Kijátszani végre

Csak kezdeni kéne, s úgy menne, ahogy ment,
hisz mitse veszítve folyton gyarapodtam.
Űz nyugtalan álom: csak kezdeni kéne,
egyszer nekiállni amúgy igazában.
Ó, játék, gyerekkor! Csak kezdeni kéne.
A kerti bozótos nem ritka ma sem még,
a labda is ugrik a régi-magosra,
s ott bújnak a várak a sárga homokban. –
Játékot a gyermek végig sose játssza,
hát el se veszíti, mint kellene, szépen.
A lélek, a test fáj, fáj tőle halálig,
csont-mélyig ütött seb, bár színre begyógyult.
Csak kezdeni kéne, leülni a földre,
mint két kicsi lányom, leülni közéjük,
leülni vidáman, botló szavaiknak
engedni örömmel: gyermeknek a gyermek.
Csak kezdeni kéne s folytatni serényen,
rendjén befejezni a félbemaradtat,
hogy férfi lehetnék: a régi kisértőt
kijátszani végre örökre magamból.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]