A jelen örömei

 

 

 

 

Idő-infláció

Ijesztő, ahogy tizesekben
 
számolom az időt,
s mind gyakrabban rájár a nyelvem:
„Húsz, harminc, sőt, ég ura, negyven,
 
már negyven évvel ezelőtt…”
Idő-infláció: nagyobbak
 
lettek a címletek,
az éveknek is, nemcsak a napoknak
 
értéke megkisebbedett,
s a forgalomból lassacskán kikopnak.
Majd még tovább és még tovább,
 
majd végül egész életem
aprópénz lesz, lyukas peták,
s csörgeti, kölykös vagyonát,
 
bő markában a végtelen.

 

 

 

Előtte

Lassan fordul a nap de fordul
sugarai lám máshogy érnek:
kongó fény kongó űr s azon túl
sóvárgó-csukló-gyönge ének
Mindenki kész hogy megjelenjék
szerepét nem-hibázva tudja
ha majd a sompolygó öregség
a támadás jelét megadja.

 

 

 

Kezdenem kéne

Palimpszeszt-életem
régi szövegeit betűzgetem
Hány réteg egymás tetején!
S javultak-e romlottak-e?
Az első szivárvány-betűk
teljessége sohase többet
A későbbi bíbor-betűk
lobogása sohase többet
Utánuk növő csonkaság
növő fakóság összevissza
Pedig kezdenem kéne már
írni amit hagyni szeretnék
ami végképp megmagyarázná
mivégre voltam itt a földön
amiből erős példa lenne
a vonzódásra borzadásra
tiszta lenne hiánytalan
dúlón és gyöngéden sugárzó
Hordozná s végképp eltakarná
a régi szövegek nyomát.

 

 

 

Kelletlenül

Lassan készülnöm kellene
emlékművem faragnom,
ám erősebb a gyöngeség
vackaimnál maradnom.
Hát legyen úgy, ahogy lehet!
Ha magamtól megóvnak,
beválok tán valamilyen
talapzatra-valónak.
Ha meg nem, hadd temessenek
mint szokványos családfőt:
volt-nincs, Isten legyen vele,
itt hagy három leányt, nőt.

 

 

 

Egyetértve

Füstölt szalonna déli szél
vírusok infravörös sugarak
gépkocsi-zaj vers női mell
pelyhes békék vas háborúk
és mennyi még és mennyi minden
dolgozik szépen
egyetértve
hogy nőjek érjek
s véget érjek.

 

 

 

Élet

Nap volt? Csak néhány óra:
alkony a virradóra,
nyugvás a fölkelésre,
evés az éhezésre
és szó és szó a szóra.
Számot vetsz? Mi se könnyebb:
nem nyomsz a latba többet,
s ez így megy mindhalálig.
A szín fonákra válik,
s benned férgek nyüzsögnek.

 

 

 

Tétova nekrológok

Majd szólnak hogyha meghallják a hírt:
„Melyik is volt? Az a kicsiny zömök
ember ki többnyire magába járt
s tavasztól őszig mintha valamit
titkolna úgy hordta vállára vetve
kabátját? Erre emlékszem meg arra
milyen sötéten csillogott szeme”
„Én egyszer beszéltem vele azazhogy
beszéltem volna de nem és igen
csak ennyit mondott”
 
  „Én ellenkezőleg
szóhoz se bírtam jutni amikor
ő is jelen volt”
 
  „Szerette a nőket
azt gondolom tavaly vagy azelőtt
a nyáron szinte levetkőztetett
úgy megnézett az utcán”
 
„Én a játszó-
téren lettem figyelmes rá megállt
bámulta a komoly csöppségeket
arcán öröm sugárzott szinte vártam
hogy közéjük térdel”
 
  „Szegény bizony
élhetett volna még – – –”

 

 

 

Endymion

Kibújik az éjszakából
dér-árnyék-por még a bőrén
Vas-éj fém-szín-tompa fátyol
a derengés delelőjén
Rég nem jártam erre rég nem
Mállik dől a házak alja
őszi grundok négyszögében
őszi szél a gazt kavarja
Fönn a hold belőle éles
tiszta szem néz nem is egy szem
aki nincs most mint föléled
aki látott hajdan egyszer
s most kutatja mit talál még
mi maradt meg a kölyökből
Monstrummá növeszt az árnyék
sompolygó köd hömpölyög föl.

 

 

 

Önéletrajzi vázlat

A gyermek álma
nyílként égbe-villant
göcsört nélküli tiszta ív
a végpontok között
Az ifjú tengerszembe hullt magába
ujjbegyein a kozmosz ült
a mozdulatot csak a szándék
lódította vagy zabolázta
Gubanc gubanc gubanc
sár kóc hínár bogáncs
Az út magához: őszi harcterek
drótakadályos terepe
vad ősbozót
limányos parti táj
Az út másokhoz máshová: a horgas
lég jégszálaiból
kúszálódott
háló-falak
Csak néz
izzó nosztalgiák szemében
izzó zavar.

 

 

 

Vadgalambok

Megölték megölték megölték
Vadgalamb-hang-híd régi nyarakba
mikor még szinte senkit meg nem öltek
Megölték megölték megölték
Ártatlan madárének-magyarázat
Hű jószág tetszetős legenda-állat
a hűs falak közt örömest
elhallgattam a forró délutánokon
mikor a fellocsolt verandakő
s a téglajárda be-belökte olykor
a párolgó víz jószagát
Csak holnap volt
csak holnapután volt és azután
Megölték megölték megölték
Apám anyám bátyáim ismerős
és ismeretlen élők serege
ó félországnyi áldozat!
Ha nékem kéne valamennyiről
elmondanom hogy megölték megölték
nem végeznék soha
Segítsenek a vadgalambok
De szavukat ne herélje ki jámbor
szépítő szándék legyen nyílt beszéd
végtelen gyászjelentés végtelen
konok megszállott sirató
hisz lassan ez lesz „jónapot”-om is:
megölték megölték megölték – –

 

 

 

Helyet keres

A szomszéd grundokon gyerekzsivaj
Csapong és változik ahogy a játék
Honnan való? Nem innen szállt-e föl
innen a szomszédból a Vilmos utca
tájáról több mint negyven éve? Fölszállt
elszéledt nem hallottam
elszéledt nem hallottam Most az ősz
egybeűzte helyet keres a télre
s mert felőlem fészek-meleget érez
itt kérezkedik s kelleti magát.

 

 

 

Egy falusi állatorvos halálhírére

A nappalok s az éjszakák
fejet-hajlító útjain soha
magasabb ég
magasabb ég Olykor a szesz
röptette csillagokba máskor
riadt állatszemek nyitottak új
világot álmai elé
Meghalt régóta nem láttam hogyan
s honnan lépett ki arról sem tudok
s miként tették a földbe
 
  De
megszólal bennem a Duna
a fűzfák fénye-árnya csorduló
gyerekkorunk ifjúságunk a parti
hatalmas játékok a suttogó
lányos esték boros üdvözülések
nyarak karácsonyok hevek havak
gyerekkorunk ifjúságunk kiválik
belőlem vele megy vele
temetkezik el amputált
testrész idegen sírba
S e nem-várt csonkulás
fájó zenebonája
az én kései ünnepélyes
búcsúm hiszen lehet
hogy volt betegei közömbösen
harapták a füvet mikor
arra vitték vagy dühösen
megugatták a furcsa menetet.

 

 

 

Időjáték

Egy néni szokott itt kinézni
ezen az ablakon ahol most
egy kislány játszik rongybabával
Hetven év vissza: az a néni
az játszik itt a rongybabával
hetven előre: ez a kislány
ez néz a nyitott ablakon ki.

 

 

 

Ha megszólalna

Ezer vagy millió év szólalna meg ma itt
ha megszólalna a perc
ha megszólalna a perc tompán alkonyodik
novembervég akár egyetlenegy
hangot nyögne ki szürkét rövidet:
világűr-mélyi zene zengne
jég-sivatag-páncél recsegne
ős-tenger habja zúgna-verne
dinoszaurusz rikogna benne
húsba csusszanó kés neszelne
menekvő ölelés lihegne
anyóka-mesehang remegne
kölyök-vidámság énekelne
bölcsesség lenne ige lenne
ha megszólalna a perc ha megszólalna ma itt
November vége ősz van agg ősz alkonyodik.

 

 

 

Bennem

Jön? marad? elmegy? az enyém?
nem az enyém? láng? dermedés?
Zárt és nyitott tenyér szív porbaomló
s növő falak: ez az egész
Megszemlélem tulajdonom
semmim sincs vagy tán mint a nap
s a szél csak úgy Gazdag vagyok
sose szegényebb gazdagabb
Megszemlélem tulajdonom
ha másul lélegzik csupán
sose több sose kevesebb
forgandó látomány:
a nyitott és zárt szív tenyér
az omló és növő falak
bennem nyílnak zárulnak és
nőnek és omlanak.

 

 

 

Kiderül egyszer

A szekrényeket őket is ellepi
s a plafonig ér
körülöttem három lányom az öröm
a plafonig ér
Majd üres rideg köveken
botorgok egyszer
az öröm állhatatlan élhetetlen
lesz bennem egyszer
mulandó múló halandó vagyok
kiderül egyszer.

 

 

 

Új házak

Kinézek: mozog olajosan-simán az óriás
építődaru rakogatja góliát
mozdulatokkal a födémlapokat falakat
emeli a harcsaszájú beton-tartályokat
Egy-egy fordulatánál kicsit meg is riadok:
mintha becentrifugálna szobámba a vashorog
Nő a ház nőnek a házak nőnek oly szervezett
pontossággal hogy a látvány szinte élvezet
bámészkodom elégedetten percekig sőt tízpercekig
hegesztőpisztoly-villogások hörrenő gépkocsik
integető kezek külön erejű-hangsúlyú szavak
laza szertartás melyből kő-csodák bomlanak
A bűvöletben már-már azt is elfelejtem mi fenyeget
hogy veszik el tőlem a várost veszik a fél eget.

 

 

 

Üressé tölti

Ilyenkor így alkony felé
túl a hajnal vad robbanásán
túl a nyilalló délelőtt
növekedési kínjain
a terpedt zsíros delelő
gyilkos és boldog csömörén
túl a megfontolt délután
buzgalmas igyekezetén
hogy már emlékké változik
mert hirtelen minden megáll
a csonka nap története:
ilyenkor az ember leül
tétlen kezét ölébe ejti
nem látja még de érzi már
festik a roppant kárpitot
hogy nemsokára feketén
fölcsúsztassák a horizontra
Ám addig is kívül kerül
a szél-időn a láng-időn
s az elárvult fakóra vált
tetőkből fákból házfalakból
az ég vak szemgödreiből
a se-itt se-ott levegőből
a semmiből a semmiből
kibuggyan széttócsál a semmi
átdől a csukott ablakon
át a falon az ember bőrén
s üressé tölti csordulásig.

 

 

 

Mi jöhet még?

 
A jó harmónia
testem és nem-testem között
lelkem és nem-lelkem között:
éhségre könnyű jóllakás
szomjúságra elég ital
fáradtságra mély pihenés
kérdésre pontos felelet
a kitáruló szembe új
látások egyre bőkezűbb
osztogatás hogy a halál
ne kapjon semmit a halál
vagy üres zsákot csak amit
bosszúsan lódít sírba majd
mert belőle mind elfogyott
mert belőle mind megszökött
ami az élet kincse volt
hogy itt maradjon és tovább
táplálja a termő-szülőt:
az életet az életet.

 

 

 

Nyugtalanít

Célzó és találó helyett
cél és találat
cél és találat Felőlem helyett
felém fordult irány-jelek
Ki idegen vendéglátókra néztem
idegenek vendéglátója lettem
Sorsjáték kegyence jövőm
Mije marad mit nyer veszít?
Nyugtalanít e nyugalom
türelmetlenségem növekszik
Úgy hozza csak a sírt is egy nap?
Inkább én gázoljak felé
jobb a kinyílt kéz mint a fölfeszített.

 

 

 

Legalább azt

Angyalok kellenek?
Angyalok kellenek? De kardosak!
A sziklatömb a csúcs előttről visszadőlt
Korcs Sziszüphosz hát ennyire futotta?
Angyalok kellenek angyalok kardosak
Hogy a hajnal-páva-farkat
hogy az asszony-csípő-máglyát
hogy a gyermekszem-virágot
azt legalább ne lucsokban
tisztán lássam legalább azt
Lássam lássam legalább azt
Ne a véres-nyakú álmot.

 

 

 

Karácsony előtt

Lám lám a téli föld
facies Hippokraticája
A Jakabhegy felől
szél zúdul amit ér cibálja
Elbújhatok négy fal között melegben
hol dongó kályhák lángja lebben
vagy ki is léphetek
és tapasztalhatom
a tű-körmű hideg
ujjait hátamon
Számolom
négy nap még karácsony
Számolom
s dideregni kezd a szó a számon
Az emlékezés emlékké teszi
az eljövendőt
hogy tépték meg az idő kései
a jövő ilyenkor merengőt
Ki tavaly a fenyő tövében
most holtan holt anyja ölében
tűz soha többé a szivében
szív se beroskadt kebelében
És még hányan s hányféleképpen! – –
Számolom
négy nap még karácsony
Ne most történjék számadásom!
Elég elég nekem ma már a
tél-nyúzta föld
facies Hippokraticája
s a Jakabhegy felől
üvöltő szél vad árapálya.

 

 

 

Milyen az

Déltájban halálhíre este
néhány-napos film róla a
TV-híradóban amint
vendégeket fogad tárgyal kezet ráz
Nézem az arcát nézem a szemét
mozdulatait: meglátom-e a
már-bezárulni-készülő kört
a pusztulás pókhálóját előtte
amibe nemsokára elakad
a derék láb kar végleges
kinyújtózásra-indulását
Milyen az nézem milyen az
aki szavai seregéhez
az utóhadat szervezi
Aztán tükröt veszek elő.

 

 

 

A hús, a gyöngülő

Lelkeink zúzos az idő
s a test már lassan elveszti hatalmát
Lelkeink csak képzelt országokat
tudunk találni menedékül
Kabátom tárva-nyitva
jégszél cibálja jégeső
A magunk ügye lett
nincs végzetesebb páros ügy
Jönnek a kéregetők banditák
emberevők s még a kutyák is
Szegények kevesek leszünk
s végül nem leszünk lelkeink
Lelkeink testen-onnani
meleget biztonságot
anyaöl-meleg folyamok
forrásvidékét lelkeink
ezt éhezi immár a test is
Csattog a jégeső a jégszél
a hús a gyöngülő
még röptet még leránt kiköt
ahogy éppen szüksége van rá
de lelkeink ó lelkeink
ó jöjjön el a ti országotok!

 

 

 

A jelen örömei

Kongó idő: egyetlen álmos
ásítás eltörött cserép
sivatag-táj kulissza-város
légben forgó kocsikerék
egyetlen ásítás amelybe
cél hit minden beléveszik
se békéje se gerjedelme
csak tátog tátog űrt eszik
– Majd a napok megrövidülnek
egymáshoz közelebb kerülnek
számolhatóvá kevesülnek
mint mélybe súlyos kő repülnek –
S e percek némasága akkor
hömpölygő csupazene lesz
e szürke és amorf burokból
szivárvány kél tündökletes
csodatár lesz e pléh-üresség
egy-ámulat minden zuga
kívánatos tökéletesség
szorongató nosztalgia
S jönnék kapkodnám lelkesedve
jönnék habzsolná szám kezem
ami zuhogna most ölembe
de nem kell észre sem veszem.

 

 

 

Okkal inkább

Oly engedelmesen sorakoznak a kellé-
kek („Az elmúló világ csak puszta jelkép”)
Nagy színház rendezője a raktárban szuve-
rén hatalommal De hát mire mire
mire futja? Akármire a végén semmi vagy
majdnem az
majdnem az Okkal inkább mint céllal akkor is
Mert jó: előfordul hogy akad egy-
néhány akinek használ de az ember
inkább magán könnyít vele
inkább magán könnyít vele Egyébként
mitse oldottam meg mitse nevez-
tem meg raktam helyére mitse
A kicsi öntudat is alighanem túlmére-
tezett pedig a nagydobot is meg-meg-
verik és verték néhanap éppen úgy
mintha… Ez persze társadalmi beideg-
ződés akár a gratuláció házasság-
kötéskor vagy halálesetkor a rész-
vétnyilvánítás
vétnyilvánítás Megteszem meg a dolgom
de a mindjobban kezemre játszó
világ hiába csábít mutatós
mutatványokra
mutatványokra Okkal inkább: zavarok é-
gő gócok kiűzetés vacogás azonban
lehet hogy így is akad egynéhány
akinek használ.

 

 

 

Jó munka

Ha egy szót egy kézmozdulást
egy pillantást akármily apróságot
a szél útját a lomb közt egy levél
kerengő hullását a szeretők
mély sóhajtását ölelés után
a szakadó papír zaját a nap
fényváltozását felhővonuláskor
meztelen lábujjak között a por
fölbuffanását
fölbuffanását ha csak azt lesed ki
s úgy mondod el
hogy attól fogva már mindenkié:
jó munka volt.

 

 

 

Csak azt nem

Aki dudás akar lenni,
Dudás lenni nem akartam,
éltem volna nyugalomban.
Most is inkább, hogyha tudnám,
a dudámat elhajítnám.
pokolra kell annak menni,
Bizony mentem én pokolra,
hol békésen, hol morogva,
vagy ha már végképp rühelltem,
a pokol szállott meg engem.
ott kell annak megtanulni,
hogyan kell a dudát fújni.
Pokol bennem, én pokolban,
közben ezt, azt megtanultam,
Várni, tűrni hinni, félni,
boldog lenni, sírni: élni,
csak azt nem, a dudát fújni,
azt nem tudtam megtanulni,
azt tanulni kell még váltig,
azt egészen a halálig.

 

 

 

Meddig

Meddig megy még?
Meddig megy még? Szakad a tető törnek az ablakok
éles világosság esik a házba jár a szél
gyötrő világosság s nincs dajka-éjszaka a szem
teremti legföljebb nem az csukja le a szemet
jár a szél ki tudja milyen hónap szele valamelyik
őszié télié lehet: csípős nyugtalan rosszkedélyű
Meddig megy még? Meddig lesz elég erős
az emlék a szokás a képzelet
a védekező-makacs önzés
meddig őrzik a bolyhos zugokat
a hit s a fészek zugait melyekben a szó
meg tud születni s meg tud tollasodni?
Szakad a tető törnek az ablakok
Sokat fogyaszt magából a lélek
hogy pótolja a pusztulót
Mi jut s meddig a szép fölöslegekre?

 

 

 

Múzsátlanul

Tavaszi fáradtság, hozzá kevés
megfázás, bódult elme, s íme, kész
az alkotói impotencia.
A lélek, a dicső gubbad, vacog,
ázott verébből, olykor fölcsipog
belőle pár nyiszlett klapancia.

 

 

 

Elalvásig

Ma színt játszottam hetvenhétszer,
most keresgetem magam össze.
*
Terveztük ezt azt.
Lesz-e rá időm?
*
Néhány rohanó autó
ma ismét megkísértett.
*
Félek a verstől: ezer ürügyet
találok, hogy ne kelljen írnom.
*
Időzár: előre futottak
gondolataim, fulladozni kezdtem.
*
Kislányomnak olyasmit magyaráztam,
amit nem értettem magam se.
*
Társasjáték: itt az ősz: belepusztul
seregnyi élő.
Majd tavasz lesz, abba viszont
a pusztulás pusztul bele.
*
Lassan-lassan mindent megtudok,
csak magamról többet nem tudok.

 

 

 

Kétsorosok

 
Ha az isten hivatalnokot ad,
 
ad hozzá hivatalt is.
*
Mekkora nagy szerelem, haj! mekkora nagy szere…
 
(Vagy csak tán a here?)
*
 
Ahogy az istenek kihalnak,
 
úgy lesz mind több a pap.

 

 

 

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]