A férfi visszatér

Folytatás? – Én még a gyökérig egy vagyok, és még
vissza tudok fürkészni a nyirkos
föld-múlt-éjbe, ahonnan a lényem
ízei forrásoztak, a kinti világ sokezernyi
napjától érlelve. – De hát itt,
itt már szinte alig valamicske maradt a
régi valóságból. Az eperfa kidőlt, és
hol van a fürge baromfihad is, mely
szedte gyümölcsét? Csöndes az istálló, kiszivárgott
résein át az erős állat-szag, melybe s a szalma
zizgésébe a lélek olyan gyakran menekített.
Merre, hová ballagtak az ökrök?
Lábnyomuk is fölverte a gaz.
Ez még itt, ez a ház, ugyanaz, meg a csöppnyi
két ablak s a szobácska döngölt
földje s az utca is és a harangláb,
s kint a Dunán is a fecskék
éppúgy játszanak. – Ám a
kérdések hangját elvitte a szél.
Választ adni aligha tudok, s ami annak
készül, nem válasz lesz már, nem előző
szók visszhangja, de új szó, fázós, árva: nem érti
az se, kinek szól. –
Folytatás? – Ó, annyi kihunyt élet
lángját én egyedül fölszíthatnám-e? A színek
áradatát egy-lényem meg tudná-e idézni? –
Jobb, jobb inkább elmenekülnöm,
és ami romjaiban kísér még,
életem étkéül használnom,
és nem idétlen árnyak föltámasztására
tékozlani vérem.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]