Olvadás
A kert megint pucér, fakó. |
Fehéren szebb volt, de hazugság – |
most tárja titkát, tárja szutykát. |
A venyigék: fosztott szegények, |
nyúzottak, halálraítéltek, |
nyárra csak néhányuk marad, |
az olló köztük sort arat, |
és sárbordák, ahogy a hólé |
medrecskéit kivájta méllyé, |
s a medrecskékben kicsi, nagy |
kavics-szemek csillámlanak |
és még az őszről ittrekedt |
rongy körte- s kajszilevelek |
és eldőlt gyomhullák sötétre |
fagyott, megkócolt reliefje |
és zöld szigetkék s itt meg ott |
már élni kezdő fűcsomók. – |
Zavar, szemét, göb, éktelenség: |
fehérnél fehérebb fehérség. |
|
|