Népdal-variáció

Kalapom szememre vágom,
múlik, hervad ifjuságom,
 
ne is lássam.
Megszakad a szép szó bennem,
alig fordul dalra nyelvem, –
 
hol hibáztam?
– Addsza, pajtás, a vasvesszőt,
hadd verem meg a temetőt,
nyíljon már ki, fogadjon be
 
mindörökre!
= Ó, ne bántsd te ott azokat
a mohosult sírhalmokat,
 
várj sorodra!
Nem nyugvás a sír nyugalma,
az a romlás birodalma.
 
Vége-hossza
nincsen ott a pusztulásnak.
S úgyis elér a gyalázat
majd, ha innét rendre egyszer
 
odafekszel.
= Keress addig nyugtot másban:
ilyen-olyan földi lázban,
 
szerelemben.
Több az élet, mint az ének,
ők a bölcsek, akik élnek,
 
ne feledd el.
Szíved verd meg vasvesszővel,
ne kezdjen a temetővel,
inkább az éneket vessze,
 
azt eressze!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]