December

Tél van, meztelen ág-bogak kúszálják a kerek holdat; a rettegő   földön félve kisér rideg árnyékom. Valahol bárcsak akadna meg!   Mért juttatja eszembe, hogy senkim sincs, egyedül járom az életet,   mért juttatja eszembe, hogy nincs jól így, valamit kellene tenni már.   Vígan tartja elém meleg karját néhol a fény, átnyul az ablakon. –   Ó, én nem mehetek be: más nyugszik székemen és más gyüri ágyamat.   Szél ingatja a fák fejét, rebbenten riadoz, fut föl-alá az árny,   mint a bánat a szívemen: rebbenten riadoz, s jaj, soha nem hagy el.