Régi lány
Ki volt vala szívembe vésve |
hegyes-éles szelídke késsel, |
s szívem fakéregként kiforrta, |
őrizte, bár széjjelkaparta: |
|
azt hallottam, megelégelte, |
magát erős kézzel megölte, |
azt hallottam, el is temették, |
porait hűs urnába tették. |
|
Mi lenne jó? utána járjak? |
bizonyságot vajon találjak? |
pirítsak rá aztán magamra, |
ha kedvem megkeresni volna? |
|
Vagy fülemen be, fülemen ki, |
akár nem mondta volna senki, |
ott tartsam, ahol volt idáig |
egész az egyetlen halálig, |
|
és úgy akarjam akaratlan, |
felé mozdulva mozdulatlan, |
esküdve van-nincs(?) szellemének, |
hogy addig él, ameddig élek? |
|
|
|