Túldőlt a súlypont
A négy-ötből öt-négy lett: a kilenc |
testvérből négy élő és öt halott. |
Túldőlt a súlypont – ó mért nem pihensz, |
halál, jöttöd miért nem várhatott? |
Akit most gáncsoltál el, oly makacs, |
oly boldog élő volt, úgy hitt, remélt, |
nem is gondolt rád, bár többször ravasz |
fondorlatokkal hűtötted hevét; |
bohém volt, kópé, sőt talán vagány, |
jó tanítvány volt, mindent megtanult, |
ami a tisztességtelen csatán |
(az életben) elébe tornyosult, |
s a maga módján győzni is tudott. – |
Letaglóztad belülről: harmadik |
ökölcsapásodtól alábukott, |
s most alszik soha-többé hajnalig. – |
S ágyát mód nem lehet „fölvennie”, |
mint hajdan, a szegénység mélyein, |
hogy nagykabátján hált, s ha kelnie |
kellett, kacaj nyílt szája szélein, |
és rikkantott: „Most ágyam fölveszem, |
s megyek dolgozni!” |
Ezt az ágyat itt |
úgy kapta, hogy föl nem kel már sosem, |
s itt a deszkán szunnyad ítéletnapig, |
majd deszkán sem, mert mindent összeront |
a föld éhsége, és mindent befal, |
s marad belőle a szép sárga csont |
szeszélyes-pontos vonalaival. |
|
|