Csak a hiány
Kanyarogni nyugodt folyóként |
nem tud már az emlékezet. |
Vakondként, föld alá bujóként |
itt-ott lyukakba kényszerül, |
s kétséges, hogy mihez vezet, |
|
A közeli „hová”-t még őrzik, |
mik „honnan” voltak legutóbb, |
de ha messzebbre tekerőzik, |
elárvult (s -árult?) posztokat |
beszőtt, s a múlás fosztogat. |
|
Óvakodjék! – Jobb általában |
azt hinni: megy, ha kedve lesz, |
s jön vissza két markát hibátlan |
holmikkal kapkodván tele; |
szeszélyei szerint szerez, |
s nem kényszerűség jár vele. |
|
Világ a múlt, de csonka-bonka. |
Nemcsak apánk, anyánk sehol, |
űr vár, s mily sokszor! míg jajongva |
kutatnánk pártfogók után. |
Szólunk, és nincs, ki visszaszól, |
csak a hiány, csak a hiány. |
|
|
|