Változás

Mint vak, ki idegen utcába téved,
s ijedten érzi, hogy a megszokott jelek
nem őrzik botja végén az ismerős vidéket,
s megáll, elönti szívét váratlan rettenet:
így jártam én is. – A gonosz magányban
mely otthon nélküled nagynéha rámszakadt,
a tárgyak rendületlen sűrűjén megtaláltam
hozzád a drága ösvényt, – szívem mélyén szaladt.
Másarcú emberek, házak, völgyek, hegyek
közé jutottam, s lassan, észrevétlen
új ország nőtt belém a hanyatló régire.
S ha indulnék feléd, riadtan ébredek
magamra: hol vagyok, milyen vidéken?
Csak hallgatok szivembe, s nincs semmi jóhire.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]