Idegen szél
| már nem jutok el bizonyára – |
|
| de ez csak példa mennyi hely |
| van még hová nem jutok el |
|
| és nemcsak földrajzi helyek |
|
| mondjuk hány férfi s nő szive |
|
| mert hogyha arra gondolok |
| hogy négymilliárd szív dobog |
|
| s ha összeszámolom bizony nincs |
| mely otthonom lehetne harminc |
|
| ahol bizton vár ágyam étkem |
| védelmem társam békességem |
|
| s nem kell leskődnöm gyanakodva |
|
| hogy mit s hogyan… s kis-nagy titok |
|
| s ölvén magam mértéktelen |
| át egy (már-már kész?) életen |
|
| (értetlen mily értetlenül) |
|
| s ha belsőm fölfedése végett |
| fürkészem ébren a sötétet |
|
| nincs kedvem elindulni sem |
| hisz a kudarcot is viszem |
|
| leülök „Így van” mormolom |
|
| s zavarodottan fúj kerengél |
| kint is bent is egy idegen szél |
|
|
Csúfság lenne
| Lecsúszik a test és ha tán a lélek |
| reklámozná még kívül és belül |
| kívül azzal hogy szellem béleli |
| hogy sokkal több annál amit mutat |
| hogy méltó még társnak kalandra |
| belül meg azzal hogy tüzelné |
| várják még combok nyílni készek |
| hogy a haj szürkesége szín csupán |
| tehát ha reklámozná még a lélek |
| a lecsúszó testet akárhogyan |
| iparkodása csúfság lenne csak |
| mert becsalná az izmosak közé |
| a rokkanót s tenné még orditóbbá |
| naponta halmozódó szégyenét |
|
Sárga köd
| A logikai következtetések |
| A hosszútávú tervek második fele |
| A fontosabb jövendő dátumok |
| szétbomlása a legszebb kapcsolatnak |
| zenebonás vagy halk szenzációja: |
|
| a cél körül hullámzó sárga ködben |
|
|
Ha valahonnét túlról
| Nehéz és furfangos vizsgálatokkal |
| föltáratik a test minden hibája: |
| a kicsik nagyok és a legnagyobbak |
| azok is melyek némi tévedéssel |
| megszabják már az út végét is |
| megszabják már az út végét is |
Aztán |
| elkezdődik a százarcú hazugság: |
| fátylat ködöt bont fújdogál aranyport |
| s az érdekelt él eufóriásan |
| valódi szenvedését is tagadja |
| míg végül orra bukfencezve eldől |
| Ám hogyha túlról egyszer visszanéz majd |
| sajnálja a holdkóros handabandát |
| hogy nem volt képes pontosan figyelni |
| s szégyelli hogy emberi rangja nélkül |
| volt kénytelen utolsó útra menni |
|
Dávid tánca
|
„Dávid pedig teljes erejéből táncol vala az Úr előtt…”
„…Mikál, Saulnak leánya kinéz vala az ablakon, és látván,
hogy Dávid király ugrál és táncol az Úr előtt, megutálá őt szívében.”
Sámuel II. 6. r. 14. és 16. v.
|
| Az Úr: úr hatalmas és roppant monarcha |
| egyetlenegy és nincsen hozzá mérhető |
| és aki igazán és helyesen fölismeri |
| annak szándéka nélkül is viszketni kezd a talpa |
| és táncba fog és annál hevesebben |
| mennél jobban átjárja a fölismerés |
| Ha meg úgy járja át mint a kendert az áztató |
| a gáz a gázcsövet mely leszerelés után is |
| még hónapokig szaglik kint az udvaron |
| vagy a dohány illata a dohánygyári asszonyokat |
| akiknek pórusaiból szeretkezéskor is ez árad |
| akkor a hevesség teljes erővé fokozódik |
| mert ilyenkor a test is meg a lélek is |
| széppé akar válni hogy legalább egy keveset |
| kiérdemelje a kegyes örömöt mire érdemetlen |
| és táncol táncol táncol az Úr előtt táncol észveszetten |
| külön táncot jár a bokája a talpa és a lábfeje |
| a lábszára és térde combja külön a bal külön a jobb |
| (és folytatható lenne fölsorolva minden porcikáját) |
| csak táncol táncol bánja is hogy a végén majd összerogy |
| mert tetszeni akar az Úrnak s így köszönetet mondani |
|
| Hanem jön Saul lánya jön Mikál jönnek Saul lányai sorban |
| és látják az ugrándozást a táncot s elhúzzák a szájuk |
| biggyesztik ajkuk nevetgélnek röhigcsélnek gunyorosan |
| oda is köpnek megvetően és megutálják őt szívükben |
| s teszik oly feltűnően hogy mindenképpen lássa a táncos |
| esetleg néhány szót vagy mondatot ki is böffennek fogaik közül |
| ilyesmiket: „Ni hogy igyekszik a szolgalelkű!” „Talpnyaló!” |
| „Csak meg ne szakadj!” „Légy nyugodt megveregetik majd a vállad!” |
| Ő a táncos kicsit lassít tétovázik keserű lesz a nyelve |
| előbb harag s gyűlölködés kél benne később szánalom |
| aztán nem látja már s nem hallja a Mikálokat |
| tánca erősödik ugrándozása szilajul |
| egyre vadabban egyre lelkesebben csinálja |
| aprózza dobbant pördül andalog |
| karját csípőről dobja levegőbe |
| fejét levágja fölszegi fordítja jobbra-balra |
| és járja teljes erejéből még elszántabban mint előbb |
| szép akar lenni szép és buzgó amennyire tőle telik |
| mert tetszeni akar az Úrnak s így köszönetet mondani |
|
|
|
Ennyi volna?
| Ami egyszer vértől virágzott, |
| lesz lassan sorsom részese. |
|
| már mint szelid tulajdonom, |
| szolgálja híven hajlamom. |
|
| Hát mindent (önmagunkat is?) |
| elveszteni csak ennyi volna, |
|
| S tán innét túlra vándorolva |
| az itt szintén átlényegül, |
| s fölkél megint a hunyt nap is? |
|
|
Jákob példája
|
Kardos Györgynek
| Harcolni inkább ölre menni birkózni |
| öklelőzni az angyallal bilincsbe fogni |
| hajlékony derekát betörni hozzánk rántani |
| nevetve tűrni öklei pörölycsapásait |
| örülni szánk szélén a vérnek |
| boldogan nyalogatni mert közelebb visz magunkhoz |
| csípőnk épségét jó vitézként védeni |
| fél-ösztönös fél-tudatos aggódással: mi lenne ha |
| kificamítaná az angyal s nem mozoghatnánk mint előbb |
| két melle közé belenyomni arcunkat |
| s olyan dühvel hogy legalább úgy fájjon nekünk mint neki |
| és nemcsak éjjel tenni mindezt hanem éjjel is nappal is |
| bár sántasággal sújtatunk a végén |
| De abbahagyni azt soha se Jákobként se angyalként |
| se győztesként se vesztesként (mert így is úgy is egyremegy) |
| küzdelemtől s más kapcsolattól elvágva |
| a tárgyak és a levegő részvéttelen |
| süket és vak magánzárkái mélyein |
| hogy bőrünket élő meleg ne érintse |
| szorulni holt dolgok közé a szűk s a tág |
| ki- és berekesztettség jégűrébe – |
| igen: akkor jobb akkor inkább akkor jobb |
| harcolni folyton ölre menni birkózni |
|
Ünnep felé
| ismétlődnek hogy joggal várhatom |
| sőt csorduljanak is ki hogy |
| ne kényszerüljek szívszorongva |
| alkonyokon üres zsebekkel |
| s hogy ebből is ne újra újra |
|
Simeon tűnődése
| Én Simeon kin rajta volt a Lélek |
| s ma is várja de folyton horgadóbban |
| mert harapás rágás helyett |
| eljő lassan a csámcsogás kora |
| mert a nemző ágyék helyett |
| eljő lassan a férfi szégyene |
| mert a körülmetszett szavak helyett |
| eljő lassan az ázott motyogás |
| én Simeon még meg-megpróbálom karom |
| emelgetek ezt-azt és figyelem magam: |
| tudnám-e majd… |
De mind gyanúsabb |
| a készülő kéz: megbírná-e még |
| a gyermeket? Gyanús a boldog |
| áldásra ünnepi szavakra rendelt |
| száj: képes lesz-e még kinyílni és |
| hazugság nélkül szépet mondani? |
|
| hogy itt járt már a gyermek s nem volt rá szemem |
| nem is sejtettem hol mikor milyen |
| külsőben formában kinek minek |
| a képiben esetleg egy órányi vagy |
| egyetlen percnyi gömb-teljességként vagy egy |
| vers verssor kéz szem öl kölyök mezében |
| itt járt s nem ismertem föl ostobán? |
|
| Ki kérte az ígéretet? Én nem de az |
| anélkül is mindenkinek kiosztatik |
| csak a folyton nagyobbnak-várt miatt |
| könnyű a tévedés most már tudom |
|
| Az ablaknál ülök Nehéz tavasz |
| Kincseket mutat mégis a világ |
| Remegés bélel hűs kételkedés |
| Én Simeon előre s hátra nézek |
| és kétfelé tanácstalan vagyok… |
|
|
Késő délután
| Két magas fal között előre |
| Hol marad a kincses világ? |
| A kék égből csak egy szalagnyi |
| a felhőből csak egy szalagnyi |
| A két falat magam emeltem |
| Többet ér ami kint rekedt |
| mikor jelentkezni sietnek |
| az eddig itt-ott rejtezők |
| és szavaikban benne izzik |
| az egész hosszú-hosszu nap |
| minden zamata színe hangja |
| hogy elmondhassák mielőtt |
|
Üresség
| Az ürességet kellene megírnom. |
| De milyen az üresség a papíron? |
| Milyen a betűkből formált üresség? |
| Az én ürességem milyen üresség? |
|
| Tengernyi tó, elönti a világot, |
| hollósereg, földet, leget bekárog. |
| Az én ürességem fáj, mint a friss seb, |
| bennem van, bár vagyok százszorta kisebb. |
|
| Az ürességet, hogy ne lenne bennem, |
| a bőrömön kívülre kéne tennem. |
| Sikerül is talán, ha majd megírom. |
| De milyen az üresség a papíron? |
|
| Roppant nagy „O” tán, melynek a papírra |
| kerületéből már nincs semmi írva, |
| s nem tudható, merre fut karikája, |
| s hogy egyáltalában van-e határa? |
|
|
Folyamat
|
Galsai Pongrácnak
| A nyelvnek még nem akaródzik – |
| ha az első hang készülődne |
| ezer ürügy fordítja félre |
| s úgy hogy a test ügyeskedik csak |
| s az értelmet nem is zavarja |
| van épp elég tárgy téma ok cél |
| Hanem lassacskán szerteszöknek |
| az elébe s fölébe csúszók |
| s a test elfárad önbuzogni |
| s az értelmet is mozgósítja |
| az meg kezdetben s egy időre |
| vitézkedik mert bírja szusszal |
| szemfényvesztő attrakciókat |
| szervez szivárvány-port esőztet |
| de nem vitás hogy majd megunja |
| szégyellni fogja s abbahagyja |
| és akkor már nem lesz menekvés |
| el kell viselni hogy rugott eb |
| módján sunyin s rossz indulattal |
| a nyelvről elősompolyogjon |
| az alattomos szó: öregség |
|
Ellentáborok
| Bár holnap lenne vagy jövő ilyenkor |
| vagy egy hét múlva! – |
Szokvány óhaja |
| az emberszívnek főként hogyha ifjú |
| vagy még ifjabb mert teljesedni vágyik |
| erős hévvel a lélek és a test is |
| és idő kell mindegyik folyamathoz |
| De átkozott bolond a vén ha éppígy |
| a holnapot vagy a jövő ilyenkort |
| vagy az egy-hét-múlvát sietteti |
| s nem jön rá hogy a lélek és a test |
| idővel két ellentáborba áll át |
| s a lélek étke méreg lesz a testnek |
| Készít a lélek ünnepélyeket |
| cifrázza jóelőre körberakja |
| ezer kacattal procc vendégeket hív |
| aztán a testet odakényszeríti |
| az meg szegény zavartan forgolódik |
| (mert minden alkalommal rongyosabb) |
| a szép-ruhás idegen társaságban |
|
45 éves érettségi találkozó
| Még fele itt van némelyik arcon az utolsó öt év |
| nagy dúlást tett mások viszont véglegesnek gyaníthatók |
| hisz ilyenek voltak öt éve is akik meg kiléptek a földi |
| osztályból azokat a csont hasonlóvá formálta már |
| életrajzok … nyugdíjazás … unokák … halálesetek… |
| a gyermekek helyett igen az unokák tündöklenek |
| s falak falak hordozható ide is elhozott falak |
| alig hág néhány rajtuk át s meghökkent aki így csinál |
| az illem a rend kötelez s ahogy kell úgy kell úgy helyes |
| azzal is indultak ide egyikük hajnalban saját |
| kocsiján ellenőrizve benzintartályt kerekeket |
| s elbúcsúzva otthon maradt családjától sok ideig |
| orrában az ágyak a szoba illatával és melegével |
| ki meg magányából s talán egy fényképtől köszönt csak el |
| azétól akivel öt éve még az iskola |
| parkjában együtt járt s kinek lelkesen mutogatta a |
| régi játszótereket régi ródlipályát fákat melyek |
| hatalmassá nőttek de tán (ki tudja hisz élők a fák) |
| még emlékeznek rá kicsit |
falak hordozható falak |
| próbálják általütni őket erőszakosan nyájasan |
| hiába! – látni hogy a hang nem érhet el a másikig |
| és mind az egész társaság szemében ott a szakadék |
| szélesen mélyen lüktető aggódással hogy ki jut át |
| mert ez már itt a szigorú válogatás időszaka |
| s „hátha!” … „de miért éppen én?” lobban föl és huny el a félsz |
| végül a búcsúzások a szervezkedő ígéretek |
| első személyben persze hogy „találkozunk” s hogy „itt leszünk” |
| még másodikban sem de még sokkal kevésbé harmadikban |
| vagyis úgy hogy „találkoznak” „lesznek” pedig… s menekülés |
| valami járványos hajó fedélzetéről távozásuk |
| kis ingatag csónakokban melyek mégiscsak az övéik |
| s tetszés szerint forgathatják bennük a saját evezőt |
| nem veszik körbe őket a bősz előre-tessékelők |
| kik jól tudják hogy mit sem ér mégis talán nem hasztalan |
| efféle óvatoskodás cifra az élet bonyolult |
| s az agyakban forog a kérdés: mire valók is az ilyen |
| csinnadratták úgyis merő sajnálkozás irigykedés |
| maszkos melldöngetés dühödt futás hasonlítás ahány mind |
| s veszélyes emberellenes: földbolydító de nem csitító |
| jobb volna sose látni egymást ha már széthullt a régi brancs |
| s külön-külön visszaidézni hogy éden volt s hogy angyalok… |
|
Öregedőknek
| Saját számlánkra öregedni |
| csak hátra- csak átkiáltani |
| cipelni az egyre súlyosodó |
| viszonzásul szánakozó türelemmel |
| ránk nyílnak a pillanatok |
| hogy szakállunk is ha növesztjük |
| mint a feltétlen megadást |
|
Ekkora vénségben
| Ekkora vénségben ha már nem is magos |
| hegycsúcsról legalább kis dombról illenék |
| néznem a síki élet mozdulásait |
| csak szememmel keveredvén beléjük |
| merthát szaguk s hangjuk föl úgyse juthat |
| s tanulságokkal telve alkalmazni csak |
| vagy fölismerni tettenérni értően |
| a jólismert törvényeket örvendeni |
| pontos és szép valósulásuk rendjének |
| hisz megadatott lassan szinte végeig |
| járnom az általában lehető utat – |
| s ekkora vénségben bizony nem illenék |
| félnótásan krajcáros zavarokba |
| bonyolódnom amelyeket különb-különb |
| uracskák ugrató hoppszái keltenek |
| nem illenék olcsó győzelmek ál-dicsek |
| fény-hajhászó kis pulijává züllenem |
| méltó méltóság kéne inkább példának |
| megőrzendő önérdekemben legfőképp |
| hogy végül is ne kényszerüljek csődömben |
| magam magamtól is elundorodni |
|
De
| A boncolási jegyzőkönyv s a másik: |
| az anyakönyv és a közfelfogás |
| s általában a közmegegyezés |
| öregnek mondanának s mondanak |
| s a „Hogyan éljen az idős |
| ember?” című népfelvilágosító |
| kátét adnák jószándékkal kezembe – |
| De én tanácstalan néznék a könyvre |
| értetlenül a közmegegyezőkre: |
| hisz lehetséges a sejtek fehérjék |
| a szövetek zavara pusztulása |
| lehetséges a közmegegyezés |
| régen kiformált állásfoglalása |
| valahol mégis bent a semmilyen |
| szerszámmal műszerrel kísérletekkel |
| föl nem deríthető tájékokon |
| – közhely (viszont igazságától az) – |
| ott bujkál a gyermek ifjú s a férfi |
| de az öreg nem – azt nem engedem be |
| s nevetik a test elnyomorodását |
| benevetnek az irgalmas szemekbe |
| sajnálják a jámbor sajnálkozókat |
| kik oly nagy tisztelettel illetik |
|
Igazi örökélet
| Legenda mítosz kegyesen hazug |
| képzelődés: |
a többszázezer évben |
| akadt már egynéhány találkozás |
| amely megismétlődik életünkben |
| mivel megismétlődik életünk is |
| valamilyen módosulásban ám |
| úgy hogy a lényeg ugyanaz marad |
| és méghozzá itt ezen a világon |
| soha-ki-nem hunyón s nem hullva sem |
| a nirvánába s át se lényegülve |
| egyfajta lélek-lénnyé |
S itt ez az |
| igazi örökélet itt születnek |
| feltámadásaim s örvendezem |
| az új szép ismeretségeknek itt |
| az ünneplő viszontlátások egy-egy |
| kétoldalú boldogságának és itt |
| sajog mérték nélkül szívem mikor |
| némely száz vagy ezer vagy százezer |
| éve abbahagyott beszélgetést |
| folytatni kívánnék s nem szól a másik |
| s a szem amelyben otthon voltam egyszer |
| jégfüggönnyel zárkózik tőlem el |
| s így közli: nincs már egymáshoz közünk |
|
Csak az segít
| Az alázat, itt már csak az segít. – |
| Látván a testnek gyöngeségeit |
| s a lélekéit, s hogy a hírhedett |
| akarat, mint megrugdalt eb, remeg, |
| s ha olykor-olykor fölbuzdulva még, |
| fogcsattogtatva mutatná inyét, |
| s előrohanna, hogy rendet tegyen |
| az elkanászkodó népségeken: |
| (képzelet, érzés, szív, izgága vágy: |
| hamarján észre fogja venni, hogy |
| nevetség lett a szörnyű, régi fog, |
| s dühöngésére, bármilyen komoly, |
| a válasz egy-egy elnéző mosoly, |
| – fölismeri akkor, nincs másra mód, |
| mint elfogadni a sovány valót, |
| s kinyitni önszántából tenyerét, |
| lebbenjenek csak pillangói szét, |
| s legyen csak úgy, ahogy van, és lehet, |
| s a még nagyobb szégyen kímélje meg. |
|
Emlékezés
| Már nélkülem majd ellenem |
| hol azt kapdossa föl hideg |
| szeszélyük |
Elvadult galambok |
| ha fölrepülnek: magukon túl |
| szívet is vért is visszavisznek |
| s tán régi fészkük sem találják |
| s egyéb rossz példát is mutatnak |
| Csak üljenek vállamra inkább |
| csókolgassák csőrükkel arcom |
|
Közös ritmusra
| Egyén… egyéni… külön út… saját… |
| nem néztem se jobbra, se balra: |
| „Először így, mióta a világ, |
| más majmol csal, – vagy (hogyha kéne) csalna”. – |
|
| Így hittem. – S hökkenek, szégyenkezem, |
| milyen tucat-formán öregszem, |
| látom, mert vizsgálom figyelmesen: |
| szándékom ellen járt úton törekszem. |
|
| Ó pénz, betegség, nő, család, halál! |
| Visszhangjuk összevissza csapdos. |
| S lám, lábam a közös ritmusra jár: |
| hűtlen magamhoz lettem hű magamhoz. |
|
|
A közelgő fal
| Járt uton sem láthat mindent a szem: |
| ha égre néz – talpa alatt a földet, |
| ha talpa alá – akkor az eget. |
| Az emlékezés mégis kimeríthető. |
| De amit holnap reggel láthatok |
| vagy holnap délben, holnap este, |
| az még nyilván nincs kimerítve, és |
| tán kimeríthetetlen is lehet. |
|
| Minek küldeni vissza a szemet, |
| mikor új látványok serege várja, |
| miért erőltetni a sötétségbe, |
| mikor fényben röpködhet kedvire? |
| S így még izgalmak is remélhetők. |
|
| A közelgő fal persze hogy keresni készt |
| a biztosabb és tágabb tájakat, |
| de itt a summák summája következik, |
| a minden-fontos és a minden-lényeges. |
| Figyelmesnek kell lennem és hűnek nagyon |
| és bátornak és nem kímélőnek magam, |
| s zokszó nélkül vállalnom a vegyes |
| batyukkal rám köszöntő perceket. |
|
|
|