Kézlegyintés
| Talán már nem is hónapokra, |
| talán csak hetekre, napokra, |
| tán küszködik már semmi mással, |
| pusztán a puszta pusztulással. |
|
| Ó ha az élet – mily keserves! – |
| csupán anyagcserére tervez, |
| hosszú fájásra, csöpp szünetre, |
| sok „megállj”-ra, kevés „mehet”-re, |
|
| ó ha már négykézláb az ember, |
| ha meggyalázva félelemmel, |
| ha rosszabb sorban, mint az állat, |
| mert önnön csúfságára láthat: |
|
| a hullóba kapaszkodóknak, |
| mi marad vigaszként cserébe? |
| Egy kézlegyintés büszkesége. |
|
|
|