Epigrammák

Irodalom   I Terhelten születik minden hősöd, s nyomorultan   tengetik elfuserált, bánatos életüket. Szánd meg az árvákat! Lökd őket időnap előtt a   sírba! – Halóporuk is áldani fogja neved.   II Nem értem, nem, s talán nem is fogom megérteni. – De, hogy ne szóljanak meg érte, azt mondom rá: zseni.   III Ennyi sok író! – Drága hazám, van okod vigadozni.   Ennyi silány író! – Sírnivalód is akad.   IV Karját a kútba nyújtja. A fenekéig persze hogy nem ér. – S orcátlanul szól: ez a kút sekély.   V Lám, alapos kritikus szólalt meg: amit csak e könyvről   írtak volt, alapos hévvel előkeresé, majd alapos hévvel bezabálta, betűt se mulasztva,   és alapos hévvel visszaokádta megint.   VI Inkább cipőt tudnék csinálni,   mint verseket!   Három arckép   „Fővárosi” író Gyarmatosítóként jön e gyarmati földre: vidékre,   s hódolatot követel: hisz nem akárki-alak. Furcsa eset: nagysága a Pesttől távolodása   hosszmértéke szerint nő, terebélyesedik. Otthon a társbérlő sem tudja, kiféle-miféle,   itt „Gyuszi” Illyés és „Árcsi” Tamási neki. Otthon a szerkesztők, kiadók menekülnek előle,   itt hajigálja nekik vissza a megbizatást. Otthon a folyton-hajlongástól hónapokig nem   lát eget, itt felhők közt viszi büszke fejét. Hódolatot követel. Megadod? Majd gondol ügyeddel –   mondja –, hisz egyformák pesti, vidéki írók. Rangbeliként kezeled? Vérig sértődik azonnal:   – Mit képzelsz? Ki, mi ő? Hagyd a pimasz bratyizást! – Mért nem tízszer ilyen nagy az ország? Tízszeres úttal   könnyen lenne akár Goethe is, a nyomorult.   Karakán Jó volt minden, ahogy volt, szája panaszra sosem nyílt,   még illemhelyen is csak fanyalogva nyögött. Emberforma Vonal, Kétlábú Dogma, Vezércikk,   Hurrá, Lelkesedés, Rózsaszinű Szemüveg. – Váltana már lépést szivesen, hisz folyton az élen   járt, és mások után járnia rettenetes, (bár, hogy mások után járt, épp az vitte az élre,)   ám karakán gőggel megmakacsolta magát. Ím, a bizonyság: ő soha nem mondott le eszéről,   győzzék meg s akkor csatlakozik, – ha akar. Ó, de ne féltsétek: lesz még majd lepke a bábból!   Farsangol még ő mostani böjtje jogán! És noha lakkoz még dühösen, már készül ecsetjét   sutba hajítani és fogni a Nagy Vakarót.   Irodalmi mindenes Összekötőszöveget, kritikát, irodalmi riportot,   szél- s lábjegyzetet és jegyzetet egy s egyedül, szépprózát s nem is annyira szépet, elő- meg utószót,   zanzásítást és lektori vélekedést, minden műfajt, sőt mű-korcsot, hogyha kivánod,   házhoz szállít, csak szálljon a Múzsa reá. S azt könnyű megidézni: forint-csörgés a varázs-szó,   fölhangzik, máris szántja a gép a papírt. Szebben cseng, telt-mélyebben? Szebb mondatokat kapsz:   bővítettet, sőt – persze ha futja erőd – mellérendeltet meg alárendeltet, esetleg   dús körmondatot is, válogatott szavakat, tarkább jelzőket, bátrabb képzést, ragozást (fél-   múlt-alakot, mondjuk, bár ez utóbbit alig bírja az erszény) vagy szórendi cserét, kihagyást vagy   ismétlést, ezeregy nyelvtani fordulatot. Mennyi sok oldala van! – csapod össze kezed – mire képes!   Szentigaz: oldala van sok, de gerince alig.   Egyéb   I Túlórázik a jámbor. Túlórázik – igen: még   munkaidőn túl is lopja a pénzt s a napot.   II Hangod farkasüvöltés, dúvad mancsa a markod.   S kétlábon járkálsz. – Itt valahol hiba van.   III Vendéglátásra, fogadásra, van költség reprezentálásra. Él is vele, meg nem tagadja; s ha nincs vendég, – magát fogadja.