Van és marad
Hagyja magát a föld s a víz: |
kitűzdeli izgága lobogóit. |
|
Még a hernyó is mosolyog: |
ősemlék leng a levegőben: |
rendre pusztul a forgandó időben. |
|
S a föld s a víz van és marad, |
ásít a csöpp diktátorokra: |
nyugalmasan, csöppet se tántorodva. |
|
|
Rémképek az emberiség történetéből
(Devecseri Gábor fordításában)
„s jobboldalt a farán sújtotta: s a dárdahegy áttört |
hólyagján, s farcsontja alatt kiszaladt a szabadba” |
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – |
„nyakcsigolyáján át belelökte az érchegyü dárdát |
és szemben foga közt nyelvét szétszelte az érchegy” |
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – |
„álla alá gerelyét torkába ütötte be mélyen” |
|
Egyetlen primitív kis atombombácska, az első, |
s nyolcvanezer gyermek, felnőtt, nő s férfi azonnal, |
s még sokezer később pusztult el szörnyü kinok közt. |
|
„A” országok, „B” év, „C” hónap valahányadika
Pár tucat elsőrangú H-bombát ledobálnak. |
„X” millió rögtön meghal, „Z” lassan utánuk. |
Nem lesz már, ki az áldozatok számát lejegyezze. |
És minek is tenné? ki tanulna belőle? s ugyan mit? |
|
|
Ténymegállapítás
eddigi fejlődésünk csúcsain |
mikor már csillagok között mozog |
és kvarkokig fürkész alá az emberész |
mikor mind többször hallható a kérkedés |
„Sok van ami csodálatos de semmi sincs |
ami csodálatosabb mint az ember” és |
alig látszik elérhetetlen cél igen |
mikorra a tükör mintegy kezünkbe nőtt |
hogy kellőképp agyonbámulhassuk magunk |
sok tízezer gyermek (négy unokám ilyen) |
sok tízezer öreg (mint volt szegény anyám) |
sok tízezer hal éhen vagy fog nemsoká |
eddigi fejlődésünk csúcsain |
|
Vegyes sóhajtások
Nem hogy csak jártatja száját, |
lám, egyet-mást még csinál is! |
|
|
Faron rúgják: zuhan ki a szobából. |
Nem csökken büszkesége mégsem. |
Körülnéz, s hetykén így rikácsol: |
„Van-e kiválóbb nálam röpülésben?” |
|
Most, mikor már komolytalan |
verseket volna írni kedvem, |
s árnyéktalan, felhőtelen |
most, most aggaszt, hogy pesszimista lettem. |
|
|
Ünnep
zászló-felvonás zászlós felvonulás |
ünnepi gondolat szünnapi hangulat |
aztán meg falkákban legények |
arszlánok szendék és vagányok |
szó zeneszó zeneszó-szó-szó |
|
|
Külön tüzek
Magamért másokat nem magukért |
Ködösít cifrázza az ember (De ha csak így tud megmaradni!) |
a nagy tűzhöz (nincs) még ha volna is kevesen férhetnének hozzá |
Jöttek szabadon véletlen úton jöttek kötötten félvéletlenül |
A kondicionálódás után igénnyé lett a szükségből-viselt |
|
tehát a háztetőt fejem fölött |
tehát a jó ételt tányéromon |
tehát a göncöt pőreségemen |
tehát a jövőt hogy kicsit tovább… |
tehát magam védem ha másokat |
|
Így aztán nehéz a szemekbe néznem |
így aztán nehéz más szemébe néznem |
a még olyan gyanútlanokba is |
|
például legkisebbik unokám |
alig félesztendős szemébe mondjuk: |
már vállain megbízásaim terhe |
sejtelme sincs mit készül hordani |
|
|
Szomszédság
Ha jól megnézném képzeletem szemével a szomszéd |
kertben a mindenféle (ecet- akác- mandula-) fákat |
mivelhogy klinika-kert (vagy -park) az ágaikon |
félelmek jajgatások (elvétve örömök) fekete és szines |
|
nyomait látnám – lebegő pántlikákat |
|
Az én kertem derűs kert: sem a szél sem a lepkék |
sem a madarak sem semmiféle ide-oda közlekedő |
nem szállít bánatot legföljebb a kicsiny |
gyógyszeres (vagy szeszes) üvegek (a betegek dobják át) azok |
|
hoznak időnként pár tört gondolatot elő |
|
Kertem alatt a klinika épületével egyvonalban |
játszótér a zsivaj a betegszobákba dől a nyitott ablakokon |
de nem hallottam még ellene tiltakozást: bizonyára |
emlékek százait hordja be s rakja le mint a látogatók |
|
a virágot a befőttet a narancsot (a szeszt is bár van rá tilalom) |
|
S akik a klinikáról nem haza mennek hanem a hullakamra |
fagyasztójába azok is diszkréten tűnnek el |
innen még azt se látom amikor a fekete zárt |
kocsiba (autóba) bedugják őket s a temetőbe |
|
viszik mert már egyedül ott van számukra hely |
|
Vagyis hát: békén élhetek itt s városban nem is ritkaság |
hogy a dolgok ennyire furcsán társulnak keverednek |
Ha olvasásba vagy írásba merülök a vadgalambok |
szelid burukkolása s a mentők rémületes |
|
sziréna-vijjogásai egyformán hangzanak fülemnek |
|
|
Maga ellen
pedig soká merengve kotlik, |
a következő földi pontig, |
az új csatát váró porondig, |
és altatna, áltatna, kenne |
simán, mintha nem is figyelne, |
mikor száján a szó kibomlik, |
hogy a figyelmet elterelje, |
és értelmetlen megbicsaklik |
|
|
Merőben más
Más eget más felhőt napot |
bár egy időben s egy irányban: |
merőben más szókincs forog |
és gyarapszik felhő nap égbolt |
a mondatok súrolva egymást |
egy helyen együtt meg nem állnak |
s így támad sokrétű világ |
és menthetetlen félreértés |
darabokra szakad az ember |
s darabja pártol a rokonhoz |
s ő földnyelvéről nézi csak |
s úgy kell végül távoznia |
mint akit épp szó közepén |
szólít el ingerült parancs |
|
Csak a hiány
Kanyarogni nyugodt folyóként |
nem tud már az emlékezet. |
Vakondként, föld alá bujóként |
itt-ott lyukakba kényszerül, |
s kétséges, hogy mihez vezet, |
|
A közeli „hová”-t még őrzik, |
mik „honnan” voltak legutóbb, |
de ha messzebbre tekerőzik, |
elárvult (s -árult?) posztokat |
beszőtt, s a múlás fosztogat. |
|
Óvakodjék! – Jobb általában |
azt hinni: megy, ha kedve lesz, |
s jön vissza két markát hibátlan |
holmikkal kapkodván tele; |
szeszélyei szerint szerez, |
s nem kényszerűség jár vele. |
|
Világ a múlt, de csonka-bonka. |
Nemcsak apánk, anyánk sehol, |
űr vár, s mily sokszor! míg jajongva |
kutatnánk pártfogók után. |
Szólunk, és nincs, ki visszaszól, |
csak a hiány, csak a hiány. |
|
|
Macska és madár
tegnap még madár volt a fán, |
|
|
Időnkint megzavarodik
Az erejét vesztő fény s az erejét vesztő szem |
nem gyújtani váratlan és aránytalan |
ez a hosszú békességes barátság és barátkozás |
délelőtti sőt déli ragyogás |
s fájni kezd a szem fájni kezd a test |
a lélek fájni kezd a létezés |
s az apróbb pusztulás-jelek |
nem várják meg fölfedezésük |
ők maguk adnak hírt magukról |
|
Biztonságban
Bennem magamban bőrömön belül szerveim |
pontos működésében a vegetáció csodálatos |
bölcsességében (pontosabban: valami bölcsesség- |
kreálta vegetáció csodájában) a külső hatások |
kondicionált szükségességében tehát |
igényével mindannak amit a billent |
rend nyögve vagy jajongva utasít el vagy igyekszik |
elutasítani védve magát holott most boldogan |
fut elébük vagyis ebben a nincs-puhább |
fészekben (furcsa hogy fészeklakó és fészek: egy) |
királyi biztonsággal szúnyok s engedem hogy |
sziget-létem fövenyes-lágy partjait dühösen |
esetleg fondorul csapkodja-ostromolja |
a nemlét-óceán hullám-gyűrű-hada hiszen |
horpad a part-szegély de egyben sekélyesül is |
és végül nem történhet rajtam semmi rossz |
lakván magam magamban bőrömön belül |
szerveim pontos működésének bástyái közt |
|
Makacsul vannak
vagy elnyugodva láthatóan |
vagy láthatatlan ámde többé |
valahol vannak hogyha lettek |
Az öt érzék elveszti őket |
az agyban is elkopnak egyszer |
nem lelhetők az idegekben |
de valahol vannak ha lettek |
Egy érintés mint lepkeszárnyé |
két egymás mélyét firtató szem |
verejték-gyöngyű gondolat-sor |
(oly rebbenő hogy szinte nincs is): |
mind-mind történet és keményebb |
mint a márvány vagy mint a gyémánt |
s makacsul vannak hogyha lettek |
s a szereplők is nem kivánva |
esetleg épp szándékuk ellen |
hordozzák nyomaik miként a |
gyümölcs a föld a nap s a légkör |
|
Öröklét
Az anyag ilyen-olyan változatban |
százezer mód: szokásosan s szokatlan |
csak ki ne vonjam belőle magam |
öröklétem már biztosítva van |
hiszen másképp mindenképp képtelenség: |
vagyok végképp beiktatott jelenség |
ki valahogy s valamivégre lett |
|
Így történt ámen elvégeztetett! |
|
|
|