FINOMMÍVŰ csodatükör a tenyered.
Ha rányomod csukott szememre,
kúszált magamat
gyönyörűszépnek, épnek látom benne.
Látod, te jó, csak ez maradt!
Szívemen, mint baráti ágon
a madarak, tollászkodtak, csevegtek
az örömök.
Közéjük lőtt egy orvvadász: a kín.
Kopasz ágat nyöget a nyurga szél. –
Látod, te jó, csak ez maradt,
csak a kezed maradt! –
Holt hal vagyok a víz szinén:
meghitt mélyekbe el nem bújhatok.
Lábatlan vagyok friss gidák között:
ungorkodón nem ugrándozhatok.
Páva vagyok, megtéptek a kutyák:
nem illegethetem magam. –
Látod, te jó, csak ez maradt,
csak a kezed maradt!
Tavasz van: most mindenki bátrabb, csörtetőbb.
Önnön bújuktól, önnön örömüktől
szédülnek a fejek.
Minden ajtó kinyílt,
nem zárhatok mellém egy részvevőt sem.
Csak a kezed maradt,
látod, te jó, csak ez maradt!
Derék híd, melyen fátylas távolokból
örvényes űrökön keresztül
bajtárs-emlékek
fölmentő seregei özönölnek.
Ringó tutaj, mely paskoló esők
hazájából mindegyre visszavisz
a nyájas délre. –
Csak a kezed maradt;
most nékem ez a minden,
ez a világ és önmagam.
Ne vedd el a kezed!
ha elveszed,
nem lesz világ, s én sem leszek. –
– Látod, te jó, látod, te jó!
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]