Október
A filodendronok és a datolyapálmák |
bejöttek, bejöttek a szobába. |
Ha csak a lombjaikba nézel: délszaki tájék, |
ha csak ágaik labirintusába. |
|
Délszaki tájék – ha tetszik, képzeld; |
kanyarogja végig a sok fura ágat, |
hasadt, legyezős levelet. |
|
Csapatnyi kislány s kisfiú zajog künt: |
segítenek az erőtlen ősznek |
eltörögetni a bogáncsok és paréjok |
derekát, amelyek még az üres telken levegőznek. |
|
Nem látom én ezt, én heverőn heverek, |
heverőn heverek hanyatt; – |
piros tűit a függöny rácsán |
|
Az alkonyi nap, mely lankadatlan |
tér vissza huszonnégy-órás |
mindennapi kerülője végén, |
mert fogja a rend, e szoros-laza póráz. |
|
Póráz, ahogy engem, téged, valamennyiünket. – |
A szabadság bujtó láza után |
én is, te is, valamennyiünk |
érzi, mi az egyetlen tudomány. |
|
Az egyetlen tudomány a világon: |
tudni, hogy keskeny az út, |
kicsiny a kapu, s aki meg se moccan, |
|
Akinek a keskeny út se kell már, |
és a kicsiny kapu se kell, |
csak hanyattfekszik heverőjén, |
olykor kérdez, de sohase felel. – |
|
A filodendronok és a datolyapálmák |
bejöttek, bejöttek a szobába. |
– Érzelmes emlék készülődik, |
|
elnémuljon, mint a letorkolt |
gyermek, ki oly szépen beszél, |
hogy gyönge szivedbe markol. |
|
|
|