Egy falusi állatorvos halálhírére

A nappalok s az éjszakák
fejet-hajlító útjain soha
magasabb ég
magasabb ég Olykor a szesz
röptette csillagokba máskor
riadt állatszemek nyitottak új
világot álmai elé
Meghalt régóta nem láttam hogyan
s honnan lépett ki arról sem tudok
s miként tették a földbe
 
  De
megszólal bennem a Duna
a fűzfák fénye-árnya csorduló
gyerekkorunk ifjúságunk a parti
hatalmas játékok a suttogó
lányos esték boros üdvözülések
nyarak karácsonyok hevek havak
gyerekkorunk ifjúságunk kiválik
belőlem vele megy vele
temetkezik el amputált
testrész idegen sírba
S e nem-várt csonkulás
fájó zenebonája
az én kései ünnepélyes
búcsúm hiszen lehet
hogy volt betegei közömbösen
harapták a füvet mikor
arra vitték vagy dühösen
megugatták a furcsa menetet.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]