Várhatok jót

 

 

 

 

Szüleimnél

Akármiképp van: jó dolog
hogy egy-gödörben csontotok
s elidegenedő korunkban
külön-porotok egybe-rokkan
A test nem él: nyilvánvaló
S a lélek? ez nem tudható
s hogy bármiféle kötelék
köztetek most is van-e még
Mégis szép álom-ihletőnek
mégis bizsergető előleg
hogy szétválaszthatatlanok
mik most éppen-csak-úgy-ahogy:
egyszer – már lábatlan-kezetlen –
lehetünk majd mi is mi ketten.

 

 

 

Ha élnétek

Mit szólnátok ha élnétek
apám anyám szülőimék?
Ha élnétek nevelnétek
Bizony sokszor elkelne még
Apám apám minek tetted?
Mért nemzettél fölfalókat?
Kedvedre volt hogy szerettek –
Kedvedre hogy megcsalódtak?
Anyám anyám minek tetted?
Minek szültél gáncsolókat?
Kedvedre volt hogy szerettek –
Kedvedre hogy megcsalódtak?
Ha élnétek nevelnétek:
meg is tudnám kancsiságom
meg is tudnám hogy mivégett
vagyunk itt mi a világon
Meg is tudnám: sem ők se mi –
Ha termettek: alig kedvük
Nem értek rá választani
választott a sors helyettük
Apám anyám ha élnétek
kényes-fényes pipiskedés
pökésére nevelnétek
Emléketek hozzá kevés
Reng a talaj talpam alatt
Jól állok-e ha megállok?
Megtanulnom tudástokat
elkelne még a példátok
Apám anyám én még vagyok
de hogyha majd… az én hármam
hiányol-e akit hagyok
széles földön szűk magányban?

 

 

 

Apám elé

Megyek lassan
apám felé
jutok talán
apám elé
Tejút porát
ő szemembe
földét én sze-
mébe verve
Apa mondhat
enfiának
az életről
új csodákat
Tapos nyilván
jó előre
kényszerűen
az időbe
De a fiú?
Jaj ha hátra-
nézve nézni
kell apára!
Fordított rend
hogy tudhatja
mit nem tudha-
tott meg apja.

 

 

 

Tükörkép

Tedd arcom mellé arcod egyszerre így
egyszerre nézzünk a tükörbe páros
családi portré
családi portré Idill megható de kell
mert furfangos ítéletvégrehajtók
köröznek szűkülő körben köröttünk
Faust húsvéti sétáján a pudli
jó munkát végeznek előbb-utóbb
csak az ilyen fogások védenek kicsit
nem is minket e világ ritka örömét
az emlék kincsét arra hogy
valami annak rendje-módja szerint sikerült.

 

 

 

Várhatok jót

Ó párna-szerelmed! Fejem beléfúrom: semmit se lássak.
Csak illata, csak melege, puhasága van a világnak.
S milyen elég! Unt-elegem hányszor lett már minden egyébből.
Puhaságától, illatától, várhatok jót csak melegétől.

 

 

 

Ő

Ihleteim ihletője!
Ihleteim ihletője! Ha a kert ha az éj
szóra ha bírnak a sors görcsei harmóniái
az ember szokvány-dolgai: másod-sugallatok csupán
Ihleteim ihletője:
Ihleteim ihletője: a kijáratoknál bejáratoknál
ő áll ajtón öltöztet a szükséges álruhába
tesz tolmács- és hallókészüléket fülemre
s áldja meg a kellő nyelvvel a nyelvem
hogy mintha otthon forgódhassak mindenütt
S ha nem lenne? ha nem lesz már?
jaj rabságom jaj magán-zárkám ideje!
tótágast állnak körülöttem a hidak
ráccsá szerveződnek nem léphetek ki közülük.

 

 

 

Hogy az a kocsi…

Ma nőnék akkorára
hogy közlekedési játék-
asztalnyivá zsugorodna
ez az országrész előttem
lenyúlhatnék kezemmel
meg-megtaszítva egy-egy
száguldozó brigantit
a bekötő- és keresztút-
torkolatokba dugva
ujjam megállíthatnám
a forgalmat (csodálnák
ahogy belészaladnak
rugalmas ujjbegyembe)
el-elpöccintenék egy
nagyobb követ betemetnék
egy-egy goromba gödröt
a párát messzefújnám
a napot ha szembesütne
tenyeremmel takarnám
hogy az a kocsi szépen
hogy az a kocsi nyugodtan
hogy az a kocsi bátran
akadály nélkül jöhessen –
Vagy legjobb lenne egyből
fölkapni s hopp! idetenni.

 

 

 

Reggel

Idegen lélek illat arc
ország világ és univerzum
S lelkemből nem lelkezhetik
szerelmetesebb magzatom
vagy magzatnál is közelebbi
leglényem visszhangja ha van
asztrál-testféle testem mellett
Az álom útján érkezett
széles úton széles kapun
virágok közt zöld ágakon
halleluja szele sodorta
Elég volt nézni csak elég volt
homlokom ráncolni elég volt
csak fölcsillantani szemem:
tudta a szót az odaillőt –
Hol lehet most?
Hol lehet most? Hó kavarog
földmaró gép hörög keményen.

 

 

 

Ketten

… És elindítja a kezét
ő is indítja a kezét
és indítják a szájukat
a szemüket mindenüket
egymás iránt nem magukért
vagy nem egészen magukért
ahogy a nagy sors vagy a sok
ezerév adta tenniök
bűntelen mindig bűntelen – –

 

 

 

Csak a kereszten

 
A szerető s a szeretett
amikor izzó test a testen
 
a gyönyör bár lángot vetett
 
csak a kereszten a kereszten
 
Világraszóló talp alatt
holott egymást ölelni vélik
 
vinnyognak és jajonganak
 
a kénytelen kényadta kéjig.

 

 

 

Anabázis

Éveket néhány percért!
Éveket néhány percért! De ti akikről szó van
nálam is gyámoltalanabbul – –
A ki- és bejárat kapuja nem növekedett
Akkor inkább én
s úgy hogy statisztáknak se kelletek
Ha sikerül hírt hoznom nem leszek irigy
Három csöppség néz felém mosolyogva
fényképek börtönszigeteiről
Igyekeztem az utat karbantartani
Várjatok
nem várok sokáig
csak várjatok és gondosan füleljetek
mikor csap ki szájamból és szívemből
a pusztító anabázis után
a győzelmes
thalassa!

 

 

 

Lányaimhoz

Kártyáimba láthattok most már persze
ha voltak kártyáim egyáltalán
mind többet leshettek ki rólam
ha be-belestek magatokba
az istennek rég nyugdíjba kellett mennie
lassan a nem-tucat embernek is
marad aki akár ti akinek
nincsenek külön rugói csavarjai
ne diadalmaskodjatok azért fölöttem
s ne is dühítsen rám a kiábrándulás
viszonyunk mindenképp megváltozott
a terhekből is jobban kell vállalnotok
ne diadalmaskodjatok fölöttem
a ti erőtök épp ilyen esendő
ne is dühítsen rám a kiábrándulás
értetek volt a hókusz-pókusz
csak legföljebb nem tudtam abbahagyni
a józanságon győzött a sajnálkozás
kivártam hogy az idő csapja le
délibábot pingáló ujjaim

 

 

 

Jó lenne lassan

Jaj kicsi nyájam
jaj kicsi nyájam
ki tudja meddig
lehet maradnom
jó lenne lassan
megállapodnunk
valami jelben
s valami helyben
hogy majd a nyüzsgő
tömegbe veszve
a végtelen tér
redői közt is
megleljük egymást
én gyönge nyájam
hogy össze tudjunk
örökre bújni
a túli fagyban
ahogy tanultuk
a földön egykor.

 

 

 

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]