanem a tárgyi meghatározásban |
| méghozzá gyakran szörnyű méretekben |
| miután mondom kezd megzavarodni |
| az ember s túl a megzavarodáson |
| fejet csóválni s kételkedni hogy |
| egyáltalában lehetséges-e – |
|
| kél benne forró hála is ama |
| szent kóklerek és bohócok iránt |
| akiknek mégiscsak köszönhető |
| hogy a „hasznos” és hogy a „praktikus” |
| az „okos” „pontos” „rendes” „célszerű” |
| s hasonló más derék szavak közé |
| az áldott „szép” szó is belékerült |
|
|
Szó
| Egyetlen szó alap-alakban |
| körülötte sterilizált csönd |
|
| Majd az a szó fölver magának… |
| majd az a szó lazít magának… |
|
| Egyetlen szó alap-alakban |
| s történet lesz jel leírás |
|
|
|