Világ-vers
| Vonakodnak nem tolakodnak |
|
| A fejből szét az idegekbe |
| alig a szájba vagy a nyelvre |
|
| Költemény? – amit a világ ír |
| nyelem be testem csatornáin |
|
| Nem én terelek rendbe szókat |
| izgatónak vagy nyugtatónak |
|
| közlőnek figyelmeztetőnek |
| – én csak kószálni látom őket |
|
| s kis vendégváró csapatokba |
|
| hogy a világ-vers méltóképpen |
|
|
Én Noé-bárkám
| Vers én Noé-bárkám a mulandóság |
| özönvizében melybe nem minden élőből |
| s minden testből mindenből kettőt-kettőt |
| viszek be hanem egyet-egyet vagy legalább |
| szeretnék például a gyerekkori szomszéd |
| hülye Pistát vagy Misit ifjúságom |
| falusi társát lányokat kikkel nem is beszéltem |
| s persze a rokonság nagy részét (nyilván az én kis nyájam is) |
| meg azt az idegen olasz urat ki csomagom |
| a vonaton föltette a tartóba és néhány kutyát |
| szobát könyvet útrészletet szagot |
| ételt ruhát – |
Vers aztán hadd kerengjünk |
| én nem küldök galambokat nem érdekel az Ararát |
| mert ez a Noé-bárka végül is |
| nem ment át senkit semmit a mulandóság özönvizén |
| legfeljebb hajókáztat egy kicsit vigasztal |
| olyan reményeket táplál bennem miknek nem is hiszek |
| aztán elsüllyed mindenestül nyomtalan |
|
Hírhozó is kell
| Csatázva az ólomláb a zuhanni |
| kívánó test és lélek ellen |
| a gyógyulás a gyógyszer ellen |
| megfordulni és visszajönni |
| és elmesélni és tovább-csinálni |
| minek már majd pont volt a végén |
|
|
Újévre
| Legalább pár sor, hogyha több nem, |
| ezerkilencszázhetvenötben. |
| Nem leszek meddő az idén sem, |
| ringatózhassam a reményben. |
|
| Írni, megírni újra, egyre: |
| nem fogy az anyag kevesebbre. |
| Fölösleges (vissza, előre) |
| egyetlen sor se lesz belőle. |
|
| A felnövekvő nagy toronyban |
| még a törött tégla is ott van. |
| Tanulsága a ferde csonknak |
| az egyenes egészbe olvad. |
|
| Ezerkilencszázhetvenötben |
| jár nap, felhő, villám fölöttem. |
| Legalább pár sort öncsalásra, |
| hogyha végképp nem futja másra! |
|
|
De hogyha
| Hegyek közti mennydörgés bennem |
| másnak tán verébcsipogás – |
| Kell-e a sorssal ölre mennem |
| s kinek jó ilyen lobogás? |
|
| De hogyha echós völgybe hullik? |
| ha sziklát zúdító kavics? |
| finom dobhártyás fülbe hallik? |
| anyanyelvén szól másnak is? |
|
| Jobb lenne vállrándítva hagynom: |
| múljék el szótlan ami jön? |
| De hát ha ebből kell fakadjon |
| másoknak is nyugvás öröm! |
|
|
„A századokat számlálja…”
|
Csokonai szellemének
| Játék, játék, – rémítő és vidító! |
|
| Csokonai – Attila, József – Endre, |
| Petőfi – Mihály, Vörösmarty – Sándor, |
| Ady – Bálint vagy épp: Janus – Balassa |
| és mások, mások annyian! Nevük |
| keverhetnénk így, úgy –: |
egy-sok, sok-egy |
| személy ez mind. Eljönnek, jöttek is |
| félezred vagy alig hetven vagy épp |
| kétszáz éve. Tudjuk külön nevük, |
| olvassuk híven, olykor ünnepeljük, |
| vagy nem olvassuk, inkább ünnepeljük, |
| akárhogy is: csak-eggyel nem lehet |
| dolgunk; itt nincs harminckét, nincs huszonhat, |
| nincs negyvenkét éves, nincs ötvenöt, |
| nincs szőke, barna; ide- vagy oda- |
| valósi –, itt van: egyetlen, hatalmas |
| magyar költő, ki meglett valaha, |
| ki alszik, és ha szükséges, fölébred, |
| fölébred harminckettő vagy huszonhat |
| vagy harmincnyolc vagy akármennyi évre, |
| hol szőkén, hol barnán, hol itt, hol ott, |
| megnézi, amit éppen nézni kell, |
| elmondja, amit éppen mondani, |
| villámlik, szenved, üt, töri magát, |
| olykor beléhal: – nézni sose könnyű, |
| hűségesen beszélni sose könnyű –, |
| de néha túl is lép az iszonyon, |
| mosolyog és nevet és hahotázik, |
|
| ahogyan például Vitéz csinálta, |
| aki kétszáz éve rendeltetett |
| ébredni, s mindennek jött, mint a másik, |
| ki Vitézt ébresztette – új Vitéz –, |
| ahogyan például Vitéz csinálta, |
| ki szintén zajgott, fénylett, elborult, |
| hadakozott, mosolygott, hahotázott, |
| dalolt, dalolt – és végre belehalt, |
|
| Vitéz, a gazdag-arcú egyik arca. – – |
|
|
Régi költők
| Mostanában szobámban forgolódnak: |
| leckét adnak a kései utódnak, |
| föl is mondatják, s tollukat hegyezve |
| érdemesítenek jó, rossz jegyekre. |
| „Ment-e előbbre a világ?…” Megérte |
| hogy a szép szóért annyian elégtek? |
| Leckéikre nem kéne-e helyette |
| beleröhögni a szellem-szemekbe: |
| menjenek gyermek-szórakoztatóknak –, |
| s fölcsapni inkább tökmag-árulónak? |
| Mert így az élhetetlen élhetetlent, |
| a díszbogyó csak díszbogyót teremhet. |
| S aminek zaklatóvá, kergetővé, |
| vagy válni illő volna jótevővé, |
| lesz legfeljebb csak tetszetős mutatvány |
| oktondi választásom tanusítván. |
| Kergesd ki őket! – uszulok magamra – |
| S lódulj utánuk – mondom még – a napra! |
| S ha kint vagy: bukfencet hányj, vagy csak éppen |
| üvölts, futkározz buzgalmad hevében |
| a kutyák példájára, s rá se ránts a |
| komolykodó, aggályos oktatásra! |
|
Szövegek
| Éjszaka ébredés nyitott szem |
| valami könyvet kéne fogni |
| Valami könyvet? Csak szöveg |
| szavak nyelvtan – ésígytovább |
|
| Sötétség csönd test-szag és ágy-szag |
| a paplan más-más érintése |
| Szöveg szöveg szöveg ez is |
| nem gyújtom meg a villanyt |
|
|
Egy elhanyagolt körtefára
Martyn Ferenc: Paprikák. Tusrajz
| Három rajz a Paprika Anatómiá-ból |
|
| Három fölnyitott paprika három halott paprika |
| három élőlény három emberi lény |
|
| A három páratlan szám – három közül egy mindig pártalan |
| az egyik paprika pártalan gubbad szomorú |
| a másik két paprika csonkoltan fölhasítva is |
| nagy kedvében szilajkodik szédülve harapdálja egymást |
| két szerelmes párzik dühödten vörösödik a fekete |
| sej-haj a hím here-rózsája gyönyörűen gömbölyödik |
| borzolódnak a fehér mag-lemezkék |
| a nő meg dús hasába várja… |
|
| Három paprika – három közül egy mindig pártalan |
| De a szentháromság is pártalan |
| és ez a három paprika talán |
| a paprika-atya a paprika-fiú és a paprika-szentlélek |
| egy paprika három személyben |
| és mennél hármabb annál egyebb |
| s lebegnek a paprika-égben – – |
|
| Három rajz a Paprika Anatómiá-ból |
|
|
|