Csak az segít
Az alázat, itt már csak az segít. – |
Látván a testnek gyöngeségeit |
s a lélekéit, s hogy a hírhedett |
akarat, mint megrugdalt eb, remeg, |
s ha olykor-olykor fölbuzdulva még, |
fogcsattogtatva mutatná inyét, |
s előrohanna, hogy rendet tegyen |
az elkanászkodó népségeken: |
(képzelet, érzés, szív, izgága vágy: |
hamarján észre fogja venni, hogy |
nevetség lett a szörnyű, régi fog, |
s dühöngésére, bármilyen komoly, |
a válasz egy-egy elnéző mosoly, |
– fölismeri akkor, nincs másra mód, |
mint elfogadni a sovány valót, |
s kinyitni önszántából tenyerét, |
lebbenjenek csak pillangói szét, |
s legyen csak úgy, ahogy van, és lehet, |
s a még nagyobb szégyen kímélje meg. |
|
|