Gyermek

Várja és tűri az idő
mintázatlan nagy síkja, hogy
mi lassan bomlik és kinő,
rajzoljon rá szilárd nyomot.
Hőkölnek ábrái előtt
a Mindenség tajtékai:
a veszendőt és majd veszőt
uruknak készen vallani.
A gyönge kéz, a gyönge száj,
a gyönge sors – könnyűcske por –
jeleivel véknyan leszáll
s a jeltelen percekre forr:
hogy létezzék örökre már,
ki létezett valamikor.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]