Csalás ellen

Meleg tenyerek ízét hordtad a szíveden. Ó gyáva, gyáva! Tudtad, hogy önmagad csalod csak, s hiába tudtad, mégse hitted. Látod, minthogyha őszi éjben meztelenül a kertben állnál: dideregsz. Hűs harmat vizében ázott virágok borzongatnak. Ha most egyszerre megölelne sok szeretőd, kis törpe tested dús karjaik közt elmerülne, és irigyelne, aki látna. – S, ó, nincsen nálad senki árvább! te olaj vagy, mindenki más víz, hát rántsd le már az álnok lárvát, nézd meg magad, és értsd meg végre: embernek jöttél, egyetlennek, páratlannak és társtalannak, embernek jöttél, jaj, embernek! ez az igazság, nincs menekvés.