Versek Vasarely-képekhez
Billen, majdhogy ledől a kocka, |
a berótt pálca fogja vissza, |
a levél-páfrány, cirmos alma |
s a zsinór játékos kanyarja. |
|
Vagy nem is ők, – inkább a rend, |
mely átjárt minden csöppke részt, |
s belülről tartja össze ren- |
dületlen-eggyé az egészt. |
|
|
Világító sötétség. |
A kavargó |
vonalakból gyöngéd erővel |
kisüt három fény-folt: a két |
a még-látóbb két kézen, arcon. |
|
Illesztett, pontos elemekből |
más-másszínű négy- s hatszögekből |
a törvény-szőtte tarkaság. |
Az ujj helyett a szem tapintja |
s találja meg hámján a tiszta |
csúcsokat, tiszta völgyeket |
s a zenét is, mely szólalatlan |
fölzeng e könnyű mozdulatban. |
|
Egymásban … bonthatatlanul |
Kígyózó, több-szín-csíkos örvény |
torlódik, torpan és lazul |
a fészek-partok bolyhos öblén. |
A két-egy test felül s alul |
s oldalt a bőrön túlömölvén |
ég a narancs, ég a vörös fény. |
|
Játszanak magukkal s magukban, |
|
mozgó bástyáiba szorultan, |
|
– míg bolygó, boldog áramok |
|
kalandoznak hegy-völgyeikben, |
|
és pattannak ki itt meg ott. |
|
|
|